minority safepack
Tárnok Balázs a PS-nek: Arra számítottunk, hogy az EU-s tagjelölti tárgyalások során majd javulni fog a nemzeti közösségek helyzete Ukrajnában – Ferkó Dániel kérdez (Videó)
Bár Ukrajna csatlakozni akar az Európai Unióhoz, mégsem tartja tiszteletben a területén élő nemzeti kisebbségek jogait. Mind az ukrán oktatási törvény, mind az államnyelvi törvény súlyosan csorbítja a kárpátaljai magyarok jogait. A jogszabály a magyar nyelvet a magánbeszélgetések és a vallási szertartások szférájába száműzi, a magyar fiatalok pedig kizárólag az általános iskola ötödik osztályáig tanulhatnak anyanyelvükön. Ukrajna azonban rajtaveszthet ezen a hozzáállásán, ugyanis Magyarország megvétózhatja uniós csatlakozását, amennyiben nem változtat a jogfosztó gyakorlaton – állítja Tárnok Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa Stratégia Kutatóintézet vezetője. Bár az Európai Bizottság mind a Minority SafePack, mind pedig a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés sikere ellenére elszabotálta azt, hogy a jogalkotás terén foglalkozzon az Európai Unióban őshonos nemzeti kisebbségek helyzetének javításával, most a bíróságon pattog a labda, ha pedig ott kedvező döntés születik, akkor az uniós döntéshozók már nem kerülhetik meg a kérdést a továbbiakban – nyilatkozta a PS-nek a jogász. Ez elemi érdeke a határón túl élő magyar kisebbségeknek, különösen a háború árnyékában legkiszolgáltatottabb kárpátaljai magyarságnak. A magyar kormánynak partnereket kellene találni ahhoz, hogy még hatékonyabban tudja képviselni az ukrajnai kisebbségek ügyét a csatlakozási tárgyalásokkor. Itt elsősorban Bulgária és Románia lehetne partner – mondja a szakember. Részletek a videóban!Németh Zsolt a PS-nek: felháborító, hogy az Európai Bíróság Jourová álláspontját támogatja, miszerint az őshonos kisebbségek problémája megoldott az EU-ban
A kárpátaljai magyarság megfélemlítésére és a magyar–ukrán kapcsolatok aláásására irányult Andrij Baloga munkácsi polgármester azon döntése, hogy eltávolíttatja a munkácsi Turul-szobrot – jelentette ki portálunknak Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, hozzátéve, hogy a városi tanács ellenben nem támogatta a szobor ledöntését. Németh Zsolt szólt arról is: felháborító, hogy az Európai Bíróság csak megerősítette Věra Jourová azon döntését, hogy a nemzeti kisebbségek kérdése az Európai Unióban megoldhatónak tekinthető, a Minoity SafePack kezdeményezést tehát le lehet söpörni az asztalról.Varga Judit: az uniós intézményeknek nem fontos a nemzeti kisebbségek védelme
Az Európai Unió Törvényszéke a mai napon döntött a Minority SafePack kisebbségvédelmi kezdeményezés által az Európai Bizottság ellen indított fellebbezés ügyében. E tárgyban hozott korábbi ítéleteivel szembemenve, meglepő módon a luxemburgi testület nem adott igazat nekünk, arra hivatkozva, hogy az EU által »a regionális vagy kisebbségi nyelvek fontosságának hangsúlyozása és a kulturális és nyelvi sokszínűség előmozdítása érdekében már megtett intézkedések elegendőek e kezdeményezés célkitűzéseinek eléréséhez« – számolt be közösségi oldalán Varga Judit.Szili Katalin: új lendületet kaphatnak a nemzeti kisebbségekről szóló kezdeményezések
Új lendületet kaphat a nemzeti kisebbségek védelméről szóló Minority SafePack és a nemzeti régiók polgári kezdeményezése azzal, hogy Magyarország adja a V4-ek és az Európa Tanács elnökségét – mondta Szili Katalin, az autonómiaügyekkel foglalkozó miniszterelnöki megbízott szombaton, a Tolna megyei Tengelicen.Vincze Loránt: az őshonos kisebbségek védelmét mégiscsak az unió napirendjére tűztük (PS-interjú!)
„A Minority SafePack kezdeményezését az Európai Bizottság sem lenyelni, sem kiköpni nem tudta” – idézte fel portálunknak adott interjújában Vincze Loránt,az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) elnöke, hozzátéve: miközben a Bizottság a közös európai értékekre való hivatkozással védi a különböző kisebbségeket, ugyanakkor közülük éppen az őshonos kisebbségeket hagyják ki, azzal az indoklással, hogy a kisebbségvédelem tagállami kompetencia. Az RMDSZ-es EP-képviselő – aki nemrégiben vehette át a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést – megjegyezte: ha ez az összes típusú kisebbségre igaz lenne, az egész európai kisebbségvédelem feleslegessé válna. Vincze Loránt arról is beszélt: a FUEN a Minority SafePack méltatlan félresöprésére válaszul felvetette, hogy az uniós alapszerződés megváltoztatása jelenthet megoldást az őshonos kisebbségek védelmére, ez ugyanakkor azt is jelentené, hogy akár kötelezettségszegési eljárás is indulhatna a tagállamokkal szemben...Varga Judit: értékvitáink vannak az Európai Unióval, a jog pedig arra való, hogy az értékeket védje
Értékvitáink vannak az Európai Unióval, a jog pedig arra való, hogy az értékeket védje – jelentette ki az igazságügyi miniszter csütörtökön Balatonfüreden a 15. Magyar Jogászgyűlésen. Varga Judit a Magyar Jogász Egylet rendezvényén tartott előadásában részletes tájékoztatást adott arról, hogy a sajtóban olvasható tipikus közjogi viták mögött milyen szakmai viták húzódnak, így beszélt az Európai Bizottság jogállamisági jelentéséről, a 7-es cikkely szerinti eljárásról, a kötelezettségszegési eljárásokról, az európai bírósági eljárásokról, a Minority SafePackről, valamint a gyermekvédelmi törvényről.Varga Judit a PS-nek: a jogállamiság az EU-ban a politikai akarat megvalósításának zsarolóeszközévé vált (Videóval)
A Minority SafePack, az őshonos kisebbségek védelméről szóló polgári kezdeményezés sorsát az Európai Bizottság nem tartja ugyanolyan fontosnak, mint a szexuális kisebbségek jogainak a genderlobbi nyomására napirendre kerülő kérdését – fogalmazott portálunknak Varga Judit. Az igazságügyminiszter Sátoraljaújhelyen tartott előadását követően tartott sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy "egy olyan Európai Unióban élünk, ahol a jogállamiság nem a politikai cselekvés korlátját jelenti, hanem a politikai akarat megvalósításának zsaroló eszközévé vált".Vincze Loránt: az EU lényegében ezt üzente az őshonos kisebbségeknek - állati jogok igen, emberi jogok nem
A konfliktus alapvető forrása, hogy az európai politikai elit uniformizáló kultúrforradalmába nem férnek bele a nyelvüket és kulturájukat ápolni akaró őshonos nemzeti kisebbségek – többek között erről beszélt Vincze Loránt, RMDSZ-es EP-képviselő a Sátoraljaújhelyen megrendezett pót-Tusványoson, a Restart/Revival-on. Mint kifejtette, az európai őshonos kisebbségek nem tehetik meg, hogy a Black Lives Matter mozgalom mintájára erőszakos cselekedetekkel hívják fel magukra a figyelmet; ellenben, amikor a törvényes utat végigjárva letették a Minority SafePack kisebbségvédelmi kezdeményezést, az Európai Bizottság egyszerűen lesöpörte azt az asztaláról. Vincze Loránt megjegyezte, hogy az állatok jogait védő polgári kezdeményezést a legnagyobb egyetértésben és gyorsasággal fogadta el az Európai Parlament, amellyel az EU lényegében azt üzente: állati jogok igen, emberi, kisebbségi jogok nem.Vincze Loránt: az EB védi az állatok jogait, ám nemet mond a nemzeti kisebbségek jogaira
Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke diszkriminatívnak és cinikusnak tartja, hogy az Európai Bizottság (EB) igent mond az állatok jogaira, de megtagadja a jogalkotást az őshonos nemzeti kisebbségek ügyében. Vincze Loránt szerint a bizottság mai döntése alapján az őshonos nemzeti közösségek ügyében született határozat nem csupán jogilag és szakmailag hibás, de méltatlan is.Ajánljuk még