minority safepack
Alapjogokért Központ: az EU intézményei alig foglalkoznak a nemzeti kisebbségekkel
Az Európai Unió intézményei alig foglalkoznak az őshonos nemzeti kisebbségek jogaival, annak ellenére, hogy a tagállamok lakosságának mintegy tíz százaléka tartozik valamilyen őshonos etnikai kisebbséghez – derül ki az Alapjogokért Központ kutatásából, amelynek eredményét kedden ismertették sajtótájékoztatón, Budapesten.Szili Katalin: köszönet azoknak, akik Székelyföldért megmozgatták Európát
Tegnap éjfélkor sikeresen befejeződött a Székely Nemzeti Tanács által a nemzeti régiókért folytatott polgári kezdeményezés aláírásgyűjtése. 1,4 millió EU-s állampolgár támogatása mellett tizenegy országból sikerült a meghatározott mennyiséget meghaladó aláírást begyűjteni. Ez újabb futamgyőzelmet jelent, hiszen a következő feladat lesz az aláírások hitelességi vizsgálata, amit a tagországok illetékes hatóságai végeznek, majd az Európai Bizottsághoz kerül benyújtásra – olvasható Szili Katalin miniszterelnöki megbízott közleményében.Országgyűlés – Jövő évtől személyijövedelemadó-mentességet kapnak a huszonöt év alatti munkavállalók
A jövő évtől személyijövedelemadó-mentességet élveznek a huszonöt év alatti munkavállalók a bruttó átlagkereset szintjéig – döntött a parlament, amely szerdai szavazásai során határozatban állt ki a Minority SafePack elnevezésű európai polgári kezdeményezés, és azon keresztül a külhoni magyar közösségek, illetve az őshonos nemzeti kisebbségek mellett. Az Országgyűlés szerdai ülésén a képviselők a Minority SafePack elnevezésű európai polgári kezdeményezésről szóló határozati javaslatot 157 igen, 1 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadták. Egy most elfogadott módosítás szerint azok a rokkantsági vagy rehabilitációs ellátásban részesülő emberek, akiknek – a rokkantnyugdíjak rendszerének átalakításával összefüggő, 2012-től új alapokra helyezett – felülvizsgálatot követően alacsonyabb lett a juttatásuk, mint 2011 decemberében volt, 500 ezer forintos egyösszegű kompenzációt kaphatnak, ha 2022. február 28-áig nyilatkoznak arról, hogy az ellátási összeg csökkenésével összefüggésben további igényük nincs.Tíz javaslatról döntenek szerdán a képviselők
A parlament aktuális ülésének harmadik napja délelőtt 11 órakor kezdődik a határozathozatalokkal. A képviselőknek egyebek mellett dönteniük kell a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött Egységes Szanálási Rendszerhez kapcsolódó előterjesztésről, valamint a Minority SafePack elnevezésű európai polgári kezdeményezésről szóló határozati javaslatról.SZNT: Románia szembemegy az Európai Unió alapvető értékeivel
A folyamatos ellenségeskedéssel való felhagyásra kéri Románia képviselőit Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke abból az alkalomból, hogy az Európai Törvényszék csütörtökön tárgyalja Románia Európai Bizottság (EB) elleni keresetét a nemzeti régiók polgári kezdeményezése ügyében.Az őshonos kisebbségek védelmének érdekében zajlik aláírásgyűjtés Felvidéken
Aláírásgyűjtést kezdett a Pro Civis polgári társulás a Felvidéken annak érdekében, hogy az Európai Bizottság (EB) bírálja felül az európai kisebbségvédelem uniós jogrendjének kialakítását célzó Minority SafePack kezdeményezéssel kapcsolatban januárban hozott negatív döntését – közölte Őry Péter, a civil szervezet vezetője hétfőn.Kiszelly: Magyarország hamarosan készülhet az Európa Tanács elnökségére
Fél évig – május 21. és november 17. között – Magyarország lesz az Európa Tanács elnöki pozíciójában. Ezt a pozíciót Németországtól vesszük át, majd Olaszországnak passzoljuk tovább. A főbb teendők között a nyelvhasználati és a kisebbségi jogok is szerepelnek. A nemzeti kisebbségek védelme az egyik olyan téma, amire nagyobb hangsúlyt szeretne fektetni majd Magyarország az Európa Tanács élén.Pánczél Károly: Magyarországnak ki kell állnia az őshonos nemzeti kisebbségek mellett
Magyarországnak továbbra is ki kell állnia az európai őshonos nemzeti kisebbségek mellett – mondta Pánczél Károly (Fidesz), az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának elnöke szerdán az MTI-nek. Az őshonos nemzeti kisebbségek védelmét célzó Minority SafePack aláírásgyűjtése 2017-ben indult az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szervezésében, amelyet a nemzeti összetartozás bizottsága és az Országgyűlés is támogatott.Gyurcsány Ferenc börtönviselt apjáról beszélt a parlamentben, majd a kormány tagjait fenyegette (ÉLŐ!)
A mai parlamenti ülésen Gyurcsány Ferencnek sikerült alulmúlnia önmagát, ezúttal ugyanis azzal fenyegette meg a kormány tagjait, hogy börtönbe záratja őket, ha kormányra kerül. De beszélt arról is, hogy édesapja több alkalommal megjárta már a börtönt, ráadásul néhány tízezer forintért csukták rács mögé. A DK elnökének szavait a Fidesz frakcióvezetője nem hagyta szó nélkül, Kocsis Máté szerint ez újabb bizonyíték arra, hogy Gyurcsány igenis vissza akar térni a politikai vezetők közé. A mai ülésen továbbá a Minority SafePack európai polgári kezdeményezésről is tárgyaltak.Ajánljuk még