Pesti Srácok

Van-e közünk a saját nemzetiségi jogainkhoz?

Van-e közünk a saját nemzetiségi jogainkhoz?

Végre van rendes gyámságunk, hogy tapasztalatlan, fiatal európai nemzetként eligazodjunk a világ dolgaiban. Az európai külügyminiszterek, élükön a némettel és az osztrákkal, eldöntik, hogy a kisebbségbe szorított magyarok amúgy hogy vannak, pláne az ősi és dicső Ukrajnában, amely előtt minden józan européer térdre borulva hódol most.

Gordiuszi csomóként vágják szét ezzel az uniós országok külügyminiszterei a Trianon-fájdalmunkat is, amelyhez keletkezéséhez amúgy nekik, osztrákoknak, németeknek, természetesen semmi közük nincs: majd ők eldöntik, hogy van-e okunk panaszt tenni. Nyilvánvalóan nincs, hiszen Ukrajna nem hibázik. Aki az oroszok elleni háborúban védi Európát, a nyugati civilizációt, a felsőbbrendű fajt, az nem hibázhat, az a történelem jó oldalán áll – tudja ezt minden felvilágosult polgár a Fényességes Nyugaton, de még a legtöbb közép-európai országban is, a minket már többszörösen leköröző, nagyon stabil Romániától az erőtől duzzadó balti nagyhatalmakig.

Ez az Európa erkölcsileg már messze-messze megelőzte az elszigetelődő, rosszindulatúan kötekedő, provinciális magyarokat, és ezzel kénytelen szembesülni Szijjártó Péter is, amikor elmegy tárgyalni az uniós külügyminiszterek tanácsába. Ott már az új idők szeleit fújja az ukrán külügyér, akit menetrendszerűen bekapcsolnak videótelefonon minden ülés elején, mintha máris nem egyszerűen tag lennének az EU-ban, hanem rögtön a legnagyobb testvér. Elmondja a szentenciát, aztán távozik, reagálni nem lehet rá. A magyar külügyminiszter ukrán kollégája modorát is kifogásolta ezen alkalmakkor. De hát miért nem lehet megérteni, hogy az oroszok elleni szent háború igénytételeinek sorolása közben nincs idő kéremre és köszönömre?! Ha a három év alatt Donyecktől Pokrovszkig jutó Vörös Hadsereg most áttör, akkor pillanatokon belül Varsóban, Berlinben, Párizsban lesz, sőt Budapesten is. Senki sem menekülhet! Ezért nincs idő kéremre és köszönömre.

A Nyugat nem változik, úgyhogy nekünk kell

PestiSracok facebook image

A lényeg azonban nem is ez, hanem hogy a magyarok nem bírnak túllépni a Trianon-traumájukon. Egy ilyen szent háború közepette is azon kötekednek, hogy Ukrajna évek óta módszeresen semmibe veszi a kárpátaljai magyarok nyelvi és nemzetiségi jogait.

Pedig az ukrán külügyminiszter világosan közölte, hogy a kárpátaljai magyarok ügye mesterséges probléma.

Az osztrák és a német külügyminiszter a felettesük szövegén felbátorodva harsogta, hogy Ukrajna messzemenően betartja az ott élő magyarok jogait, és Magyarország különben se akarja megmondani, hogy néznek ki a kisebbségi jogok. Végülis mi közünk hozzá, nem igaz? Az európai felvilágosultság és emberi jogi vonzalom nem erőszakolta magyarok millióit velük ellenséges idegen fennhatóság alá, szóval fogjuk csak be a szánkat! Az osztrákoknak meg németeknek pedig pláne semmi közük ahhoz, hogy így jártunk. Amikor 1914 nyarán osztrák és német politikusok meg tábornokok gyűrűbe fogták a háborút makacsul ellenző Tisza István magyar miniszterelnököt, az valami nagyon hasonló lehetett, mint a mostani EU-s szeánszok. Tisza világossá tette, hogy Magyarország semmit sem nyerhet az általuk annyira óhajtott háborúban, ám nagyon sokat veszíthet – ezért nem akarjuk. Végül azonban addig faragták, horzsolták, hogy a tömegigény előtt meghajolva beadta a derekát.

Az eredmény a területi integritásunk semmibe vétele lett, elvesztettük az országunk kétharmadát és magyarok millióit.

Ez az a pont, ahol a történelem arra való, hogy tanuljunk belőle. A „barátaink” ugyanolyan féktelenek és gátlástalanok, mint 1914-ben vagy bármikor, ugyanúgy bárminket könnyű szívvel feláldoznák a saját ügyükben, mint 1914-ben vagy bármikor, és ugyanolyan erőszakosan akarnak belerántani minket a saját pusztulásukba, mint 1914-ben vagy bármikor. Ukrajnának nincs helye a szövetségi rendszerünkben, mert nem teljesíti a feltételeket, nem a mi harcunkat vívja, és mi pláne nem akarunk belemászni ebbe a sztyeppei háborúba, amelyben semmit sem nyerhetnénk, de nagyon sokat veszíthetnénk. Az orosz fenyegetés egy álprobléma.

Ha valódi problémákat keresünk: miközben Ukrajna csodálatos kisebbségpolitikáját ragozzák az ukránok és az EU is, a kárpátaljai magyarok lélekszáma drámaian csökken. (kép forrása: bgazrt.hu)

A klub tartsa be a saját szabályait!

A magabiztos kijelentések mentén elfajult az EU külügyminisztereinek tanácskozása: Szijjártó közlése szerint már azt a jogunkat is elkezdték elvitatni, hogy egyáltalán megítéljük a kárpátaljai magyarság helyzetét, jogainak érvényesülését. Hát mi közünk nekünk a kisebbségi jogokhoz?! Oda se neki, hogy Európa legnagyobb kisebbségét hozták létre a magyarok 1919/20-as feldarabolásával! Igaz, azóta a szomszédaink felszámoló igyekezete alatt sokkal többet morzsolódott a határokon túlra zárt magyarság, mint az előtte Magyarországon élt nemzetiségek.

Megkapó ez a munkamorál attől a bürokrata csürhétől, amely 2021-ben még két kézzel tolta el magától a nemzeti kisebbségek védelmét. Hiába gyűlt össze az EU-s szabályokhoz igazodóan, hét országból egymilliónál több aláírás, az Európai Bizottság úgy döntött, hogy a regionális vagy kisebbségi nyelvek fontosságának eddigi hangsúlyozása, valamint a kulturális és nyelvi sokszínűség előmozdítása érdekében már megtett lépések elérik a Minority Safepack céljait, úgyhogy neki nincs további dolga ezzel.

Nyilván tudjuk persze, hogy mennyire érdeklik az EU-t a nemzeti kisebbségek jogai – akik nyomasztás nélkül, egyenrangúan szeretnék használni az anyanyelvüket és megélni a kultúrájukat, nem pedig színes pávatollal a seggükben akarnak masírozni az utcán…

A hazai csicskakommandó mindig azt ismételgeti, hogy beléptünk a klubba, elfogadtuk a szabályait, úgyhogy kussoljunk. Amikor beléptünk, nem volt szó sem a tagállami hatáskörök folyamatos, lopakodó elvonásáról, sem idegen kultúrák kötelező, végleges betelepítéséről, sem a szexuális devianciák bírálhatatlan népszerűsítéséről. A nemzetiségi jogokkal kapcsolatban nem érdektelenséget ígértek, hanem a határok légiesülésével a problémák megszűnését. Így hát az a minimum, hogy ez a híres-nevezetes klub betartja a saját szabályait: ha csak egyetlen tagjának van annyi esze, hogy nem akarja az önpusztító háborút, akkor nem lesz önpusztító háború.

Tudjuk, persze, hogy ez nem így működik, viszont Tisza István példája legyen intő jel számunkra! Akárhogyan ordít a germán, akárhogyan bizonygatja, hogy ő jól kiszámolta a háborút, nekünk, illetve a képviselőinknek egy magyar úr nyugalmával kell mondaniuk:

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.