Magyar Péterék „tiszta hangja”, avagy éppen csak a lényegről hallgat a logikai bukfencektől hemzsegő Tisza-brosúra

Nem vártam éppen semmilyen fontos levelet, éppen ezért valószínűsíthető volt, hogy a postaládám résein kikandikáló színes papír valami szokásos reklámanyag lesz. Nem szeretem ezeket, mert anyaguk miatt többnyire még arra sem jók, hogy egy kellemes grillezéshez gyújtósként használjuk őket. Most viszont a "Rendszerváltás újságjával", vagyis a Tisza Párt aktuális szóróanyagával „tisztelt meg” valaki. Egy aktivista? Vagy egy „szigetlakó”? Nem tudom, de nincs is jelentősége.

Rászántam egy kis időt, és belemélyedtem. Mit mondjak? Rendkívül tanulságos olvasmány volt. Az rendben van, hogy egy választási kampányban – mert hiába, hogy még bő fél év hátravan a választásokig, a kampány már javában dübörög – van minden, mint a búcsúban. Az is egyértelmű, hogy egy pártbrosúrában minden rivális erő rossz, miközben mindenki egyedül üdvözítőnek próbálja eladni saját magát. De hogy annyi logikai és gondolati bukfenc, valamint önellentmondás kerüljön bele egyetlen nyolc oldalas kiadványba, mint ebbe a Tisza Párt-félébe, az még a nem túl színvonalas magyar politikai reklámanyagok szintjén is sokatmondó.

Van azért annak valami diszkrét bája – de talán pontosabb úgy fogalmazni, hogy hihetetlenül pofátlan dolog az –, amikor egy nyolc oldalas kiadvány közel fele klasszikus bolsevik tempóban uszít, ellenséges, az emberek legrosszabb tulajdonságaira – értsd: irigység, harag – apelláló címektől és kiemelésektől hemzseg (néhány példa: „Fapadosról luxusrepülőre – Orbán igazi arca”, „Nem hagyjuk szó nélkül az elmúlt évek szabadrablását!”, „Korrupció”, "Kivagyiság, pökhendiség és az embertelenség mintapéldánya”, stb.), miközben a Magyar Péter pannonhalmai látogatását bemutató oldalon arról akarják meggyőzni az olvasót, hogy „A TISZA békét ígér, nem háborút!”

Látva a fentebbi címeket, alcímeket, kiemeléseket, ez az ígéret még belpolitikai szinten sem hihető erről a tömörülésről. Külpolitikailag pedig végképp nem, hiszen Brüsszelben az a pártcsalád vette a szárnyai alá a tiszás képviselőket, amelyről köztudomású, hogy nyíltan és elkötelezetten háborúpárti. Vagyis ez a mondat kétszeresen sem őszinte. Mert mondani lehet, hogy békét ígér a Tisza, de egy esetleges kormányra kerülés esetén kül- és belpolitikában is ennek éppen az ellenkezője valószínűsíthető.

Van még valami, amiről nagyon régóta szólni szeretnék, és a kiadvány jóvoltából aktualitása is van. Nyilatkozik ugyanis ebben Borbély Alexandra, a kiváló felvidéki színésznő. Jómagam nem tartozom azok közé, akik párthovatartozás alapján ítélik meg egy művész tehetségét, képességeit. Borbély Alexandrát is jó színésznőnek tartom, több filmben is nagyon tetszett az alakítása. Ám nem lehet szó nélkül elmenni amellett, amikor egy elszakított részről származó nemzettársunk bírálja ezt a kormányt. 

Ne feledjük: az Orbán-kormány volt az, amelyik 90 évvel(!) Trianon gyalázata után végre megadta valamennyi elszakított magyarnak az állampolgárságot és – amennyiben valaki ezt igényelte, akkor – a szavazati jogot is. Ez a cselekedet elképesztő jelentőségű volt, szavakkal nem is lehet megfogalmazni, mit jelentett ez a gúnyhatáron túl élő nemzettársainknak, akikre a kommunizmus idején évtizedeken keresztül páriaként, de legalábbis nem létezőként tekintett a „hivatalos Magyarország”, és amely nemzettársainkat 2004. december 5-én a Gyurcsány vezette MSZP-SZDSZ-kormány is aljas módon elárult, megtagadott. (Szabályt erősítő kivétel: Szili Katalin).

Megadatott interjút készítenem egy fantasztikus székelyföldi református lelkésszel a Kelemen-havasok aljából, úgy a gyurcsányi aljas nemzetárulás után, mint az orbáni állampolgársági törvény hatályba lépését követően is. A kettő között hangulatában, lelkiállapotában ég és föld volt a különbség. Idős, 80-90 éves magyarokról mesélt, akik sírva vették át a papírt, hogy újra magyar állampolgárok lehetnek, és akik egyöntetűen azt mondták: most már nyugodt lélekkel szenderülhetnek jobblétre.

Az Orbán-kormány 2010-es döntése újból jelezte: nemcsak a jó érzésű anyaországi magyarok, de maga a „hivatalos Magyarország” is nemzettársaként tekint, nemzetünk részének tart minden magyart, éljen bárhol a Kárpát-medencében és legyen tagja bármely elszakított terület magyar közösségének. Ez a felbecsülhetetlen jelentőségű rendelkezés teszi azt, hogy a határon túli magyarok szavazatainak elsöprő többségét minden voksoláskor meg is kapja a Fidesz-KDNP. Joggal.

Borbély Alexandra nyitrai származású, vagyis felvidéki magyar lány. Talán nem ártana emlékeznie, hogy az ottani magyar közösség tagjai is 2010 után lehettek újból magyar állampolgárok, mint mindenki más, szerte a Kárpát-medencében. Borbély az önmagát Magyar Péter mellett elkötelező Nagy Ervin felesége. Harcos hitvesként sem szép azonban tőle, hogy azokba rúg bele, akik 90 év gyalázatos lekezelése, olykor nyílt megtagadása után végre közjogi értelemben is a teljes értékű magyarok szintjére emelték a gúnyhatáron túl élő nemzettestvéreinket is.

Visszatérve a kiadványhoz: a legjobb minden kétséget kizáróan a címe. „Tiszta Hang”. Értem én, hogy a párt nevére – jobban mondva, a nevéből alkotott mozaikszóra – lehető leginkább hajazó címet szántak a brosúrának, de talán a fentiek alapján is látható, hogy erről a kiadványról minden elmondható, csak az nem, hogy tiszta lenne. Ugyanolyan zavaros és áthidalhatatlan ellentmondásokkal terhelt, mint maga a párt, amelynek a szócsöve akar lenni. Amikor például másfél oldalon keresztül taglalja, hogy adócsökkentésre készülnek, az sokkal inkább egy erőltetett cáfolata akar lenni az önleleplező videófelvételnek, mintsem egy komolyan vehető programpont.

Pedig bőven van olyan, amire nagyon is kíváncsi lettem volna. Például arra, hogy mik azok a dolgok, amelyekre Tarr Zoltán gondolhatott az elhíresült videójában. Szerettem volna megtudni, hogy mik azok a tervezett Tisza-intézkedések, amelyekről „nem szabad beszélni, mert akkor megbuknak”. Vajon mik azok, akár gazdasági-, akár pénzügyi-, akár családpolitikai-, akár külpolitikai-, akár nemzetpolitikai szempontból, amelyekről – elkerülendő a bukást – ennyire hallgatni kell most, a kampányban.

Erről a leginkább érdekfeszítő Tarr-nyilatkozatról egyetlen szó sincs a kiadványban. Meg sem próbálja azt, hogy – nevéhez méltón – „tiszta” vizet öntsön a pohárba és korrekt módon tájékoztassa a szavazókat valódi céljaikról, helyette marad a bolsevik típusú uszítás, gyűlöletkeltés, valamint a hallgatás. Persze, van, amikor éppen a hallgatás az, amely többet mond minden szónál… 

Vezető kép: a Tisza Párt Facebook-oldala