határon túli magyarság
Valójában nekünk van szükségünk a külhoni magyarokra – Bagi Barna a Grundban
A Grund első 2024-es adásában Hoppál Hunor vendége Bagi Barna, a Határtalanul a Magyar Fiatalokért elnöke volt. „A nemzet veled kezdődik” – szól az egyesület mottója, de milyen indíttatásból jött létre maga a Határtalanul, és hogyan alakulnak a határon túli és anyaországi fiatalok közötti együttműködési lehetőségek? Melyek voltak a főbb események a szervezet életében 2023-ban, és miképpen artikulálódnak az idei évre előirányzott programtervek és az azokon túlmutató célkitűzések a Határtalanul számára? Vajon sikerül a magyar ifjúság határokon átívelő összekapcsolásával is gyógyítani azokat a sebeket, amelyeket Trianon okozott, és a 2004-es állampolgársági népszavazás körüli gyurcsányista uszítás feltépett? Ezeket a kérdéseket jártuk körül a legfrissebb Grundban.Itt a megfejtés, mi különbözteti meg a belhoni és a határon túli magyarokat
Van különbség a zentai varrónő és a gyékényesi kardiológiai szakasszisztens között? Már persze abban a tekintetben, hogy melyikük milyen magyar. Erre ad választ az a március 15-én megnyíló kiállítás, amely a Kárpát-medence mindennapi arcait mutatja be határok nélkül. A 2021-ben megszületett tárlat most indul országjáró körútra, hogy hirdesse: nincs külhoni és belhoni magyarság, hanem mindannyian ugyanannak az egységes és oszthatatlan nemzetnek vagyunk a tagjai. Az Üllőn megnyíló, majd további három vidéki várost érintő vándorkiállítás a Jogar Alapítvány és a Patrióták együttműködésében, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.Csóti György a PS-nek: A kárpátaljai magyarság erős, ezt is túl fogja élni
Kötelességünk kiállni a kárpátaljai magyarság mellett, mint ahogy minden elcsatolt nemzetrész magyarsága mellett. Hangot kell adni az aggodalmainknak nemzetközi szinten, amit lehet, hogy az illetékesek betesznek a fiókba, de sokat számít, hogy súlyos sérelmeinket megismeri a nemzetközi közvélemény– mondta a PestiSrácok.hu-nak Csóti György. A Kisebbségi Jogvédő Intézet volt igazgatója, nemzetpolitikai szakértő, több mint három évtizede foglalkozik az elszakított területeken élő magyarok helyzetével, problémáival. Az Ukrajnában utóbbi hetekben történt események hatására nyílt levelet írt az ENSZ-nek, amelyet néhány nap alatt kilencszázan írtak alá. A nyílt levél arra kéri az ENSZ Emberi Jogi Tanácsát, hogy állítsa meg a kárpátaljai magyarok ellen hosszú évek óta folyó kíméletlen és sokrétű hadjáratot, mely már kezdi kimeríteni a vértelen népírtás fogalmát."Késre a magyarokat!” - fenyegető üzeneteket kaptak a kárpátaljai magyarok
Tömegesen kaptak provokatív jellegű SMS-eket március 21-én Kárpátalján – írja a Karpatalja.ma. Az üzenetet ukrán nyelven küldték. Szövegében az állt: „Ukrajna az ukránokért. Dicsőség a nemzetnek! Halál az ellenségre! Késre a magyarokat!”Kövér László: csak akkor nyerhetünk, ha a Kárpát-medencében senki nem lesz vesztes
Mi, magyarok az elmúlt száz esztendőben megtanultuk, hogy csak akkor nyerhetünk igazán, ha Közép-Európában és a Kárpát-medencében senki nem lesz vesztes – mondta Kövér László hétfőn a felvidéki Somorján a kitelepített magyarok emlékművének átadásán. Az Országgyűlés elnöke kijelentette, Közép-Európa nemzetei a nagyhatalmak jóindulatára hagyatkozva, egymásra tekintet nélkül, különösen pedig egymást riválisnak tekintve nem tudják érvényesíteni nemzeti érdekeiket.Professzorok tiltakoznak a hagyományos értékek megkérdőjelezése ellen
Tiltakozik a Professzorok Batthyány Köre a pedofilellenes törvényt érintő baloldali támadások ellen – közölte a konzervatív értelmiségiekből álló szervezet. Érthetetlennek tartják, hogy miközben a szexuális kisebbség erőszakos módon nyer teret a nyilvánosságban, addig a határon túli magyarság állampolgárságát politikai okokból megkérdőjelezik, az egyházak létjogosultságát pedig idejétmúltnak tartja a nemzetközi baloldal.Potápi: Célunk, hogy a külhoni magyar közösségek visszakapják életerejüket
A járvány után végre ismét sor kerülhet jelentős rendezvények megtartására – mondta Potápi Árpád János hétfőn, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján, amelyen a Nemzeti újrakezdés program második pályázati kiírását ismertette. A nemzetpolitikáért felelős államtitkár hangsúlyozta: a pályázatok kiírásával a kormány célja, hogy a külhoni magyar közösségek visszakapják életerejüket és lendületüket.Ajánljuk még