Pesti Srácok

Professzorok tiltakoznak a hagyományos értékek megkérdőjelezése ellen

null

Tiltakozik a Professzorok Batthyány Köre a pedofilellenes törvényt érintő baloldali támadások ellen – közölte a konzervatív értelmiségiekből álló szervezet. Érthetetlennek tartják, hogy miközben a szexuális kisebbség erőszakos módon nyer teret a nyilvánosságban, addig a határon túli magyarság állampolgárságát politikai okokból megkérdőjelezik, az egyházak létjogosultságát pedig idejétmúltnak tartja a nemzetközi baloldal.

A Professzorok Batthyány Köre (PBK) mély aggodalommal tapasztalja, hogy Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban olyan tanokat és elvárásokat akarnak széleskörűen elfogadtatni, amelyek alapvetően szemben állnak azokkal az értékekkel, amelyek életünk és gondolkodásunk alapját képezik – derült ki a szervezet a Magyar Nemzetnek elküldött közleményéből. A konzervatív, polgári értékek iránt elkötelezett egyetemi tanárokat tömörítő PBK annak kapcsán fejtette ki véleményét, hogy az Országgyűlés által elfogadott pedofiltörvényt – különösen annak a szexuális propaganda terjesztésének korlátozásáról szóló passzusát – támadják egyes csoportok. A PBK azt írta, különösen aggályosnak tartják, hogy ezek az alapvetően neoliberális és neomarxista elvek a magyarországi balliberális politikai körökben, és az őket támogató, de magukat függetlennek beállító hazai médiumokban, továbbá a civilnek mondott szervezetekben is egyre markánsabb hangot kapnak.

– jelezte a szervezet. Azt is hozzátették, nem kívánnak teret engedni a XX. században többször is megbukott, de most új köntösben – például a zöldpolitikában – jelentkező neoliberális és neomarxista törekvéseknek.

PestiSracok facebook image

– hívta fel a figyelmet a Professzorok Batthyány Köre. Azzal sem értenek egyet, hogy a nemzet elavult történeti képződmény, amelyet egy nemzetek feletti föderális szuperszervezetnek kell felváltania. Ez a leginkább gazdasági és politikai megfontolásokból keletkezett idea elfelejtkezik arról, hogy a nemzet a legnagyobb olyan társadalmi csoport, amely iránt az emberek erős, érzelmileg átélt identitást és elköteleződést mutatnak. Minden jel arra mutat, hogy a nemzet fölötti politikai szerveződésekkel az emberek nem tudnak érzelmi azonosulást vállalni, azaz rájuk közösségként tekinteni – fejtették ki. Megdöbbenésüknek adtak hangot azokkal a mozgalmakkal kapcsolatban is, amelyek a társadalmi nem, a gender szerepének felértékelését, a születési nem leértékelését, illetve a kettő szembeállítását tűzik zászlójukra.

– érveltek. Azt is hozzátették, nem értik, de sejtik, hogy a különféle egyházak által magas szinten képviselt karitatív támogatások, oktatási, gyógyítási tevékenységek és lelkigyakorlatok ellenére miért gondolják azt, hogy a vallás idejétmúlt képződmény. Amiként az is érthetetlen számunkra, hogy miért kell állandó hadjáratot hirdetniük a határon túli magyarság ellen.

– emelték ki állásfoglalásukban.

– hangsúlyozta a PBK, majd leszögezték, a Batthyány Kör nem kíván öncélú politikai vitákban részt venni. Ehelyett olyan értékeket védünk, amelyeket képzettségünk és tudós elkötelezettségünk révén hivatottak vagyunk képviselni – emelték ki.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.