neomarxizmus
A kommunista internacionálét éltető szélsőbaloldali rendezvényt zavartak meg ismeretlenek Józsefvárosban
Június 10-én, hétfőn kora este a Kesztyűgyár Közösségi Házban a Fáklya közösség filmvetítést és workshopot tartott, amelyre a Kesztyűgyár Közösségi Háztól bérelt termet – írja Józsefváros honlapja visszafogott közleményében. Természetesen az erőszakot semmi nem indokolja, de Ilaria Salis és hordája magyarországi emberverése után némileg irritálhatja a magyar közéletet, amikor a Fáklya a saját definíciója szerint is egy forradalmi, szélsőbaloldali kommunista szervezetként, más helyen magát marxista közösségként határozza meg.Miért nem jön már a politikai Megváltó?! – Megjelent Lánczi András könyve az életünket gúzsba kötő átpolitizáltságunkról
Megválthatja-e az elmagányosodott, lelkibeteg modern embert a politika? Ezt taglalja legújabb könyvében Lánczi András Széchenyi-díjas filozófus, miközben kiterjedt kórképet ad erről a modern emberről, egyúttal azt is bemutatva, hogyan és miért jutott ebbe a technikailag szuperfejlett, lelkileg pedig minden korábbinál esendőbb állapotba. Az isteni szempontokat és érveket erőltetetten maga mögé utasította a jelenkor, ám az emberek lelke ettől még megmaradt, és a lelki igényeik sem változtak. Ez a lelki igény hovatovább piaci igényként jelenik meg, és a politikusok nem is restek ezt a mindig aznapi piaci igényt kielégíteni a hatalom érdekében. A XXI. Század Intézet Új idők sorozatában megjelent könyvében azonban Lánczi András a politikáról való nagyobb ívű gondolkodás, a politikafilozófia felélesztését szorgalmazza.A Sátán taktikát váltott?
Egész konkrétan igen. És ha a cím alapján valaki azt hinné, hogy ez valamilyen metafora, átvitt értelmű megfogalmazás vagy valami ilyesmi lesz: nem. Konkrétan a Sátán „munkáját” követjük nyomon az alábbiakban...Ellenzéki ötletbörze a rezsicsökkentésről – Nincs új a nap alatt, csak a szokásos bolsitempó
Forró ősz vár Magyarországra: tüntetéshullámot ígérnek azok, akik a kampányban bírói eljárás nélküli perekről, ítéletekről és erőből végigvitt alkotmánymódosításról beszéltek. Gyurcsány Ferenc már készül, a Momentum pedig rezsit csökkentene.Politikai Hobbista Schmidt Máriával – Megszabadulunk-e valaha a marxistáktól? (Videó!)
A csütörtök esti Politikai Hobbista vendége Schmidt Mária volt, aki Jeszenszky Zsoltékkal részletesen felidézte a Terror Háza Múzeum elmúlt húsz évét. Mint ismert, a napokban ünnepeljük az intézmény huszadik születésnapját, amelynek keretében ünnepélyes programokkal várják az érdeklődőket. Schmidt Mária szerint ideje lenne, hogy az Amerikai Egyesült Államokhoz hasonlóan Európa is felismerje végre a saját érdekeit, és ki is álljon azokért. A műsorban nemcsak a múzeumról esett szó, hanem a jelenről is: miért bukkan fel újabb és újabb formában, különböző álcák alatt a marxizmus, és képesek leszünk-e valaha megszabadulni tőle véglegesen? Miért van tele az európai politika gyáva, jellegtelen figurákkal, akiknek a vezetése alatt a kontinens folyamatosan saját magát lövi lábon?Ismét Orbán Viktort fasisztázza és diktátorozza a The Washington Post
Menetrendszerű „fasiszta diktátorozás” érkezett a The Washington Posttól hétfőn, miután Donald Trump amerikai ex-elnök támogatásáról biztosította Orbán Viktort a 2022-es országgyűlési választás apropóján. A nyugati bölcsek táborát erősítő újságíró a harmincas évek azon fasiszta diktátorához hasonlította a magyar kormányfőt, aki fenyegette Európa létét. A magyar belpolitikából szakértővé avanzsált újságíró állítását a washingtoni székhelyű civil szervezet, a Freedom House 2019-es jelentésére hivatkozva próbálta alátámasztani, amely szerint romlott hazánk demokrácia-besorolása.Soltész Miklós: a neomarxizmus ma is itt van, ésszerűtlen gondolatokkal tesznek tönkre világokat
A kereszténység tanítását minden területen, mindenhol és mindenkinek tovább kell adni – hangoztatta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára vasárnap a Győr-Moson-Sopron megyei Dunaszigeten, ahol megáldották a felújított Jézus Szíve-templomot.Joshua Muravchik hangos '68-asból lett a szocializmus kőkemény kritikusa – Jeszenszky Zsolt interjúja! (Videó!)
„A szocializmus az emberiség legnagyobb hibájának bizonyult, amióta a kígyó becsapta Évát” – hangzott el Joshua Muravchik amerikai író, a washingtoni Világpolitikai Intézet tudományos munkatársa múlt heti, „Mi történt a szocializmussal?” című előadásában, a Várkert Bazárban, ahova a XXI. Század Intézet és a Polgári Magyarországért Alapítvány meghívására érkezett. A neves előadóval Jeszenszky Zsolt készíthetett videointerjút a Pesti TV számára, amiben a szocializmus öröksége mellett a megbolydult világpolitikáról is beszélgettek, illetve arról, hogy a marxizmus legújabb változatát, a BLM mozgalmat miként lehet letörni fekete konzervatív szószólók segítségével. Kiderült továbbá, hogy hangos '68-as lázadóból, aki a szocialista eszmékkel is incselkedett, Muravchik miként vált a megvalósult marxizmus nagy kritikusává, a nyugati neomarxisták kemény ellenfelévé.Professzorok tiltakoznak a hagyományos értékek megkérdőjelezése ellen
Tiltakozik a Professzorok Batthyány Köre a pedofilellenes törvényt érintő baloldali támadások ellen – közölte a konzervatív értelmiségiekből álló szervezet. Érthetetlennek tartják, hogy miközben a szexuális kisebbség erőszakos módon nyer teret a nyilvánosságban, addig a határon túli magyarság állampolgárságát politikai okokból megkérdőjelezik, az egyházak létjogosultságát pedig idejétmúltnak tartja a nemzetközi baloldal.Ajánljuk még