Pesti Srácok

Joshua Muravchik hangos '68-asból lett a szocializmus kőkemény kritikusa – Jeszenszky Zsolt interjúja! (Videó!)

null

„A szocializmus az emberiség legnagyobb hibájának bizonyult, amióta a kígyó becsapta Évát” – hangzott el Joshua Muravchik amerikai író, a washingtoni Világpolitikai Intézet tudományos munkatársa múlt heti, „Mi történt a szocializmussal?” című előadásában, a Várkert Bazárban, ahova a XXI. Század Intézet és a Polgári Magyarországért Alapítvány meghívására érkezett. A neves előadóval Jeszenszky Zsolt készíthetett videointerjút a Pesti TV számára, amiben a szocializmus öröksége mellett a megbolydult világpolitikáról is beszélgettek, illetve arról, hogy a marxizmus legújabb változatát, a BLM mozgalmat miként lehet letörni fekete konzervatív szószólók segítségével. Kiderült továbbá, hogy hangos '68-as lázadóból, aki a szocialista eszmékkel is incselkedett, Muravchik miként vált a megvalósult marxizmus nagy kritikusává, a nyugati neomarxisták kemény ellenfelévé.

A nagy sikerű Eötvös József Előadások című rendezvénysorozat a XXI. Század Intézet és a Polgári Magyarországért Alapítvány együttműködésében indult útjára 2015-ben. A Magyarországra ritkán látogató külföldi és a neves hazai előadókat felvonultató programsorozat célja, hogy az előadásokon részt vevők az adott témában leglényeglátóbb és leghitelesebb szakértők segítségével gondolkodhassanak el folyamatosan változó világunkról és a legaktuálisabb kérdésekről.

Joshua Muravchik budapesti előadásán arról beszélt: az elmúlt két évszázad nagy része alapvetően egyetlen ötlet, a szocializmus megvalósítása körül forgott, amely sorozatos kudarcai ellenére a mai napig meghatározó részét képezi korunk politikai ideológiáinak. Muravchik rámutatott: a kereszténység a kezdetekben, 300 év alatt csak az emberiség 10 százalékát „hódította meg”, a szocializmusnak a fogalom kialakulását követően csupán 150 év kellett ahhoz, hogy a világ lakosságának 60 százaléka szocialista kormányok fennhatósága alatt éljen. Ennek oka, hogy a szocializmus a története során mindig a könnyű és a végső megváltás ígéretét kínálta az emberek számára, aminek köszönhetően az eszme a többszörös bukásai ellenére ma is több formában van jelen a világon.

Muravchik elmondta, hogy

PestiSracok facebook image

Ennek összefüggésében az utópistákon és a marxizmus-leninizmus kialakulásán át egészen a modern nyugat-európai szocialista kormányok tevékenységéig ismertette a szocializmus történelmét. Hangsúlyozta, hogy a marxizmus aranykora a II. Internacionálé létrejöttéig tartott, utána ugyanis egyre inkább javult a munkásosztály helyzete. Végül Lenin mentette meg a marxizmust azzal, hogy úgy látszott, beteljesült Oroszországban Marx próféciája, hiszen valóságossá vált a szocializmus, ami a világban egészen az 1970-es évekig volt meghatározó, és aminek bukása végül 1989-ben, a Szovjetunió felbomlásával vált egyértelművé.

A szocializmus azonban nem tűnt el. Kínában, Vietnamban, Laoszban, Észak-Koreában, Kambodzsában, Kubában és Venezuelában ma is „szocialista diktatúra működik”, az Egyesült Államokban pedig – ahol korábban nem tudott gyökeret verni a szocializmus eszméje – mára szintén soha nem látott befolyásra tettek szert a baloldali szocialisták. A szakértő szót ejtett emellett a nyugaton egyre inkább elterjedt „woke” mozgalomról is, amit a szocializmus „funkcionális megfelelőjeként” definiált,amelynek végső célja – ezúttal a tőkéseket megtestesítő – fehér emberek hatalmának megdöntése a „társadalmi igazságosság” nagy csatájában.

Schmidt Mária: a liberalizmus mai szószólói veszélyes neomarxisták

Schmidt Mária Széchenyi-díjas történész, a Terror Háza Múzeum és a XXI. Század Intézet főigazgatója hangsúlyozta, hogy Joshua Muravchik a tradicionális neokonzervatív amerikai gondolkodás egyik legkiemelkedőbb alakja, aki, mint mondta, „alaposan ismeri a kommunizmus, illetve egykori becenevén, a szocializmus történetét”. Kiemelte továbbá, hogy bár a kommunizmus immár harminc éve elbukott Európában, a liberalizmus jelenlegi szószólói olyan neomarxista gondolkodók, akik elődeikhez hasonlóan szintén le akarnak számolni ellenfeleikkel, és új ígéretekkel kampányolva akarnak érvényt szerezni az akaratuknak.

Kavecsánszki Ádám, a Polgári Magyarországért Alapítvány elnök-főigazgatója a köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a közép-kelet európai államok mára teljesen immunissá váltak a totalitárius ideológiákkal szemben, így, mint mondta,

A videót a Pesti TV készítette.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.