vallásellenesség
Szerencsések vagyunk, mert nekünk van hol gyakorolnunk a hitünket
Az újságírói szakma szépsége, hogy az ember akarva-akaratlanul, de rengeteg helyen megfordul az országban, és eljut olyan helyekre is, ahova, ha nem munkaköri kötelezettségből menne, talán sosem látogatna el. Pedig Magyarország rengeteg látnivalót rejt magában, erre én is ezeken az utakon jövök rá. Bár mindenhol más látnivalókra bukkanunk, szívmelengető, hogy Baranyától Borsodig mégis van valami, aki közös: mindenhol van templom vagy egy kis kápolna, esetleg egy imahely. A hitünk gyakorlása ugyanis fontos, s bár Magyarország keresztény ország, sokan csak a nagy keresztény ünnepekkor mennek templomba. Ennek ellenére szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert nekünk – ha csak alkalmanként járunk misére – legalább van hova mennünk, ha lelkigyakorlatra, megtisztulásra vágyunk.Professzorok tiltakoznak a hagyományos értékek megkérdőjelezése ellen
Tiltakozik a Professzorok Batthyány Köre a pedofilellenes törvényt érintő baloldali támadások ellen – közölte a konzervatív értelmiségiekből álló szervezet. Érthetetlennek tartják, hogy miközben a szexuális kisebbség erőszakos módon nyer teret a nyilvánosságban, addig a határon túli magyarság állampolgárságát politikai okokból megkérdőjelezik, az egyházak létjogosultságát pedig idejétmúltnak tartja a nemzetközi baloldal.Idáig is eljutottunk: Jézus szobrok ledöntéséért kampányol egy szélsőbaloldali agitátor
Shaun King "önmeghatározott fekete" szélsőbaloldali aktivista szerint minden olyan szobrot le kellene dönteni, ami fehérként ábrázolja Jézus Krisztust, mivel szerinte ez is a "fehér elnyomás" jelképe. Úgy tűnik tehát, hogy nem kellett sok idő, míg a jogvédő aktivisták kimutatták foguk fehérjét és a keresztények legszentebb jelképei ellen fordultak, ha már a történelmi emlékek jó részét sikerült megrongálniuk.Ajánljuk még