professzorok batthyány köre
Kövér László: több jel is arra utal, hogy az EU-t a történelem éppen most dobja föl kicsontozásra a XXI. század hentespultjára
A szellemi szuverenitás a legfontosabb eleme a szuverenitásnak, hiszen annak hiányában minden másfajta szuverenitás elveszíthető, annak birtokában azonban minden korábban esetleg elveszített szuverenitás visszaszerezhető – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke hétfőn, Budapesten, a Polgári Magyarországért Alapítvány (PMA) díjátadó ünnepségén. Az eseményen a Polgári Magyarországért díjat adott át a házelnök – a PMA kuratóriumának tagja – és Schmittné Makray Katalin 2021-es kitüntetett a Professzorok Batthyány Körének. Beszédében Kövér László kiemelte, hogy a XXI. században megjelent egy hatékonyabb módszer az igazság semlegesítésére: annak relativizálása.Ezen a választáson a létünk a tét! – mondta Náray-Szabó Gábor professzor a Plebejus Polbeatben (videó)
Ez a választás sorsdöntő lesz! Nem csupán azért kell az Orbán-kormányra szavazni, mert kisebb lett az adónk, visszahozzák a 13. havi nyugdíjat és nagyon szép épületeket adnak át, hiszen mi úgy gondoljuk: most a lelkünk a tét, azaz megmaradhatunk-e családszerető magyaroknak, az "Isten, haza, család" horgony mellett! Ha egy másik kormány jönne, a genderőrület, a migráció elszabadulása és minden, ami megrontja a nyugati közéletet, fokozatosan ránk szabadulna – figyelmeztetett Náray-Szabó Gábor kémikus, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a Professzorok Batthyány Körének alelnöke Stefka Istvánnal és Huth Gergellyel beszélgetve a Plebejus Polbeat adásában.Professzorok tiltakoznak a hagyományos értékek megkérdőjelezése ellen
Tiltakozik a Professzorok Batthyány Köre a pedofilellenes törvényt érintő baloldali támadások ellen – közölte a konzervatív értelmiségiekből álló szervezet. Érthetetlennek tartják, hogy miközben a szexuális kisebbség erőszakos módon nyer teret a nyilvánosságban, addig a határon túli magyarság állampolgárságát politikai okokból megkérdőjelezik, az egyházak létjogosultságát pedig idejétmúltnak tartja a nemzetközi baloldal.Professzorok Batthyány Köre: nem igaz, hogy kihátráltunk a kormány mögül!
A Professzorok Batthyány Köre közleményben mondott köszönetet a magyar egészségügynek a helytállásért. Ugyanakkor hozzátették azt is, hogy zajlik az alattomos hangulatkeltés, terjednek az álhírek, és úgy tűnik, mintha egyesek annak örülnének jobban, ha a magyar egészségügy minél kevesebb beteget tudna megmenteni. A közlemény megírásának körülményeiről beszélgettek a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában Sótonyi Péterrel (képünkön), az Állatorvostudományi Egyetem rektorával, a Professzorok Batthyány Körének elnökével.Náray-Szabó Gábor: A sorosozás nem az értelmiségnek szól
Az értelmiség ne érezze magát idegesítve, mert a sorosozás nem nekik szól - nyilatkozta a Professzorok Batthyány Körének elnöke, akadémikus a Magyar Narancsnak. Náray-Szabó Gábor szerint az MTA körüli tárgyalások hangvétele javul, és nem a szervezeti háttér a fontos, hanem az, hogy a kutatás feltételei adottak legyenek. A professzor úgy látja, alapvetően jó irányba mennek a dolgok hazánkban.Ajánljuk még