Pesti Srácok

Professzorok Batthyány Köre: nem igaz, hogy kihátráltunk a kormány mögül!

Professzorok Batthyány Köre: nem igaz, hogy kihátráltunk a kormány mögül!

A Professzorok Batthyány Köre közleményben mondott köszönetet a magyar egészségügynek a helytállásért. Ugyanakkor hozzátették azt is, hogy zajlik az alattomos hangulatkeltés, terjednek az álhírek, és úgy tűnik, mintha egyesek annak örülnének jobban, ha a magyar egészségügy minél kevesebb beteget tudna megmenteni. A közlemény megírásának körülményeiről beszélgettek a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában Sótonyi Péterrel (képünkön), az Állatorvostudományi Egyetem rektorával, a Professzorok Batthyány Körének elnökével.

Köszönet és aggodalom, csak az intézkedések következetes és fegyelmezett betartásával lehet sikert elérni a járvány elleni küzdelemben – figyelmeztet közleményében a Professzorok Batthyány Köre. Sótonyi Péter a műsorban felidézte, hogy az elmúlt egy évben folyamatosan támadták a kormány járványügyi intézkedéseit. Jellemző példa, hogy először a bírálók számonkérték, hogy miért nem nyitott a kormány, majd nem sokkal később már azzal támadták a döntéshozókat, hogy túl korán nyitottak. A helyzet politikai célokra történő felhasználása komoly probléma a professzor szerint. Az egyik fontos támadási pont az ellenzék részéről még mindig a keleti, azon belül is a kínai vakcinákhoz kapcsolódik. Sótonyi Péter nehézen tudja megérteni ezt a hozzáállást, hiszen a világ egyik felén ezzel a vakcinával oltanak, több tudományos közlemény ezt tartja a jobb vakcinának. Véleménye szerint sajnálatos módon az üzleti érdekek is szerepet játszhatnak a hasonló megnyilvánulásokban.

Az Állatorvostudományi Egyetem rektora szerint hamis állítás, hogy a kínai vakcinák bizonytalan eredetűek lennének, egészen pontosan nyomon követhető a vakcinagyártás, a vakcinák teljes dokumentációját ismerjük, és a felhasználás előtt még a magyar hatóságok is ellenőrzik őket.

PestiSracok facebook image

– mondta el a Professzorok Batthyány Körének elnöke. A testület szinte egyhangúan fogadta el a nyilatkozatot, ami jelzi, hogy Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester korábbi szavai, miszerint „már a Professzorok Batthyány Köre is kihátrált a kormány mögül” nem voltak igazak – emelték ki a Híradó.hu oldalán. Sótonyi Péter ugyanakkor kiemelte, hogy a közlemény nem a polgármester szavaira volt reakció, a Professzorok Batthyány Körének nem célja, hogy minden hasonló megnyilvánulásra reagáljon. Most látták elérkezettnek az időt arra, hogy megköszönjék a magyar egészségügyben dolgozók hősies munkáját. A professzor hangsúlyozza, hogy nem hátráltak ki a kormány mögül, hiszen a kormány hozzájuk hasonlóan a magyar, nemzeti, keresztény, konzervatív értékrendet képviseli.

Forrás: Híradó.hu; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.