Pesti Srácok

Kiadta a kilövési engedélyt a kapitány – Márki-Zay konkrétan a kárpátaljai magyarok életét és jövőjét veszélyezteti

Kiadta a kilövési engedélyt a kapitány – Márki-Zay konkrétan a kárpátaljai magyarok életét és jövőjét veszélyezteti

Nemcsak veszélyes, de életveszélyes politikai kommunikációt folytat Márki-Zay Péter a kárpátaljai magyarokkal szemben rövid távú politikai haszon reményében, amelyet a Demokratikus Koalíció szavazóinak megnyerésétől remél, bár már azt sem lehet biztosra venni, hogy nem önmagától ekkora „idióta”. Az ember persze alapvetően igyekszik nem szélsőséges jelzőkkel illetni egyetlen közéleti személyiséget sem, mert a pocskondiázás sosem érv, ellenben az ellenzék miniszterelnök-jelöltjének megnyilvánulásai alapján arra a szomorú következtetésre juthatunk, hogy saját szavaival élve valóban idióta, aki magyar életeket tesz kockára.

Az ellenzéki oldalon az ukránozás, románozás, szlovákozás bevett kommunikációs panel, amellyel előbb a Demokratikus Koalíció, utóbb azonban már az ukránozásban élenjáró Jobbik is rendszeresen él. A kétbites politikai üzenet nagyjában annyiból összegezhető, hogy a határon túli magyarok nem igazi magyarok, és mindenkinek jobbat tennének azzal, ha nem is nagyon akarnának azok lenni, vagy maradni, jobb a békesség, elegen vagyunk mi így is a kismagyarországi határokon belül.

Ez a fajta érvelés ugyanakkor eddig csak odáig merészkedett, hogy kétségbe vonja a határon túliak magyar identitását, identitásuk létjogosultságát. Az azonban még a legvérmesebb szoci, SZDSZ-es, vagy DK-s fejekben sem fordult meg soha – itt volt a közmegegyezés vörös vonala –, hogy a határon túli magyarságot az anyaországiak előtt lejárassa, ellenük a nemzetünk többségét is fölhergelje. Márki-Zay Péter, az ellenék messiása megcselekedte ezt is. Egyik, szájkosár nélküli interjújában ugyanis arról beszélt, a kárpátaljai magyaroknak már át sem kell jönniük a határon azért, hogy a Fideszre szavazhassanak, mivel menekültként már úgyis itt vannak. A keresztény családapának meg sem fordult a fejében, hogy túllásson saját politikai ambícióin, és feltételezze, hogy a menekülni kényszerülők kisebb gondja is nagyobb annál, mint a magyarországi választásokkal foglalkozni. Márki-Zay politikai ellenségként tekint a kárpátaljai magyarságra, akiktől saját megválasztását félti. Valószínű így érez minden egyéb határon túli magyar közösséggel szemben is, csak azok mázlijára ott még nincs háború.

PestiSracok facebook image

Ámde Márki-Zay nem állt meg itt, hiszen ez még csak saját politikai pitiánerségének lett volna bizonyítéka. Ő még azt is hozzátette, hogy szerinte a kárpátaljai magyarok oroszbarátok. Putyinisták. Az az ember, aki Magyarország miniszterelnökének készül, nyilván számíthat arra, hogy a nemzetközi sajtó is árgus figyelemmel kíséri minden kijelentését. Márpedig, ha egy miniszterelnök-jelölt, ne adj Isten miniszterelnök a saját nemzetének kisebbségbe szakadt tagjait oroszbarátsággal vádolja meg, az nyomot hagy. Azt meghallják Kijevben is. No, nem Márki-Zay kedvenc fasisztái, hanem az ukrán nácik, akik ténylegesen léteznek.

De lépjünk egyet hátrébb, az ellenzéki összefogás pártjaihoz, akik egymást túllihegve igyekeznek lépten-nyomon bebizonyítani, hogy a magyar kormány, és következésképp a rájuk szavazók is mind oroszbarátok, Putyin pincsijei. Ezt harsogja általuk az egész nyugati sajtó. Ezt hallják tehát Ukrajnában is. A magyar kormány magyar érdekelvű keleti nyitását következetesen oroszbarátsággal összemosni biztosan hoz szavazatokat, még ha Ferenc testvér sosem ajándékozott volna pulikutyát Putyinnak, vagy ne kötnék még rokoni szálak is az MSZP vezetését Moszkvához. De van az a pont, amikor ezt a kommunikációt vissza kell venni, ha fontos a kárpátaljai magyarok életének biztonsága.

Azt már sok helyütt elmondták, hogy bármi lesz is Ukrajna orosz megszállásának a vége, az mindenképpen rossz lesz a kárpátaljai magyarságnak. Ha az ukránok győztesen, nemzeti öntudatukban megerősödve kerülnek ki ebből a háborúból, egyszerűen fogalmazva kicsinálják a kisebbségeiket. Ha az ukránok törpenemzetként léteznek tovább, gőgjükben és haragjukban kicsinálják a kisebbségeiket. Putyin ezzel a háborúval elintézte a nemzetiségi kérdést Ukrajnában. „Megköszönhetjük” neki. A most elmenekült kárpátaljaiak egy része nem fog hazatérni, ha megtalálja biztosabb egzisztenciáját nálunk, vagy a világ más tájain. Akik mégis hazamennének, egy olyan országba érkeznek vissza, ahol Márki-Zay Péter és a magyar ellenzék révén minden ukrán tudni fogja, a magyarok úgy általában, és a kárpátaljai magyarok különösképpen is oroszbarátok. Ez már most megoldhatatlan konfliktus.

Ezért leírom még egyszer: Márki-Zay Péter személyében olyan miniszterelnököt választhat az ország, aki életveszélyes helyzetbe hozta a kárpátaljai magyarokat, az ellenzéki összefogás pártjai pedig további megmaradásukat lehetetlenítették el. Csak jelzem, a Vereckei hágó is Ukrajnában van, de oda már biztos nem zarándokolhatunk el egy jó ideig...

Fotó: PS-montázs

Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Így vetette ki Apáti Bencét a libsi művészvilág, miután megvallotta nemzeti nézeteit – Polbeat (Videó)

‎Polbeat április 22.
"Magyarok, nem attól lesz valaki hazafi, hogy huszár ruhában hamisan kornyikál, hanem hogy nem dolgozik idegen zsoldban Magyarország ellen. A Tisza Párt brüsszeli beszéde nem hiba volt, hanem bűn, nem vallomás, hanem teljesítési igazolás. Az elkövető többes szám harmadik személyben beszélt a magyarokról, ezek szerint ennek a közösségnek ő nem tagja. Arcán üdvözült mosollyal jelentette be, hogy győztek, mert 50 kórház felújítására nem kaptunk pénzt. Magyar Péter meg járja végig a kórházakat, hogy miért ilyen a fal, miért ilyen a plafon. Hát miattad kis barátom! - mondta Apáti Bence, a Nemzeti Ellenállás Mozgalom (NEM) alapítója múlt szombaton, a Bayer Zsolt, a CÖF és a NEM által meghirdetett tüntetésen. Ez is téma lesz a Polbeat április 17-i, csütörtöki felvételén, ahol Huth Gergely és Stefka István kérdezi Apáti Bencét."

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.