Felvidéki Magyar Szövetség elnöke: vasárnap arra szavazok majd, akire eddig minden alkalommal

"Vasárnap arra szavazok majd, akire eddig minden alkalommal. A nemzetpolitika vívmányait a határon túli közösségekben meg kell becsülnünk, emlékeznünk kell arra, honnan és hová sikerült a magyar-magyar kapcsolatokat és a külhoni magyar intézményrendszert eljuttatni, egy felelős vezetőnek pedig ki kell állnia az eredmények mellett. Pont" - szögezte le Gubík László, a felvidéki Magyar Szövetség elnöke a Facebook-oldalán szombaton közzétett bejegyzésében.
A felvidéki magyar párt elnöke rámutatott: korábban is többször elmondta már sok helyen, így senkinek sem okoz meglepetést azzal, hogy most vasárnap is arra szavaz majd, akire eddig minden alkalommal.

Fotó: Hatlaczki Balázs
A felvidéki magyar párt elnöke szerint a határon túli közösségekben meg kell becsülni a nemzetpolitika vívmányait
Gubík László bejegyzésében azt írta:
a határon túli közösségekben meg kell becsülni a nemzetpolitika vívmányait, és nem lehet megengedni, hogy a magyarországi preferenciák vagy antipátiák meggyengítsék a felvidéki magyar közösség erősödő, de még messze nem elég acélos szövetét.
"Szülőföldünkön egymásra vagyunk utalva, másra sorskérdéseinkben aligha számíthatunk, és ezt mindig, minden egyes alkalommal tudatosítsuk, még mielőtt billentyűzetet ragadnánk, hogy magyar felebarátunkat alaposan a földbe döngöljük" - írta bejegyzésében Gubík László. "Ki lehet állni érvekkel és kulturált szótárral is a véleményünk mellett, sehol sincs előírva, hogy ehhez szükséges belegázolni az emberi méltóságba is" - tette hozzá.
Vigyázzunk a Hazánkra! - mondták az Ismerős Arcok egy másik helyszínen a koncertjük után, én már csak hozzáteszem, hogy ideát és odaát is
- húzta alá a felvidéki magyar párt elnöke.







