Vincze Loránt: az őshonos kisebbségek védelmét mégiscsak az unió napirendjére tűztük (PS-interjú!)

Augusztus 20-a alkalmával a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki Vincze Lorántot, az RMDSZ európai parlamenti képviselőjét, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) elnökét. Vincze Loránt neve a Minority SafePack uniós állampolgári kezdeményezés aláírásgyűjtésének sikerességével fonódott össze, annak dacára, hogy az őshonos kisebbségek védelmének kérdését végül az Európai Bizottság gyakorlatilag egy mozdulattal söpörte le az asztaláról, indoklásuk szerint azért, mert ezen a téren nincs semmilyen tennivaló.

Az állami kitüntetést, amelyet Áder János köztársasági elnök adományozott Orbán Viktor miniszterelnök előterjesztésére, „az Európai Unióban élő őshonos kisebbségek jogvédelmének megteremtése, a kisebbségi szervezetek együttműködése, valamint a külhoni magyar közösségek és a magyarországi nemzetiségek európai jogérvényesítése érdekében végzett kimagasló közéleti tevékenység” elismeréseként vehette át Vincze Loránt. A képviselőt a kitüntetés kapcsán az európai kisebbségvédelem lehetőségeiről, lehetséges irányairól kérdeztük, többek közt azt is körüljárva: elképzelhető lenne-e, hogy egyszer emiatt indítson kötelességszegési eljárást az Európai Bizottság...

• Minden háttérlobbi ellenére az őshonos kisebbségek kérdése közös európai üggyé vált.
• Az Európai Bizottság önmagával is ellentmondásba keveredett, hiszen az őshonos nemzeti kisebbségek kivételével minden más kisebbség ügyét nem kezeli pusztán tagállami hatáskörként.
• Az uniós csatlakozást megelőzően egyetlen tagállam sem akarta megoldani önszántából őshonos kisebbségei védelmét, a gyakorlat azonban azt mutatja, hogy a kritériumok betartását a csatlakozás után nem ellenőrzi az Európai Unió.
• Ambíciózus megoldás lehet az uniós alapszerződés módosítása is az őhonos kisebbségek védelme érdekében, ez azonban azt is jelentené, hogy az Európai Bizottság kötelességszegési eljárást indíthatna az ügyben az egyes tagállamokkal szemben.

Ön 2013 óta tevékenykedik a FUEN elnökeként. Hogyan tekint vissza az elmúlt közel egy évtized kisebbségvédelmi munkájára?

A FUEN a legnagyobb kisebbségvédelmi ernyőszervezet Európában, több mint száz tagja van 37 országból, és a létszám folyamatosan bővül. A szervezet legfontosabb célja a kisebbségi jogok bővítése, betartatása Európa-szerte, és ennek érdekében folyamatosan együtt dolgozunk az ENSZ-szel, az EBESZ-szel, az Európa Tanáccsal és az Európai Unióval. Az elmúlt évtized legfontosabb projektje mégis a Minority SafePack kezdeményezés lett, hiszen ez vált olyan eszközzé, amely révén az Európai Uniót szeretnénk rávenni arra, hogy az őshonos nemzeti kisebbségek nyelvi és kulturális jogaival foglalkozzon, intézkedéseket fogadjon el. Ezzel az erőfeszítésünkkel nem értünk még célba, hiszen az Európai Bizottság végeredményben elutasította a jogalkotást.

Ez a kisebbségvédelem európai kudarca?

Hogyha ezt az évtizedet úgy tekintem, hogy honnan indultunk és hová jutottunk, akkor kijelenthetjük, hogy a kisebbségvédelmet mégiscsak az unió napirendjére helyeztük, a következő lépések pedig attól függnek, mennyire sikerül ezt az ügyet napirenden tartani. Ugyanis olyan még sosem fordult elő, hogy bármely többségi nemzet az őshonos kisebbségek ügyét önszántából meg akarta volna oldani Európában.

Akkor a kisebbségvédelem Európában is az őshonos kisebbségek magányos harca a többégi nemzetekkel szemben...

Minden azon múlik, hogy a kisebbségek mennyire erősek, elszántak, milyen támogatókat tudtak szerezni, hogy egy adott országon belül, vagy Európában előrelépést érjenek el. Ebből a szempontból fontos a FUEN szerepe, amely összefogta a közös érdekeket, és az RMDSZ kezdeményezésére megfogalmazott egy közös indítványt a Minority SafePack révén, amelyet még egyes többségi nemzetek, mint a németek vagy a hollandok is magukévá tettek. Magyar vonatkozásban pedig egy nagyon fontos paradigmaváltást jelentett a ’90-es, vagy a 2000-es évek elejéhez képest, hogy a magyar kisebbségek problémái ebben az európai keretben jelenhettek meg.

A Minority SafePack sorsával kapcsolatban az a különös érzésünk támadhat, mintha kifordult volna a dolgok logikája. Lezajlott egy sikeres aláírásgyűjtés annak kapcsán, hogy az EU-ban problémák vannak az őshonos kisebbségek jogainak védelmével, utóbb azonban az Európai Bizottság azzal az indoklással söpörte le az asztaláról a kezdeményezést, hogy semmilyen probléma sincs...

Profánul fogalmazva: a Minority SafePack kezdeményezését az Európai Bizottság sem lenyelni, sem kiköpni nem tudta. Miközben a Bizottság a közös európai értékekre való hivatkozással védi a különböző kisebbségeket, ugyanakkor közülük éppen az őshonos kisebbségeket hagyják ki, azzal az indoklással, hogy a kisebbségvédelem tagállami kompetencia. Ha ez az összes típusú kisebbségre igaz lenne, az egész európai kisebbségvédelem feleslegessé válna. Ebből is látszik, hogy az Európai Bizottság önmagával is ellentmondásba keveredett, ezért is fellebbeztük meg semmisségi eljárást kezdeményezve ezt a döntést.

Mi állhatott a döntés hátterében?

A hivatalos indokláson túl nagyon sok folyosói beszélgetés is lezajlott, amelyekből kiderült számunkra, hogy több olyan tagállam is volt, amely igen erőteljesen lobbizott a kezdeményezés ellen. Világossá vált, hogy az Európai Bizottság sokat emlegetett függetlensége fabatkát sem ér, amikor az őshonos kisebbségekről van szó, mert akkor rögtön román, spanyol belügyi kérdéssé válik a probléma. Történelmi érzékenységre hivatkoztak azok a biztosok, akik végül egy nyakatekert indoklással elutasították ezt a javaslatot, miközben közel két évszázaddal vagyunk a nemzetállamok kialakulása után. Az elmúlt időszakban jóval bonyolultabbá váltak a társadalmak, amelyek nem törekszenek nemzeti homogenitásra, és mára a számadatok is azt tükrözik, hogy az őshonos kisebbségek gazdasági, kulturális hozzáadott értéket képviselnek.

A FUEN erre válaszul azt a merész célt tűzte ki, hogy módosítsák az uniós alapszerződést az őshonos kisebbségek védelme érdekében. Mennyire reális ez a cél?

Ezzel rámutattunk a probléma egy lehetséges megoldására. Szeretném hangsúlyozni, hogy a FUEN kezdettől betartotta a játékszabályokat az európai porondon. A polgári kezdeményezések jogi kerete arra adott lehetőséget, hogy a jelenlegi alapszerződés által biztosított mozgástérben javasoljunk jogi megoldásokat. Lényegében erről szólt az elmúlt tíz évünk tevékenysége is. Ez nem tetszett a Bizottságnak. Ezért álltunk elő azzal a javaslattal, hogy a kisebbségvédelem a tagállamok és az unió megosztott kompetenciája legyen, hogy az EU-nak közvetlenül legyen lehetősége beavatkozni ebben a kérdésben. Fontos felidézni, hogy a koppenhágai kritériumrendszer tartalmaz kisebbségvédelmi kitételeket, amelyeket a csatlakozni kívánó országoknak figyelembe kell venniük. A már csatlakozott tagállamok ugyanakkor ezekről hajlamosak megfeledkezni.

Az alapszerződés módosítása azt is jelentené, hogy akár kötelezettségszegési eljárás is indulhatna ilyen ügyekben...

A tiltakozó tagállamok általánosságban érvelnek amellett, hogy az unió kívülről ne akarjon beleszólni belügyekbe. A román külügy például évtizedek óta hangoztatja azt, hogy a kisebbségi kérdés megoldott Romániában, minek is akarna bárki ebbe kívülről beleszólni. Holott úgy Románia, mint Szlovákia gyakorlatilag a belépés kényszere alatt dolgozta ki a meglévő kisebbségi jogokat biztosító szabályozásokat, amelyeket már nem helyezhetnek ugyan hatályon kívül, de senki nem ellenőrzi a betartásukat. Uniós kompetencia hiányában pedig hogyan is indulhatna egy számonkérő vizsgálat, vagy kötelezettségszegési eljárás.

A nemrégiben Önnek adományozott Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetés kapcsán hosszan méltatták az elmúlt időszakban végzett munkáját. Ön mihez kapcsolja az elismerést?

A kitüntetés természetesen megtisztelő, mégsem csak a magaménak, hanem az elmúlt években az őshonos kisebbségek jogaiért küzdők közös elismerésének érzem. Annál is inkább, mert ez egy olyan munka, amelyet nagyon ritkán kísérnek sikerek. Sajátosan olyan ez a terület, hogy ha egyet lépünk is előre, utána sokáig egy helyben topogunk. Mégis fontos, hogy az elmúlt időszakban közelebb kerültünk a céljainkhoz, annak elismertetéséhez, hogy az őshonos kisebbségek értékalkotó közösségek, amelyek hozzájárulnak az illető társadalom sikerességéhez. Ennek a gondolatiságnak a mentén szeretném munkámat folytatni a jövőben is.