Pesti Srácok

Ki ne hinne a csodákban? – Boros Imre lerántotta a leplet a nagy olajösszesküvésről (Polbeat – javított kiadás!)

Boros Imre a PestiSrácok.hu Polbeat című élő műsorában lerántotta a leplet a nagy olajösszesküvésről. Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve elmagyarázta, milyen játszma zajlik az unió szankciós politikája mögött, hogyan mesterkedett a magyar olajmulti, a Mol, hogy kikényszerítse az üzemanyagár-stop feloldását még a kormány által tervezett szilveszteri időpont előtt, és hogy miként fog megfizetni – a teljes szankciós nyereségének kormányzati elvonásával – mindezért. Felmerült az is, hogy ki hisz még a csodákban, hiszen a Mol százhalombattai finomítóját több hónap küszködés után, az árstop visszavonása után néhány órával sikerült megjavítani, az addig minden mérnökön kifogó repedéseket behegeszteni. A műsorban a neves közgazdász beszélt Matolcsy György és a kormány vitájának hátteréről is, és természetesen a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőben jelen lévő vendégek ezúttal is kérdezhettek, sőt, komoly világnézeti polémia is kibontakozott a kérdezők és Boros Imre között.

A műsorban azt is megbeszélték, hogy Boros Imre a PestiSrácok.hu-nak adott hétfői, nagy port kavart interjújában többek között Holoda Attilát, a Mol korábbi igazgatóját, egykori energiaügyi helyettes államtitkárt tette felelőssé a rémhírek terjesztéséért és a napokon át tartó üzemanyagkáoszért. Most újra előkerült az Index állandó szakértője, aki eddig üzemanyaghiánnyal riogatva hangosan követelte az árstop eltörlését, de ahelyett, hogy örülne a vetése beérésének, továbbra is a kormányt ekézi. Facebook-oldalán pedig ezt üzente a Molnak: "Ennyit tudtam segíteni!"

– mondta Boros Imre közgazdász a portálunknak adott, nagy port kavart hétfői interjújában, amelyben azt fejtegette, hogy a Molnak a történtekért felelnie kell. Holoda Attila valóban sokszor nyilatkozott a balliberális és opportunista sajtóban arról, hogy a benzinárstopot azonnal ki kell vezetni, különben nem lesz üzemanyag. Az ilyen nyilatkozatok – Sváby András televíziós alakításával az élen – meg is hozták az extraprofitot a magyar olajmultinak, hiszen tegnap este annak ellenére született döntés az ellátásbiztonság érdekében az árstop eltörléséről, hogy a Mol nyersolajbeszerzési költségei nem nőttek, hanem csökkentek a közelmúltban. (Emlékezetes, hogy Orbán Viktor a helyzet láttán bejelentette a Mol Nyrt. keletkező extraprofitjának radikális megadóztatását.)

PestiSracok facebook image

Igazi tenyérbizseregtető kibicként került elő ma ismét Holoda Attila, aki bár örül, hogy még a tervezett újévi időpont előtt sikerült kinyírni az árstopot, de most a szerinte indokolatlanul magas árakon kezdett aggódni.

– fogalmazott az Index megkeresésére a lobbista energiaügyi szakértő, aki – a maga szerepét teljesen neutrálisnak tüntetve fel – a kialakult pánik miatt is sajnálkozott egy nagyot.

– magyarázta Holoda Attila, aki pár perccel a benzinárstop eltörlésének hétfő éjjeli bejelentése után azt üzente a Molnak a Facebook-oldalán: Szívesen!

Jöjjön el Ön is hetente a Polbeat nyilvános felvételére és kérdezzen vendégeinktől! Felvétel és élő közvetítés csütörtökön 19 órától a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőből (Bem rakpart 53., a Margit híd budai hídfőjénél.) A műsort egyidejűleg élőben közvetítjük a PS TV YouTube csatornánkon és itt a PS-en. Érdemes feliratkozni a csatornára!

Készítette a PestiSrácok.hu. Az élő felvétel technikai hibáit az újravágott változatban kijavítottuk!

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.