extraprofit
Ki ne hinne a csodákban? – Boros Imre lerántotta a leplet a nagy olajösszesküvésről (Polbeat – javított kiadás!)
Boros Imre a PestiSrácok.hu Polbeat című élő műsorában lerántotta a leplet a nagy olajösszesküvésről. Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve elmagyarázta, milyen játszma zajlik az unió szankciós politikája mögött, hogyan mesterkedett a magyar olajmulti, a Mol, hogy kikényszerítse az üzemanyagár-stop feloldását még a kormány által tervezett szilveszteri időpont előtt, és hogy miként fog megfizetni – a teljes szankciós nyereségének kormányzati elvonásával – mindezért. Felmerült az is, hogy ki hisz még a csodákban, hiszen a Mol százhalombattai finomítóját több hónap küszködés után, az árstop visszavonása után néhány órával sikerült megjavítani, az addig minden mérnökön kifogó repedéseket behegeszteni. A műsorban a neves közgazdász beszélt Matolcsy György és a kormány vitájának hátteréről is, és természetesen a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőben jelen lévő vendégek ezúttal is kérdezhettek, sőt, komoly világnézeti polémia is kibontakozott a kérdezők és Boros Imre között. Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Bayer Zsolt: A hernyó vallomása
"Én soha nem leszek a másik oldalon. Ez a családom, ez a kötődésem, ez a szocializációm" - mondta Magyar Péter a Fideszről. Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott.