A Demokratikus Koalíció két politikusa is oltásellenességgel vádolta meg a kormányt, ugyanis szerintük az, hogy nem lehet mindenfajta oltóanyagra időpontot foglalni, kimeríti az oltásellenesség fogalmát. Mindeközben Dobrev Klára, a DK miniszterelnök-jelöltje egy interjúban ismét arról beszélt, hogy ő nem tudja, a keleti vakcinák mentenek-e életet. A külügyminisztérium államtitkára, Menczer Tamás minderre úgy reagált: aki oltásellenes, az az is marad – hangzott el az M1 Híradójában.
Nem hagy fel a koronavírus elleni orosz és kínai oltóanyagok elleni támadásaival a Demokratikus Koalíció (DK) elnökségi tagja. Vágó István még a hétvégén is arról győzködte közösségi oldalán az oda tévedőket, hogy a világszerte már milliószámra eredményesen használt Szputnyik V és a Sinopharm vakcinák nem bevizsgáltak és a hatásosságuk is megkérdőjelezhető. Az egykori kvízmesternek az Egészségügyi Világszervezet engedélye sem volt elegendő arra, hogy ne hergeljen tovább a kínai Sinopharm vakcina ellen. De hasonlóan cselekedett párttársa, Arató Gergely is. A politikus azonban a nyugati oltóanyagok irányából támadta a járvány elleni védekezést, egyenesen oltásellenességgel vádolva a kormányt, amiért nem lehet mindegyik oltóanyagra időpontot foglalni.
A baloldal keletivakcina-ellenes propagandáját irányító DK második embere, Dobrev Klára is beszállt a keleti oltóanyagok lejáratásába. Gyurcsány Ferenc felesége korábban az ATV-ben kampányolt, hogy a keleti vakcinák szerinte hatástalanok. De ezt tette a Telexnek adott interjújában is, ott ugyanis megismételte a párt miniszterelnök-jelöltje: nem tudja, hogy a keleti vakcinák mentenek-e emberéletet, amikor azt az Európai Gyógyszerügynökség sem tudhatja, mert nem mutatták meg neki. Közölte, hogy ő sem magát, sem pedig a családját nem oltatná be az orosz vagy a kínai vakcinával. Azt is állította, hogy a DK soha nem a vakcina származási helyét nézte, hanem azt, hogy bevizsgálták-e azokat. Pedig épp a DK folytatta a leghangosabb keletivakcina-ellenes kommunikációt az elmúlt hónapokban, amire az ellenzék többi pártja is rácsatlakozott.
Aki oltásellenes, az az is marad
– reagált a baloldal támadásaira a keleti oltóanyagok ellen Menczer Tamás. A Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára az M1-nek azt mondta: tévedett, amikor azt hitte, hogy a WHO múlt pénteki bejelentése után az ellenzék pártjai befejezik hazug, lejárató kampányukat az egyes oltóanyagokkal szemben.
Ez az elmúlt harminc év legembertelenebb és legaljasabb politikai akciója – és most, a WHO döntése után, a baloldal teljes mértékben lelepleződött. Ehhez képest nem látjuk azt, hogy bárki azt mondaná, hogy tévedtünk, nem látjuk azt, hogy elhalnának a támadások, hanem újabb és újabb támadásokkal szembesülünk, oltásellenes támadásokkal
– fejtette ki.
Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS