Ferencváros önkormányzata átnevezi azokat az utcákat, amelyek azt a területet határolják, ahol a kormány tervei szerint a Fudan Egyetem felépítését tervezik – írta meg a Telex. A Hídépítő utcát ezentúl Dalai Láma utcának, a Helyi Kikötő utat pedig Ujgur Mártírok útjának hívják. Kedden már fel is szerelték az új utcatáblákat. Azonban, amíg a kínaiakat kommunistázzák, egyvalamit elfelejtett a baloldali vezetés: kéne egy Szemkilövető utca is.
Baranyi Krisztina polgármester és Karácsony Gergely főpolgármester szerdán az alábbi utcatáblákat fogja felavatni:
- Dalai Láma út,
- Ujgur Mártírok útja,
- Szabad Hongkong út és
- Hszie Si-kuang püspök út.
Szombaton, június 5-én 16 órától a Hősök terén, majd a Kossuth téren tüntetést szerveznek a Fudan egyetem kampuszának Budapestre telepítése ellen – jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester a Facebookon. A főpolgármester úgy fogalmaz:
már most látjuk, hogy a kormány – saját ígéretét, a fővárossal kötött megállapodást megszegve – a Diákváros kiszorításával magyar fiatalok ezreit fosztaná meg az elérhető lakhatástól. Sőt, a magyar felsőoktatást sújtó elvonások és átszervezések miatt a legtöbbjük továbbtanulása is kérdésessé válna, miközben a tanároknak vállalhatatlan bérkülönbségekkel és a magyar egyetemek leértékelésével kellene szembenézniük csak azért, mert az Orbán-kormány lakájtempóban szolgálja ki a kínai befolyásszerzést.
Kína számára egyenesen sértő az utcák átnevezése, hiszen ha egy kínai pártdelegáció ide érkezik, végig kell mennie például az Ujgur mártírok útján, mert úgy választották meg az elnevezett közterületeket, hogy csak azokon keresztül lehessen megközelíteni a Fudan-üggyel foglalkozó Palkovics László miniszter által bemutatott tervek szerint megépülő egyetemet. Érdemes megjegyezni, hogy amíg Baranyi Krisztina és Karácsony Gergely a Fudan egyetemen rugózik, hogy a kínaiakkal együtt visszatér a kommunizmus, addig cinkostársuk, Gyurcsány Ferenc 2006-os terrorjáról egy szót sem ejtenek.
Sőt, Karácsony akkoriban tanácsadó volt a Gyurcsány-féle miniszterelnökségen, Dobrev meg egyenesen bűszke arra, amit férje csinált akkor.
Pedig milyen jól nézne ki egy Szemkilövető utcatábla – például az egész belvárosban, igaz, Karácsony?
Végül, de nem utolsó sorban idézzük fel 2007-et, amikor egy évvel a budapesti terror után Gyurcsány Ferenc, Gyurcsány Ferencné és minisztertársai Kínában gazsuláltak, és szót sem ejtettek az ujgurokról, és nem rettegtek a kínai gyarmatosításról (copyright by Dobrev Klára).
Forrás: Index; Fotó: 444.hu; Fotógaléria: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS