A szombat délután kezdődő, a Fudan Egyetem és a Fidesz elleni tüntetés sok izgalmat tartogatott. A Hősök terétől a Kossuth térig tartó felvonulásra maga Karácsony Gergely hívta az embereket, és a főpolgármester hosszú éveken át kommunista agitációt kifejtő tanácsadója, Jámbor András szervezte. Az ellenzék politikusai, így Kunhalmi Ágnes, Burány Sándor, Szabó Tímea, Csárdi Antal, Fekete-Győr András és Hadházy Ákos is képviseltette magát. Azon kívül, hogy a szervezők szerint több ezren eljöttek, siralmas és egyben félelemkeltő beszédeket hallhatott a közönség. A tájékozatlanság, az érvek hiánya volt a jellemző a megszólalók beszédeire, amellyekkel elsősorban az érzelmekre kívántak hatni. Nemcsak ordítással, hanem kifejezéstelen, gyűlölködő arccal mondták el eltorzult hangú beszédeiket. Karácsony nagyjából készpénznek veszi, hogy ő lesz Magyarország következő miniszterelnöke, és meglepő módon kibújt a szög a zsákból: megcsillogtatta retorikai képességeit is. Bár még gyakorolnia kell, minden bizonnyal sokat tanult Gyurcsány Ferenctől. Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármesterrel karöltve most üzentek a Fideszre szavazó magyaroknak. Karácsony szerint a Fudan-ügy a Fidesz teljes és végső öngyilkossága, és az emberek jobb, ha meggondolják, melyik oldalra állnak. A tüntetőkhöz a Pesti TV munkatársai, Vésey Kovács László és Ambrózy Áron csatlakoztak, hogy beszélgessenek és megértsék az álláspontokat. Nézze vissza a videós közvetítést!
A demonstrálók – akik között szinte minden ellenzéki politikus részt vett – az Andrássy úton gyülekeztek, majd kis késéssel indultak meg a Kossuth tér felé. A tiltakozó demonstrációt Jámbor András baloldali aktivista, a Mérce egykori főszerkesztője hirdette meg, aki korábban LMP-s és párbeszédes aktivista is volt, jelenleg azonban a Karácsony-féle Városházán dolgozik, valamint képviselőjelöltként indul a kommunista Szikra Mozgalom színeiben a budapesti 6. számú választókerületben.
Saját testtel a hatalom ellen
Karácsony Gergely főpolgármester hatásvadász beszédét azzal kezdte, hogy Orbán Viktort suta kamasznak nevezte, amikor
két szatyorral a kezében megállította a világ legerősebb hadseregét
– fogalmazott. Ez a kép mindig eszébe jut, amikor nincs elég ereje a küzdelemhez. Karácsony szerint a Tienanmen téri vérengzés óta nagyot változott a világ: most ők azért vannak itt, hogy azokért az értékekért álljanak ki, amikért akkor is harcoltak. Karácsony szerint az a sok ezer ember, aki elment ma a tüntetésre, a saját testével állítja majd meg a hatalmat.
Mi, akik itt vagyunk a téren, pontosan tudjuk, mire mondunk igent és nemet
– mondta. Karácsony szerint nem a kínai emberek és Kína ellen tüntetnek, hiába választja őket el egy világ „attól a világtól”. Azt is elmondta, hogy ők az egyetemekért tüntetnek, úgy, ahogyan az SZFE-ért is kiálltak.
Most a Diákvárosért tüntetnek, és nem akarják a kínai elitegyetemet – fogalmazott. Karácsony úgy véli, hogy a Fudan ügye ezeknél az ügyeknél sokkal fontosabb: szerinte nem szabad eladósítani az országot, és hatásvadász módon hozzátette, hogy fel lehetne számolni ebből a pénzből a gyermekszegénységet Magyarországon.
De provokált is: szerinte Jakab Péter ötvenezerszer nevezheti Kövér László házelnököt ficsúrnak az Országházban. Hozzáfűzte: a Fudan-ügy arról szól, hogy uralkodhatnak-e olyanok, akik a politikát uralkodásként fogják fel szolgálat helyett. Lehet-e olyan kormány hatalmon, akinek csak a hatalom a fontos? – tette fel a kérdést.
A Fudan-ügy a Fidesz teljes és végső öngyilkossága
– hangoztatta, majd kifejtette: leleplezik önmagukat, és végül kiderül, hogy saját maguk felé hajlik a kezük. Nagyívű beszédében elmondta, hogy ez az ügy azt mutatja, hogy a kormány a saját szuverenitását, szabad rablását érti szuverenitás alatt. A kormány a járvány alatt megtorpant gazdaságot akarja most eladósítani – véli. A főpolgármester szerint a kormány azt is mondja, hogy küzdenek a kommunisták ellen, de ez egy folyamatosan változó dolog.
Mindenki, aki nem ért velük egyet, az kommunista
– vetette oda. A keresztény értékekről azt mondta, hogy Borkai is erre esküdött annak idején.
Ők bezzeg a diákok mellett állnak
Karácsony szerint most az ellenzék az, amelyik kiáll a vidéki diákokért, mert a Fudannal elveszne a lehetőségük a tanulásra. A főpolgármester úgy látja, hogy nincs visszataszítóbb, mint a hatalom, amely a keveseket szolgálja. A kormány csak a magánérdekért van – tette hozzá. Karácsony elképzelése szerint a hatalom önmagában káros, és ezt Orbán Viktornak tudnia kellene, mert ezt a Bibó István Kollégium alapítójaként maga is vallotta.
Karácsony Gergely Baranyi Krisztinához hasonlóan szólt a Fidesz-szavazókhoz:
Egy közös hazánk van. Itt fogunk élni együtt. Nincs másik hazánk! Biztos, hogy ti ezt akarjátok, az ég szerelmére!?
A főpolgármester azt kérte, hogy gondoljanak bele az emberek, hogy tényleg azt akarják-e, hogy a politika csak a kiváltságosokat képviselje.
Karácsony retorikai képességeit is megcsillogtatta, amikor ordítva és mosolyogva tolta az emberek arcába: vállalja azt, hogy olyan politikát tűz ki maga elé, ahol nem az a cél, hogy a baloldal legyőzze a jobboldalt. Meg akarja mutatni, hogy erős az emberek hatalma, és megmutatja majd, hogy nem a miniszterelnöknek van országa, hanem az országnak miniszterelnöke.
Karácsony kiadta az ukázt
Karácsony arról is beszélt, hogy nem akarják azt, hogy Magyarországon újra legyőzze a múlt a jövőt. Karácsony azt kéri, hogy az az elszántság, ami a suta kamasz Orbán Viktorban benne volt, az legyen benne az emberekben, hogy le tudják váltani 2022-ben. Azt vizionálta, hogy a kormány a kampányidőszakban mindent meg fog tenni azért, hogy megfélemlítse az embereket, de a kormány sokkal gyengébb, mint ahogyan az a valóságban van. A Fudan-üggyel kezdik Magyarország visszafoglalását. Úgy véli, hogy nagyon sok lesz a dolguk, de előtte
mindenki elmegy konzultálni
– adta ki a parancsot. Utasító módon beszélt, majd megígértette az emberekkel, hogy elmennek szavazni az ellenzéki előválasztáson.
Éljen a magyar szabadság, éljen a magyar haza!
– zárta szavait.
Baranyi: újságírónak beöltöztetett robotzsarukat eresztenek rá az ellenzékre
Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere is felszólalt a tüntetésen. Úgy véli, a Fudan nélkül is szétlopják az országot, mert Mészáros Lőrinc cégeiből és Orbán bányáiból érkezne az alapanyag – fogalmazott. Baranyi azt harsogta, hogy ez egy közpénzből működtetett magánvállalkozás lesz.
Gond nélkül lapátolnák ki a pénzt!
– fröcsögte. Baranyi szerint a tisztesség látszatát akarják kelteni, ezért áldozzák be a fiatalok jövőjét. Úgy véli: még a Fidesz-szavazók sem látják be, hogy ideje beszélni Orbán Viktorról. A Fidesz-szavazóknak üzent: szerinte, amikor megismerték az emberek Orbán Viktort, akkor liberális, ateista és Újpest-szurkoló volt, de ma nem így van.
A miniszterelnök az adósságtól féltette az országot a legjobban, most pedig ő akar hitelt felvenni, 540 milliárd forintot, hogy egyetemet építsen a kínaiaknak Európában. Baranyi szerint azért nem kell az uniós hitel Orbánéknak, mert azzal el kellene számolni az unió felé. Most adósrabszolgaságba akarják taszítani az embereket, és ezzel a tervvel 1200 milliárd forint kínai hitel lesz a magyarok nyakán – fogalmazott. Baranyi azt is kifejtette, hogy a kormány a kereszténység védelméről papol.
Újságírónak beöltöztetett robotzsarukat eresztenek rá az ellenzékre
– mondta.
A szolidaritásról, a demokráciáról is harsogott, és a szokásos szöveget tolta: a kormányt csak a pénzt érdekli, és eladja a lelkét az ördögnek. Baranyi aranytartaléknak nevezte a Fudant, mert ott képeznék a kínai titkosszolgálat embereit és diplomatáit – vizionálta.
Baranyi félelemkeltően beszélt, és üzent: Orbán pénzzel a zsebében fog megbukni, de a Fudanra a vagyona átmentése érdekében van szükség. Azt is ecsetelte, hogy a kormány meghátrál, ha erőt lát, ezért világos üzenetet kell küldeni a kormánynak. Azt kéri, hogy mindenki vegyen részt az általuk indított konzultációban. Baranyi leszögezte:
üzenjünk úgy Pekingnek, hogy azt Felcsúton is meghallják!
Jámbor, aki nem is annyira jámbor
Jámbor András főszervező, a korábbi mércés vérkommunista újságíró még a vonulás alatt elmondta, hogy semmilyen formában nem ért egyet a Fudannal kapcsolatos tervekkel. Több bejelentett tüntetésük is van, és azt gondolja, hogy így addig folytatják a tiltakozást, amíg el nem érik céljukat.
Azt is elmondta, hogy szerinte nemcsak a Fudan miatt tüntetnek ma sokan, hanem minden olyan dologért, sérelemért, ami ellen az elmúlt időszakban nem volt lehetőség tiltakozni. Jámbor megemlítette az egyetemek magánalapítványokba történő kiszervezését, illetve azt is, hogy a kormány szinte semmilyen valós segítséget nem nyújtott a bajba jutott vállalkozásoknak a világjárvány idején.
A Kossuth téren Barabás Richárd, Újbuda alpolgármestere konferálta fel Jámbor Andrást, aki meglehetősen szürreális módon beszélt. Szerinte meg kell akadályozni, hogy magyar pénzből építsenek kínai egyetemet Magyarországon, meg kell harcolni a Diákvárosért. Hozzáfűzte: mivel ő Józsefvárosból származik, ezért tudja, miért van szükség kollégiumi férőhelyekre és bérlakásokra. Elmondta, hogy az elmúlt évek alatt nem egy tüntetésen vett már részt, és nem egy kilakoltatást nézett végig. Manipulatív módon beszélt a férőhelyekről, amelyet párhuzamba állított a bérlakásokkal.
Természetesen a fideszesek is terítékre kerültek, akik nem érzik át a problémák súlyát. Eddig közel 15 ezer aláírást gyűjtöttek, utcát neveztek át, most pedig tüntetnek – mondta el. Jámbor szerint meg fogják akadályozni, hogy elkezdjék ezt projektet, és ha kell, sátortábort fognak építeni, és kitartanak. Elmondta, hogy az az álmuk, hogy egy vidéki diáknak ne okozzon gondot a lakhatás.
Sorra vette azokat a vádakat, amelyekkel szokásos módon a fideszes politikusok magánéletét kritizálta. Úgy véli, hogy tisztességes megélhetés és biztonságos lakhatás kell mindenkinek, mert erről kell szólnia a kormányzásnak. Jámbor komolyan csapongott, nem volt egybefüggő koncepció beszédében, de megtudtuk a lényeget: szerinte nem az a fontos, hogy Orbán Viktor vagy Gyurcsány Ferenc vezeti az országot, hanem az, hogy le kell váltani a kormányt. Robin Hoodként kell kifosztani Orbán Viktor pénztárcáját. Ő ezért indul az előválasztáson – mondta el. Jámbor szerint ma elindulnak ezen az úton, és arra kérte az embereket, hogy tartsanak vele.
Csárdi: A kormány elárulta az önkormányzatokat!
Csárdi Antal, az LMP országgyűlési képviselője a helyszínen nyilatkozott a Pesti TV munkatársainak. Elmondta, hogy a Fudan várható költségeiről egy kormányhatározat tervezetéből értesült az ellenzék, és ezt a kormány nem cáfolta. Csárdi szerint a kormány elárulta a ferencvárosi és a fővárosi önkormányzatot. Úgy véli, hogy szándékosan nem választanak más helyszínt a campus felépítésére. Csárdi hozzátette: nem volt egyeztetés, és ez azért van, mert a pénz most a hatalmi eszköz.
Fekete-Győr: vissza kell hozni a CEU-t
Fekete-Győr András is nyilatkozott a Pesti TV-nek. A Momentum elnöke szerint annak idején a CEU-t elüldözte a kormány, és ez nincs rendben. Úgy véli: az amerikai diploma megszerzése fontos volt a magyar diákok számára, és nagyon aggályos, hogy most magyar pénzből építik a kínai campust, és úgy látja:
nekünk a CEU-ra van szükségünk!
A leendő Fudan képzései kapcsán kifejtette, hogy magyar pénzből ne építsenek kínai egyetemet. Hozzátette: a Kínai Kommunista Párt felügyeli a Fudant, és ez a nyugati világtól eltérő önkényuralmi rendszert működtet. Hozzátette: a Fidesz a Tienanmen téri vérengzésnél felszólalt, most az ujgurok esetén nem. A Momentum elnöke azt látja, hogy kelet felé kacsintgat a kormány és közben nyugaton ellenségeket szerez. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a Fidesz régen kiállt a kínai szabadságjogok mellett, most viszont nem.
A tüntetésen természetesen felbukkantak a Párbeszéd, az LMP, a Momentum és az MSZP politikusai is. Szabó Tímea (Párbeszéd), és Hadházy Ákos is ott parádéztak. Nem kell félteni az ellenzéket, mert a politikából kivonult Juhász Péter például aktivistaként jelent meg a demonstráción. Juhász a 444.hu-nak azt mondta, hogy szerinte a Fidesz részéről egyrészt politikai motivációja van a Fudan beengedésének – ezt veszélyes játéknak tartja. A másik a korrupció lehet, ugyanis szerinte Orbán jelenleg választást csak pénzzel tud nyerni.
A diákokat használják fel céljaik eléréséhez
A Kossuth térem egy diák is felszólalt, aki gyűlölettel szónokolt, és elmondta: a magyarok generációit eladósítják. Úgy véli: harcolni kell a rendszerszintű kiárusítás ellen. Úgy vélte, hogy a hatalom semmibe veszi az igényeket, az alapvető emberi szükségleteket.
A Diákváros a miénk!
– ordította.
Egy, a lakhatási szervezetek részéről felszólaló férfi elmondta, hogy a fideszeseknek a kastély az otthon, és csak a budai Várban tudják elképzelni az életüket.
Van, aki még egy penészes albérletet sem tud megfizetni
– ordította ezután egy másik diák. Siralmas volt végighallgatni azt a fröcsögést és sok ténybeli tévedést, amelynek lényege, hogy követelnek. Követelték, hogy álljon le a kormány az „árokásással”, és
lakhatást, demokráciát, jogállamot!
– ordították.
Fotók: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS