A közép-európai népek csak közösen tudnak sikeresek lenni és választ adni a XXI. század kihívásaira – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a felvidéki Éberhardon, ahol ünnepi beszédet mondott a Nemzeti Összetartozás Napjának alkalmából tartott megemlékezésen vasárnap. Az államtitkár az eseményen arról is beszélt, hogy Trianon máig a magyarsággal együtt élő valóság, ám az idők azóta változtak; a Kárpát-medence, Közép-Európa ma már újra egy egységként működik, a térség népei közösen gondolkoznak a jövőről és közös erővel dolgoznak érte.
Potápi Árpád János elmondta: 1920. június 4-én Magyarországot és a magyar nemzetet halálra ítélték a döntéshozók, akik arra számítottak, hogy majd ki fog múlni, ám az elmúlt több mint száz év bebizonyította, hogy a magyarság megmaradt és ma is a Kárpát-medence legnagyobb, legerősebb nemzete.
Az elmúlt 11 évben mindent megtettünk annak érdekében, hogy a XXI. évszázad már ne vesztes, hanem nyertes évszázad legyen. Mi, magyarok abban vagyunk érdekeltek, hogy a velünk együtt élő közép-európai népek sikeresek legyenek, és azokat a dolgokat keressük, amelyek összekötnek, mert csak együttesen tudunk sikeresek lenni és választ adni a XXI. század kihívásaira. Mi 2021-ben, a nemzeti újrakezdés évében arra törekszünk, hogy megadjuk a magyar közösségeknek szerte a világon és szerte a Kárpát-medencében azt a támogatást, amellyel lendületüket visszaszerezhetik a további újrakezdéshez
– mutatott rá Potápi Árpád János. Az államtitkár az első világháborút követő párizsi békekonferencián a magyar küldöttséget vezető Apponyi Albertről megemlékezve azt mondta: Apponyi példakép a mai fiatalok számára is, hiszen mindvégig ragaszkodott magyarságához, országához és kereszténységéhez.
A hétvégén a Felvidék több magyarok lakta településén tartottak és tartanak megemlékezéseket a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából. A Pozsonyhoz közeli Éberhardon, a felvidéki magyarság legnagyobb kulturális-közéleti szervezete, a Csemadok által szervezett megemlékezés az ilyen rendezvények sorában központinak számít. Az ökomenikus istentisztelettel összekötött megemlékezést hagyományosan a helyi kápolnában, a százhetvenöt éve született Apponyi Albert gróf végső nyughelyén tartják. A rendezvényen a helyi közösség mellett a felvidéki magyar politikai képviselet és társadalmi szervezetek is képviseltették magukat. Potápi Árpád János a délután folyamán ugyancsak ünnepi beszédet mond a csallóközi Királyfiakarcsán, ahol egy ünnepség keretében átadják a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásával elkészült Karcsai Magyarság Házát.
Forrás: MTI; Fotó: Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS