A bolsevik örökség a globalistákban él tovább – Mező Gábort faggatta új könyvéről a Mandiner

A média lenyúlásának titkos története címmel jelent meg a PestiSrácok.hu oknyomozó újságírójának, a Pesti TV műsorvezetőjének új könyve. Mező Gábor korábban cikksorozatot írt a témában, ezt tárja most olvasmányos, szórakoztató stílusban az olvasók elé átszerkesztve, újragondolva, kiegészítve. A beharangozó szöveg szerint Havas Henrik perelte a szerzőt, de elbukott. A kutató ezúttal a Mandinernek adott interjút, amelyből többek között az is kiderül, kik látogatták meg az ötvenes években az ifjú Vitray Tamást, hol tanult Vágó István és mit kerestek a német médiabefektetők a rendszerváltozás idején hazánkban.

A beszélgetés elején a múlt rendszer egyik legismertebb médiaarca, Juszt László került szóba.

Egy interjúmban elejtettem egy megjegyzést azzal kapcsolatban, hogy érdemes lenne ismét és alaposabban megnézni a pályafutását, vannak ugyanis kérdőjelek. Az nyilván közismert, milyen közvetlen kapcsolata volt például a Szemjon Mogiljevics nevű maffiózóval, akit az amerikai források KGB-sként tartottak számon. Juszt arra is büszke, hogy ő készítette az utolsó interjút az akkor már házi őrizetben lévő Todor Zsivkovval. Feltettem azt az egyszerű kérdést: hogyan tud anyagot készíteni egy magyar tévés ilyen körülmények között Bulgária Moszkvából megbuktatott diktátorával? Ha ma valaki tehetséges, szorgalmas, a szerkesztőségének pedig van elég forrása, gyakorlatilag bárhova mehet a világon tudósítani. Ez korábban nem így volt, a külpolitikai újságírás területét bizonyosan a hírszerzés felügyelte a kommunizmus évtizedeiben. Több külpolitikai médiamunkás bukott le azzal, hogy az állambiztonságnak dolgozott, s emiatt magyarázkodni kényszerült. De azoknak is meg kellett szólalniuk, akikről nem jelent meg semmi. Például Bolgár Györgynek, aki azt mondta, hogy mielőtt a nyolcvanas években az Egyesült Államokba készült tudósítónak, megpróbálták beszervezni, ám végül annak ellenére kapta meg az állást, hogy nemet mondott. Fogalmazzunk úgy: az ilyen magyarázatokat érdemes kétkedéssel fogadni

– magyarázta a szerző az interjú során, amelyben Vitray Tamás este is felmerült, aki azt állította a kommunista erőszakszervezet tagjairól, hogy kemények voltak vele, de barátságosak. Ezt a könyv szerzője kommikusnak tartja, hiszen Vitray – akkor még Neufeld Tamásként – meséje szerint az Idegen Nyelvek Főiskolájára vele együtt járó és adott esetben szintén angolt tanuló évfolyamtársai az ő elutasítása hatására mind elutasították a beszervezésükre vonatkozó igényt. Ráadásul állítólag erről a hőstettről még a Szabad Európa Rádió is beszámolt.

Többen újra írták az önéletrajzukat

Rögzítsük: a Rákosi-féle diktatúra legkeményebb éveiben járunk, a CIA szoros befolyása alatt álló csatorna pedig bemondja, hogy a párt által szervezett képzésre járó egyik fiatal kikosarazta a rettegett ÁVH-t, sőt másokat is erre buzdított, Vitray pedig retorzió helyett fényes televíziós karriert futhat be a pártállam idején. Ez több mint hihetetlen, ez nonszensz

– mutatott rá Mező Gábor, hozzátéve, hogy nem Vitray az egyetlen, akinek a rendszerváltozás után megjelent életrajzában meghurcolásról és derékba tört karrierről is lehet olvasni. Többen újraírták az önéletrajzukat.

Főleg azok, akik később a jobboldalon próbáltak érvényesülni. Klasszikus példa erre Brády Zoltán, a Kapu főszerkesztője, aki utólag óriási lázadónak láttatta magát, azt állítva, egy időre szilenciumra ítélték, a könyvét pedig bezúzták. Pedig szó sem volt elhallgattatásról, folyamatosan jelentek meg írásai a nyolcvanas években is a különféle lapokban. Ilyen volt Pallagi Ferenc is, akit azzal „büntettek meg” akkoriban, hogy a belpolitikai rovatba került. Csakhogy a Kádár-korszakban sem így nézett ki a valódi retorzió

– hangsúlyozta a kutató, aki szerint a békés átmenet valójában a békés átmentésről szólt.

A posztkommunisták tehát lenyúlták az egészet

Nagy Imre újratemetése is ezt akarta üzenni, ám a békés átmenet alatt valójában a békés átmentést értették. Grósz híres beszéde inkább a szabályt erősítő kivétel volt. És derékba is tört a karrierje. A lényeg a felelősségre vonás és a számonkérés elkerülése volt, mondván, aki ezeket követeli, igazából csak vért és erőszakot akar. Az Amerikából hazatérő Király Béla ötvenhatos hős is arról beszélt az újratemetésen, hogy felejtsük el a múltat, amikor pedig a hősöket sorolta, csak a kommunistákat említette név szerint. A posztkommunisták tehát lenyúlták az egészet, mindent és mindenkit a saját céljaiknak megfelelően akartak felhasználni. Az egyik kommunista megbocsátott a másiknak, erről szólt a történet. Mint Rajk László újratemetésekor. Érdekes, most már Kádár rendszeréről is kezdenek pozitív képet rajzolni

– magyarázta, és arra is rámutatott, hogy Vágó Istvánt is elkényeztette a múlt rendszer, hiszen Egyiptomban járt iskolába, megtanult angolul, aztán jött a külkeres vonal, majd tévésztár lehetett. Mező Gábor arra is rávilágított, hogy a posztkommunisták mindig az érdekeiknek megfelelően alakítják a narratívát. A Mandiner Nagy Imre újratemetésével kapcsolatban felidézte, hogy akkoriban Orbán Viktort azért vették elő, mert a megbékélésről szóló beszédek közepette a szovjet csapatok kivonulását követelte, utólag pedig azt róják fel neki, hogy ehhez nem is kellett bátorság, hiszen a csapatkivonás akkor már ismert tény volt.

Valóban, akkor azt mondták, a Fidesz elnöke tulajdonképpen elárulta a megegyezést, pedig a karrierjét sztálinista uszítóként kezdő, majd a nyolcvanas évek végén már a Történelmi Igazságtétel Bizottságot és a magyarországi Soros-alapítványt vezető Vásárhelyi Miklós és társai mindent alaposan megszerveztek. Utólag pedig valóban azt vágták Orbán fejéhez, hogy a sajtóban már megjelent a kivonulás ténye. Ez sem igaz, legfeljebb pár sort lehetett olvasni részleges csapatkivonásról, ami ugyebár 1956-ban is történt, aztán mi lett belőle. A posztkommunisták mindig az érdekeiknek megfelelően alakítják a narratívát

– mutatott rá a kutató.

Rengeteg dokumentumot megsemmisítettek

Mező Gábor könyvében arra is utal, hogy nehéz teljes képet kapni a beszervezésekről, hiszen igen sok dokumentumot semmisítettek meg.

Értelemszerűen arról nem maradt fenn irat, hogy mit daráltak le vagy vittek haza az illetékes elvtársak, így sötétben tapogatózunk. Mivel az állambiztonsági tisztek is folytatni akarták a karrierjüket, alighanem az akkor ismert közéleti személyiségekről szóló dossziékat kimentették az irattárakból. Másrészt a katonai szolgálatok iratait ma sem lehet kutatni, Aczél Endréről is csak véletlenül, egy londoni magyar hírszerző tiszt átállása kapcsán tudtuk meg, hogy „megnyert” volt

–magyarázta, majd hozzátette, hogy a „megnyerteket” nem szervezték be, de a kifejezésben benne van a lényeg.

Nem fenyegették, zsarolták, hanem megnyerték őket. Segítették őket a pályafutásukban, orosz helyett angolul tanulhattak, utazhattak, dolgozhattak Nyugaton, ők pedig segítették a rendszer fennmaradását. E körbe tartozik például Balázs Péter, a Bajnai-kormány külügyminisztere, aki éppen a napokban csatlakozott Karácsony Gergely újabb mozgalmához. Ezekről a külkeres, impexes figurákról Borvendég Zsuzsa kutatásaiból tudhatunk meg többet, konkrétan azt, hogy mind az ország eladósodásában, mind a hatalom átmentésében óriási szerepet játszottak. Mindenesetre kevés, a nyolcvanas években befutott újságíróról tudjuk biztosan, hogy beszervezték, noha a rendszer működését ismerve ez akkoriban is szokás volt. Csakhogy nem maradt fenn róla nyilvántartás

– világított rá. A „nagy nevek” azonban kikerültek végre a reflektorfényből: Havas a Jobbik tévéjénél dolgozik, Forró eltűnt, Vitray nyugdíjas, Gyárfást börtön fenyegeti, ám az utánpótlást kinevelték már a szerző szerint.

Megjegyzem, az utánpótlást kinevelték a média és a diplomácia területén egyaránt. A bolsevik örökség a globalistákban él tovább, olykor családi vonalon

– hangsúlyozta.

A nyugat még az MSZMP-s főszerkesztőket is átvette

A könyvből az is kiderül, hogy a nyugati elit eldöntötte, hogy azokkal fog üzletelni, akik korábban is kulcspozíciókban voltak.

Óriási hiányossága volt egyébként az első szabadon megválasztott kormánynak az is, hogy nem alakította ki a Nyugaton azokat a baloldalnak „alanyi jogon” meglévő hálózati kapcsolatokat, amelyekkel az álláspontját tudta volna elmagyarázni. Hogy legalább eljusson a befolyásos körökhöz a valóság a hazai viszonyokról, illetve látszódjon, hogy akiknek a szavára a Nyugaton adnak, korábban operatív módon is kiszolgálták a kommunista rezsimet. Ám a nyugati elit eldöntötte, hogy azokkal fog üzletelni, akik korábban is kulcspozíciókban voltak. Ebben nyilván van logika, morálisan azonban elfogadhatatlan. A Springer elvileg kereszténydemokrata német kiadó, ám a magyarországi leányvállalatában hálózati figurák kapnak szerepet. Úgy einstandolták a vidéki lapok jó részét, hogy mindenütt megtartották a még az MSZMP által kinevezett főszerkesztőket. Volt köztük KISZ KB-káder, munkásőr és bányász is, a kilencvenes években is ők irányították ezeket az óriási befolyású médiumokat

– részletezte Mező Gábor.

Forrás: Mandiner; Kiemelt kép: MTI/Rózsahegyi Tibor