Olaszország az Európa-bajnokságok történetének legfölényesebb csoportszereplésével nyerte meg az A-csoportot. Háromból hármat nyerve, gólt sem kapva tértek vissza Európa legjobbjai közé. Immár több, mint ezer perce nem tudta senki bevenni a kapujukat. A velsziek egyetlen kaput elkerülő nagy helyzettel és egy kaput eltaláló lövéssel tudtak hozzájárulni a mai naphoz, minden más a kék-fehérekről szólt, akiknek a cserecsapata sem tűnik elveszettnek.
Két magabiztos, háromgólos siker után Roberto Mancini lazára vehette a figurát az utolsó csoportmeccsen, és tartalékos csapatot küldött pályára. A négypontos velszieknek sem volt min különösebben aggódniuk, hiszen vereség esetén is minden bizonnyal továbbjutnak legalább a harmadik helyen; igaz, a helyezésükön múlik, hogy milyen erős ellenfelet kaphatnak a nyolcaddöntőben. A felsorolt körülmények kihatottak a találkozóra, mert az első félidő felében gyakorlatilag semmi nem történt, békésen elgurigáztak a csapatok a római nyári délutánban.
Aztán két percen belül mindkét kapu előtt helyzet termett, ettől pedig észbe kaptak az olaszok, hogy kéne egy kicsit focizni. Az első félóra végén Chiesa került nagy helyzetbe, de éles szögből nem járt sikerrel. A félidőre aztán előnybe kerültek a kék-fehérek, amikor Pessina nagyon precízen ért bele Verratti szabadrúgásból beadott labdájába, és a jobb alsóba tartó labdára nem ért le Ward. Ugyancsak Pessina növelhette volna az előnyt három perccel később, de valami munkát kellett hagyni a második félidőre is.
Az eddigi egész Eb-n szokatlanul rokonszenves, a foci elcsalása és a catenaccio helyett szorgalmasan és ügyesen támadó olaszok nem vettek vissza a szünet után sem. Bernardeschi egy távoli szabadrúgásból trafálta el a jobb kapufát, majd kisvártatva megpecsételődött a velsziek sorsa. Ampadu rendesen lekésett Bernardeschiről, ehhez képest nagyon agilisan lépett oda, széttaposva az olasz bokáját – azonnali piros lapot ért a megmozdulás. Az amúgy is egyértelmű fölényben játszó olaszok lubickolni kezdtek az emberelőnyben, Wales alig-alig jutott el az olasz kapuhoz, míg a sajátja előtt szinte állandósult a tűzijáték. Belotti állt legközelebb a gólhoz, az ötös sarkáról leadott lövésénél azonban résen volt Ward.
Negyedórával a vége előtt teljesen elfeledkeztek az olasz védők Gareth Bale-ről, aki emberhátrányban is teljesen őrizetlenül maradt, ám a kapu fölé durrantott kapásból. Az olaszok becsületére legyen mondva, nem ültek rá az eredményre, pedig ez már legfeljebb örömfoci lehetett, hiszen tétje már igazán nem volt. Próbálkoztak becsülettel, Mancini pedig eközben még a tartalékos csapatát is elkezdte lecserélgetni azokra, akik az Eb további részében valószínűleg nem sok szerepet fognak kapni. Ennek csúcsaként még kapust is cserélt az olasz szövetségi kapitány. A 89. percben azért Belotti még próbálkozott bő tizenhat méterről, amit Ward fogott, majd a ráadás perceiben adódott még egy tizenegyesgyanús olasz helyzet.
OLASZORSZÁG–WALES 1:0 (1:0)
Róma, Stadio Olimpico
gólszerző: Pessina (39.)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS