Indiában szeptembertől már gyártják a koronavírus elleni Szputnyik V vakcinát – jelentette be az Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI), amelynek közleménylét keddi számában ismertette az Izvesztyija című orosz napilap. Az információ szerint az RFPI az indiai Serum Institute of India (SII) indiai gyógyszeripari vállalattal közösen ősszel kezdi meg a védőoltás gyártását. A gyógyszer első adagját várhatóan már szeptemberben forgalomba hozzák. A vállalat évente több mint háromszázmillió adag vakcinát fog előállítani.
Kirill Dmitrijev, az RFPI vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy az indiai együttműködés fontos stratégiai partnerséget jelent a gyártási kapacitás jelentős növelése érdekében, és példát mutat arra, hogy az erő és a szakértelem egyesítésével életeket menthetnek Indiában és világszerte. Adar Punavalla, az SII vezérigazgatója hozzátette, hogy örömmel dolgozik együtt az orosz alapokkal. Hozzátette: reméli, hogy a tesztidőszak kezdete után az elkövetkező hónapokban több millió adagra növelhetik a Szputnyik V gyártását. Azt mondta, tekintettel a vírus bizonytalanságára, fontos, hogy a nemzetközi intézmények és a kormányok együttműködjenek a világjárvány elleni további küzdelemben. A vakcinát kifejlesztő moszkvai Gamaleja kutatóközpontból már eljuttatták az indiai gyógyszeripari vállalathoz a sejt- és vektormintákat. Az SII a Covid-19 elleni vakcina legnagyobb gyártója a világon, és már most ötszázmillió adag Szputnyik V előállítására képes. Előállítja ugyanakkor az AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem által kifejlesztett Covishield vakcinákat, továbbá az amerikai Novavax által kidolgozott Covovaxot.
Forrás: MTI ; Fotó: MTI/EPA/Bolíviai külügyminisztérium
Facebook
Twitter
YouTube
RSS