Hazajött a kommunisták börtönébe, mert egy tiszt vállalja a sorsát – Stefka István írása az utolsó magyar úrról, Regéczy-Nagy Lászlóról

„Megvesztegethetetlen volt és nem ismerte a megalkuvást. Egyenes tartása volt, nem törték meg a börtönévek, látszott, hogy a Ludovikán tanult horthysta tiszt” – elment az utolsó magyar úr, Regéczy-Nagy László. Az ötvenhatos hős és halálig hű hazafi alakját Stefka István idézi fel alábbi írásában.

Elment az utolsó magyar úr, Regéczy-Nagy László. Bármikor találkoztam vele, mindig kifogástalanul öltözködött: fehér ing, gondosan megkötött nyakkendő, vasalt nadrág, fényesre pucolt cipő és természetesen az angol szövetből készült zakó.

Egyenes tartása volt, nem törték meg a börtönévek, látszott, hogy a Ludovikán tanult horthysta tiszt. A második világháború után angol hadifogságba került, majd éveken keresztül segédmunkásként dolgozott. Kiváló angol nyelvtudásának köszönhetően az angol követségre került gépkocsivezetőnek. Az 1956-os forradalom és szabadságharc őt sem hagyta érintetlenül.

A forradalom leverése és a szovjet megszállással egyidőben a Bibó-memorandumot, valamint Nagy Imre miniszterelnök politikai hagyatékát angol követségi sofőrként, egy Land Roverrel Nyugatra vitte. A megtorlás éveiben a Bibó–Göncz–Regéczy-féle hűtlenségi perben Bibó István és Göncz Árpád életfogytiglani ítéletet kapott, Regéczy-Nagy László tizenöt évet. [Az ügyről bővebben itt írtunk – a szerk.]

Amikor arról beszélgettünk Laci bátyámmal, hogy miért jött vissza Bécsből 1957-ben, amikor tudta, hogy Bibót és Gönczöt letartóztatták, erre a következőt válaszolta:

Erkölcsileg nem tehettem meg azt, hogy kint maradok. Ha szabad azt mondanom, mint egykori fiatal honvédtisztnek a szemem előtt lebegett Görgey Artúr példája, aki élete végéig nem tudta lemosni magáról, hogy egyedül maradt életben a tábornoki karból. De itt van Jány Gusztáv, akit nem adtak volna ki az amerikaiak mint háborús bűnöst, de amikor látta, hogy a beosztott tábornokai sorra bíróság elé kerülnek, önként hazajött. Mert a parancsnok nem teheti meg, hogy menti a bőrét, én meg sorstársaim miatt nem tehettem meg ezt.

Erről a lutheri kiállásról mesélt nekem mindig, hogy az ember nem hagyhatja barátait, társait a sorsukra. Laci bátyám választékosan beszélt, meggyőzően és hitelesen. Átható kék szeme, mintha szuggerálni akarta volna beszélgető partnerét, ezért volt minden megnyilatkozása hiteles és meggyőző.

[Stefka István több ötvenhatos hős mellett Regéczy-Nagy Lászlóval is interjút készített. Ennek szerkesztett változata elolvasható Ötvenhat arcai (Otvenhatarcai.hu) nevű portálunkon – a szerk.]

Múltidézés: Regéczy-Nagy László és Maléter Pál özvegye. Fotó: MTI

Nem bocsátott meg az árulóknak

Bár Regéczy-Nagy László együtt ült Bibóval és Göncczel a Gyüjtő Kisfogházban és a Váci börtönben, de soha nem tudta megbocsátani Göncz Árpádnak, hogy elárulta 1956-ot. Erről nekem így beszélt: „…aki ötvenhatos létére képes volt 1956 esküdt ellenségeihez, eltipróihoz csatlakozni a hatalom kedvéért, az elment a mi oldalunkról”.

Nem bocsátott meg az életfogytiglanra ítélt Mécs Imrének sem, mert szerinte ő is az SZDSZ és az MSZP hatására tagadta meg a hazát és a nemzetet. Nem lehet megbocsátani 1956 árulóinak azt, hogy ötvenhat esküdt ellenségeinek jogutódját segítették vissza a hatalomba.

Évekkel ezelőtt szögezte le Regéczy egy közös előadásunkkor, hogy mára már nincs közös ügyünk velük, éppen ezért hogyan számíthatnának még mindig ’56-osnak?

Regéczy-Nagy László világosan látta a rendszerváltás hordalékát is, azt a szemetet, amely megpróbálta 1956 eszméjét lejáratni.

Megvesztegethetetlen volt és nem ismerte a megalkuvást. A börtönből való szabadulása után (1963) évekig segédmunkás volt, majd 1990 őszéig állástalan műfordító. Úgy ítélte meg, hogy a Kádár-rendszer sohasem felejtette el, hogy a 15 éves ítéletéből csak hat évet töltött le.

A le nem töltött 9 évet behajtották rajta, és megtaposott osztályellenségként gyűjthetett tapasztalatot önmagáról és a többi magyarról. Három, ötvenhatról készült könyvemhez írta az előszavakat. Bölcsességéért, előrelátásáért, barátságáért nagyon hálás vagyok neki.

Látta a kommunista ideológia után a másik pusztitó eszmét, a liberalizmust, a globalizmust, ami a magyarságra óriási veszélyt jelent. Mindig idézgette nekem Talleyrand XIX. századi francia miniszterelnök, diplomata mondását: „Felség!” – mondta Talleyrand XVI. Lajosnak – „…ha igazán le akar győzni egy népet, nem elég katonailag leverni. Meg kell őket fosztani történelmi tudatuktól.”

Reménykedjünk, hogy emberi tartása követendő példa lesz sokunk számára.