A magyarság saját állam nélkül nem is maradhat meg

Ha Szent István és persze az elődei nem hoznak létre egy országot a magyaroknak és tartanak fenn egy országot mindenkinek, aki annak a területén él, akkor a történetünk el sem kezdődik. Ha nincs Magyar Királyság, akkor sok olyan állam sem létezne most, amely a történelem során sokszor a magyarsággal szemben határozta meg magát.

Itt minden a miénk, vagy a miénk is. Minden jó és minden rossz. Azért vagyunk itt, hogy még több jó legyen, és azért, hogy a rosszat megjavítsuk és elfelejtessük. A Magyar Királyság azért tudott megmaradni ennyi ideig, mert befogadta azt, amit be lehetett fogadni, és elutasította azt, amivel nem élhet együtt egy magyar. Persze sosem volt egyértelmű teljesen, hogy mi melyik kategóriába tartozik. Nem érte olyan hatás, kihívás, támadás, csapás az országot, amelynek nem voltak belső támogatói, olyanok, akik talán valódi hittel álltak be az éppen aktuális változás, az átalakulás mögé. A törökkel való őszinte szövetségnek is voltak igazi hívei, ahogy labancból is volt elég. Az idegen királyoknak is voltak olyan hívei, akik talán tényleg nemcsak maguknak, hanem az országnak is jót reméltek a pártütésük következményeként.

A magyar törzsek sok okból maradtak a Kárpát-medencében. Nemcsak azért, mert nyugatra erős államok állták az útjukat, hanem azért is, mert ez egy nagyon jó helynek látszott már akkor is. Jól védhető, gazdag vidék, ami nekik akkor, itt a korlátlan lehetőségek hazájának tűnt. Nem volt rossz választás. A megszülető Magyar Királyság több mint 500 évig meghatározó szerepet játszott a térségben és tulajdonképpen túl nagy falatnak bizonyult az Oszmán birodalom számára is. Ahogy a nagyhatalmi álmaiba végül belebukó, a magyarságot és Magyarországot gyakorlatilag “feloldani” akaró osztrák politika is kudarcot vallott itt. Ahogy a 47 évnyi szovjet megszállás is kulturális nyomok nélkül tűnt el a semmiben. A nyelvünk és a kultúránk létezik, a magyar önazonosság sértetlen, a magyarok nem akarnak románok, ukránok, szerbek, szlovákok lenni. Ahogy németek és angolok sem, amerikaiak sem. Attól tartok, aki a nyelvi és/vagy a kulturális elmagyartalanodást választja, az amúgy se lehetett volna sok hasznunkra. Aki el tud menni és tud nem visszajönni, az “gazdagítsa” azt az országot, amelyiknek ő is jó. Kemény szavak? A világ kemény, még akkor is, ha manapság szabadon lehet állítólag otthont választani benne.

Fura dolog ez, de az elmúlt ezer év nagy részében kifejezetten jó volt a mindenkori magyar király alattvalójának lenni. A kötelességek mellett, amivel az “alattvalóság” járt, ez olyasfajta biztonságot jelentett, amit sok nagy múltú birodalom nem tudott megadni a hatókörében élő emberek számára. Bizonyosan jobb volt a Szent Korona alattvalójának lenni, mint valamelyik, a versailles-i pompát majmoló német fejedelemségben élni valamelyik végtelen háború idején. Napóleon franciái is milliónyi élettel fizettek a császár ambícióiért. Mi az osztrákok és a németek háborúiért fizettünk majdnem kétmillió lélekkel és az országunk kétharmadának elvesztésével. De ezeket az időket leszámítva a világ egyik legjobb helyére született az, aki a Szent Korona országaiban élt. Ne higgyünk azoknak, akik mást mondanak. Egész politikai és ideológiai iparág épült arra az elmúlt bő száz évben, hogy a magyar államiságot, a Magyar Királyságot, a magyar nemzetet, a magyar népet, a magyar embereket, a vidéki magyarokat, a parasztságot, becsületes dolgozó embereket gyalázza és kétségbe vonja a magyar államiság értelmét.

A királyságot talán tényleg meghaladta az idő, a nemzeti létet és a nemzeti szuverenitást természetesen nem. Mégis erős azoknak a hangja – persze külországok támogatásával –, akik azt mondják, ne védjük meg magunkat. Azt mondják, csatlakozzunk szuverenitásunk teljes feladásával az Európai Egyesült Államokhoz, adjuk ki az igazságszolgáltatást nemzeti hatáskörből, pusztítsuk el az állami tulajdont és a nemzeti tőkét, küldjük külföldre a fiataljainkat, nem tanulni, hanem “boldogulni”. Azt is mondják, fogadjunk be sok százezer, szinte teljesen egészében fiatal muszlim férfiakból álló “menekült” tömeget, hiszen milyen jól sikerült ez a projekt a németeknél, angoloknál, franciáknál is. Ennél még a kommunistáknak is több esze volt, akiknek szintén nem volt a szívügyük a nemzeti eszme, de titokban azért pontosan tudták, hogy a nemzettudat összetartó ereje nélkül egy ország nem kormányozható. Ezért volt az, hogy ők legalább a látszatra igyekeztek adni, hogy a kommunista hatalomgyakorlás legalább nemzeti célokat is szolgál.

De a modern, posztmodern, liberális nemzetvesztők nem az országról és a magyarokról beszélnek, hanem csak arról, hogy jobban fogsz élni és szabadabb leszel, ha nincs országod és nemzeted. Ők fel sem fogják, mi veszne el ezzel, még akkor is, ha a jóléti ígéreteik igazak lennének és nem az ország újabb kirablásának előkészítését szolgálnák csupán. Még ahhoz is buták, hogy a saját hazugságaikat megértsék. Szabadságnak pedig a szuverenitás elvesztését nevezik, azt az állapotot, amikor a mindentudó és végletekig erkölcsös nyugatiak mondják meg nekünk, hogyan is kellene élnünk. Azért van országunk, államunk, kultúránk, saját nyelvünk, hogy ez ne így legyen. Jóval több, mint ezer éve itt vagyunk. Kibírtuk, megmaradtunk. Ne hallgassunk azokra, akik egy ezer éve belakott és megvédett hazát akarnak odaadni a semmiért, senkiknek. Nekünk ez a világ közepe, Isztambul nem volt és nem lesz az, Moszkva sem volt az és Brüsszel sem lesz az.