magyar állam
A hivatalos Magyarország
A jóérzésű magyar ember nem minden korban érezhette a sajátjának a magyar államot, partnerének a mindennapokban annak intézményrendszerét, megbecsült vezetőinek annak vezetőit – a XX. század jelentős részében jórészt az ezzel ellentétes érzület dominált, tovább élve még a XXI. században is, amikor Kádár nyugdíjasai még kétszer visszatapsolták a színpadra azt a társulatot, amelynél többet senki nem tett az államtól, annak intézményrendszerétől és vezetőitől való elidegenedésünkért. Volt az a 19 ezer forint, amiért cserébe sutba lehetett dobni a jövőt (pedig „a jövő elkezdődött”, ahogy az akkori kormánypárti kampányszlogen állította) – kenőpénz, a hallgatásért cserébe: ne tessék itt, kérem, feszegetni, hogy mi folyik odafent, a Kádár-rendszerben is milyen jól megvolt mindenki politizálás nélkül, akik pedig mégis ezt a roppant unalmas tevékenységet űzik, előbb-utóbb megunják, hazamennek. Ha meg mégsem mennek haza, hát elviszi őket a szirénás IFA valahova, ahol jól meg lesznek statuálva példázatilag, hogy aki csendben maradt, annak biztosan igaza is legyen. Na, ezt a világot hagytuk magunk mögött 2010-ben. Ajánljuk még
Szivárványos madáremberek, és “büszke” céltalan nullák akarják megmondani, hogyan éljünk, vagy inkább dögöljünk-e meg egy háborúban
Valójában az a lényeg, hogy megmutatták magukat teljes valóságukban, a természetes közegükben azok, akik meg akarják mondani a gyerekes, családos, dolgozó, adófizető, a nemzetért aggódó többségnek, hogy hogyan kellene élnie, miben kellene hinnie és mit kellene tolerálnia. És akkor utolsó beszédében kazánb@szóknak nevezte párttársait Annalena Baerbock
Nem ez volt az első nyelvbotlása a leköszönő német külügyminiszternek. Belső lázadás Ukrajnában, begőzölt Zelenszkij
Az ukrán kormány folyamatosan botrányokba keveredik, lassan minden miniszterről kiderül, hogy sáros. Patyomkin Petike