Ennél már nem lehet rosszabb
Kultúrált Budapest Pride, LMBTQ
Fotó: Hatlaczki Balazs
Kialszik egy égő az oroszlányi rendelőintézet várótermében. Felpúposodik a sín a 38 fokban Komárom és Ács között. Elromlik a klíma a szentesi egynapos sebészeten. Nem nyílik ki a nyíregyházi busz ablaka. Nincs vécépapír a jászberényi kórház vécéjében, mert ellopták, vagy mert nem raknak már ki, hogy ne lopják el perceken belül azt is. Ennyire drága a lángos és a fagyi a Balatonon! A kormánynak nem számít a magyarok biztonsága és jóléte, nem oldja meg, hogy azonnal elháruljanak az ilyen kataklizmák. Sőt, ha Orbánék tudnának kormányozni, akkor meg sem történnének ezek a párjukat ritkító borzalmak, amelyekről sosem mulaszt el hangulatkeltést közölni a progresszív sajtó.
Ezek azonban csak azok a pillanatok, amikor esemény van. Ha nincs, akkor sem maradunk mindenszarizmus nélkül. A magyarhangos szociográfus maga felé fordítja a szelfikameráját, és szomorú szemekkel, elcsukló hangon belesírja, hogy haldoklik, és hamarosan teljesen elpusztul a vidéki Magyarország. A globalizáció és az urbanizáció minden országban tetten érhető vidéksorvasztását is bárminemű árnyalás nélkül, egy az egyben varrja a kormány nyakába. Még azon is képes lenne keseregni a jól bejáratott arckifejezésével, hogy este fél kilenc után egyre sötétebb van ebben az országban. Ha éppen külföldön van, akkor megintcsak elfacsarodott szívvel megállapítja, hogy ott minden sokkal jobb, mint itthon.
„A Fidesz (…) ellopta tőlünk, hogy egyszerűen jól legyünk”
– panaszolja, és ezúttal legalább nyomon van. Tényleg ez a központi baj, hogy nincsenek jól, csakhogy annyiban téved, hogy elsősorban az egyénen múlik, jól van-e vagy sem. Magyarországon nem viszi be a rendőrség kedve szerint agyonverni az ellenzékieket és nem ítélik hosszú börtönbüntetésekre őket koncepciós perekben, nem törnek meg titkosszolgálati beavatkozással életeket azért, mert nem értenek egyet a kormányzattal, ráadásul igaz, hogy megtorpant az életszínvonal általános emelkedése, de ez még nagyon messze van a vizionált nyomortól, ráadásul a magyarok felhalmozott tartalékai igencsak szépen gyarapodtak 2010 óta. Vagyis nincsenek olyan külső körülmények, amelyek miatt egy megélhetéssel és fedéllel a feje fölött rendelkező, életerős ember ne lehetne jól.
Van azonban az a szabad szemmel látható réteg, amelyik amúgy teljesen jó életet él, saját házban lakik, van munkahelye vagy vállalkozása, rendes megélhetése, nyaralni megy, szórakozni jár, a hobbijával tölti a szabadidejét, és mégis meggyőződése, hogy neki rossz.
Aztán a felsoroltakról tanúskodó fényképmegosztásai közt, egy középosztálybeli élet biztonságából közli a Facebookon, hogy ennél rosszabb már nem lehet az ország állapota, úgyhogy Orbánnak és a Fidesznek bármi áron mennie kell.
Pedig nem lenne semmi baja, ha nem ült volna fel azoknak a toxikus trubadúroknak, akiknek az a munkájuk, hogy ezzel mérgezzék a népet. Ők a letéteményesei a baloldalon mind jobban elhatalmasodó tünetnek, hogy a saját életüket, a saját nyomorúságos lelkiállapotukat vetítik ki az országra, és erre hivatkozva várják, követelik a forradalmat.
„Nekik feszült, rettegő, ingerült, befordult, magába roskadó, depressziós, haragos, mindenre és mindenkire dühös, sértődött, bántott és megbántott, vicsorgó, acsargó népre van szükségük”
– így vádaskodik Dévényi, és tényleg ilyen állapotba süllyedtek, csakhogy erre igazából senkinek nincs szüksége. Pláne azoknak nem jó ez, akik így élnek, de az önmagukkal kibékült embereknek is ezeket a savanyújóskákat kell kerülgetniük, ami elég hervasztó.
Hangsúlyosan nem okvetlenül a kormánypártiakról van itt szó, mert egyrészt köztük is akadnak ilyen elviselhetetlen politikasérültek, másrészt az nem pártszimpátia kérdése, hogy valaki képes-e a politikára rácsavarodás nélkül, másoké helyett a saját életét élni.
A mindenszarizmus lehúz, altat, befed
Aki az ideje túlnyomó részében a saját dolgaival foglalkozik a közélet helyett, az a közéletet is józanabbul és higgadtabban képes szemlélni, tudomásul venni, akár alakítani. A kiegyensúlyozott emberről jobbára lepattan a gyűlöletteli mindenszarizmus, amely a sérültet még mélyebbre rántja a képzelt poklába. Pontosan ezzel élnek vissza azok az ellenzéki propagandisták, akik semmilyen apró alkalmat nem mulasztanak el, hogy hirdessék, milyen borzasztó életünk van itt nekünk. Az a magabiztos tudatlansággal előadott gyalázkodás például, amit Puzsér összehordott Kapu Tibor űrutazásáról, valójában bravúrosan öntötte egy tálba a a hazudozást, a kormányellenes indulatokat és a pénzen kívül bármi mást értelmezni képtelen prolihergelést. Pottyondy Edina keserédes mosollyal előadott Lenke nénizései, a szarkazmusba csomagolt, lehúzó panaszözön is kizárólag azt szolgálja, hogy rosszul érezd magad, és ezért aktívan akarjál kormányt váltani.
Olyan toxikus légkört pumpálnak a kormányellenesség talajáról induló emberek köré, hogy azt nem lehet ép lélekkel elhordozni.
Ha elmész nyaralni a Balatonra, mert amúgy pénzed is van rá, még akkor se engedik, hogy lazíts és kipihend magad, hanem inkább dühöngjél azon, hogy 200 forinttal drágult a strandbelépő, vagy idén már ennyi és ennyi forint a lángos meg a fagyi. A mindenszarista propaganda pedig eközben láthatóan ráragad az elkövetőire is, ennyi év után ők sem tudnak elvonatkoztatni a saját munkájuktól. Persze, hogy nehéz nekik, ha 15 éve nem bírnak hatalomba kerülni Magyarországon a gazdáik.
De ez csak nekik szar, nem az országnak.
Érdekes módon viszont arra még nem gondoltak, hogy a remélt választási siker érdekében felmutassanak egy épelméjű, megfelelő intellektuális képességekkel felvértezett, ugyanakkor a magyarok többsége számára láthatóan fontos nemzeti érzéssel is bíró, baloldali miniszterelnök-jelöltet. Ehelyett választásról választásra gázabb figurát kotornak elő, akivel úgy tesznek, mintha a legcsodálatosabb politikus lenne, maga a megváltó, aztán a bukás után olyan pofátlanul koccolnak le róla, mintha sose ajnározták volna az egekig a nyomorult balfaszt. Nem az országot kell itt elsősorban újragondolni, hanem az ellenzéket. És nem elsősorban a szereplőit, hanem a pénzelőit és háttérszervezőit.
