A hétfői Boomerlázadásban Mészáros Nóra és Stefka István vendége Hegedűs Csaba, világ- és olimpiai bajnok birkózó volt. A Pesti TV programigazgató-helyettese feltette a kérdést: miképp értékeli a birkózó bajnok azt, hogy a baloldaliak lekicsinylik a sporteredményeket – utalva itt Farkasházy Tivadar írására a versenyképességről.
Tőlem a politika nagyon távol áll, de a politika kihasznál minden lehetőséget. Akik így nyilatkoznak, azok valamilyen szinten tájékozatlanok
– nyilatkozta Hegedűs Csaba, majd úgy folytatta:
Nyolcévesen kezdtem Sárváron birkózni. Felnéztem a csillagos égre, és akartam ennek a világnak a bajnoka lenni. Akkor azt gondoltam, hogy a világ az, ahol az ég és Sárvár összeér. Aztán huszonhárom évesen kikerültem az első világbajnokságomra. Ott éjszaka fél kettőkor az öcsém megkérdezte, alszol? Mire én azt válaszoltam, nem, öcsém. A franc tud aludni, mikor a világot kell legyőzni. Kisvártatva megkérdezte, hogy Te Sárvárról tényleg le tudod győzni a világot? Én csak annyit mondtam: Le!
Stefka István ezek után arról érdeklődött, hogy miért veszik egyesek a szájukra, ha valaki “csak” ezüst- vagy bronzéremmel tér haza egy világversenyről. Erre a birkózó bajnok úgy felelt, hogy ő ezen az olimpián is hivatalból részt vehetett volna. Inkább döntött úgy, hogy itthonról szurkolja végig a versenyszámokat. Minden éjszaka ordított, sírt, megélte nap mint nap azt, hogy ezek a csoda emberek miképp állítják vigyázzba a világot Magyarország előtt. Azt mondta: nem az érem színe számít, hanem a haza, a történelem, a nemzet képviselete.
Mészáros Nóra kérdése a továbbiakban arra irányult, miképpen változott meg a magyar sport attól, hogy a kormány jelentős támogatásokat, fejlesztéseket ad a sportnak. A műsorvezető utalt arra: Hegedűs Csaba láthatja igazán azt, hogy ez mekkora segítséget adhat, hiszen sportolóként, szövetségi kapitányként is jelen volt a versenysportban, valamint most is nagy mértékben kiveszi a réstét a birkózó világban. Azt felelte:
Az invesztíció történelmi távlatokban egy fantasztikus dolog. Tudomásul kell vennie mindenkinek, hogy az esztergályos egy győztes mérkőzés után jobban esztergál. Illetve azt, hogy az esztergapad jobban csinálja a műveletet.
Arra a kérdésre, hogy ezt az eredményt várta-e birkózóinktól, azt válaszolta, hogy igen: Lőrincz Tamástól és Viktortól döntőben való birkózást várt, nem szeretetből vagy elfogultságból, hanem a tudásukat ismerve. Az LMBTQ-őrületre kitérve elmondta: szerinte a sportban nem fogja megállni ez a helyét, hiszen a sportszerű, a fair play gondolkodás ezt nem fogja befogadni.
A beszélgetés végére két szörnyű tragédia is szóba került. Az egyik, amiből fel tudott állni a bajnok, és egy feldolgozhatatlan: Olimpia nevű kislányát a koronavírusban vesztette el, ami egy szülő számára a legnagyobb veszteség. Saját balesetéből viszont küzdeni vágyással és rengeteg szeretettel felállt annak idején.
Több, mint egy évig voltam a traumatológiai intézetben és háromszor meghaltam klinikailag. Kilencven kiló voltam, mikor bekerültem, és negyvennyolc az első mérlegre álláskor. Akartam még világversenyeket nyerni, a magyar emberek es a családom szeretete es segítsége hozott vissza. Az egész életemre igaz: engem mindig az vonzott, ami nagyon nehéz, ami már szinte lehetetlen
– mondta Hegedűs Csaba.
Forrás: Pesti TV
Facebook
Twitter
YouTube
RSS