Ezzel a nem túl biztató üzenettel fordulhatunk rá az ellenzéki előválasztás utolsó napjaira. Dobrev Kláráról már tudjuk, hogy saját szövetségese szerint sem veszi különösebben komolyan ígéreteit, hiszen Márki-Zay nem bízik benne, hogy Gyurcsányné elszámoltatná a 2010 előtti korszak szocialista bűnözőit, de vajon mit mond el mindez arról, aki ennek ellenére összefogna vele? Ezt próbáltuk megtudni az érintettől, Márki-Zay Pétertől, aki elmondta azt is: a napokban kirobbant ellenzéki zsarolási ügy inkább erkölcsi aggályokat vet fel, semmint büntetőjogiakat, az azonban, hogy az elképesztő sárdobálás ellenére is összefogjon Dobrev Klárával, teljesen rendben van morálisan. PestiTV-interjú.
Dobrev Klára a tegnapi vitában jelezte: nyugodtan nyilvánosságra hozhatja a zsaroló üzeneteket, amelyeket állítása szerint DK-s politikusok küldtek az Önt támogató politikusoknak. Végül is nyilvánosságra hozza ezeket annak a friss hírnek a tudatában, hogy Gréczy Zsolt perrel fenyegeti az ügyben érintett Popovics Juditot?
Ennél érdekesebb hír: én egy újabb hangfelvételt hallottam, ahol Gyurcsány Ferenc nyilatkozik. Én remélem, hogy hamarosan nemcsak én fogom ismerni ezt a hangfelvételt. Énnekem az is egy óriási előrelépés, hogy a szombati SMS-váltásunkat Dobrev Klárával például nyilvánosságra fogjuk tudni hozni, és én mindenkit arra biztatok, hogy a zsarolás, a fideszes stílusú aljas politizálás semmiképpen ne legyen része az ellenzéki politikának, hogy mi tisztítsuk meg nemcsak a 2010 utáni mocskos módszerektől és korrupciótól a közéletet, hanem a 2010 előtti ugyanilyen módszerektől is.
A fenyegetési, illetve zsarolási ügyekben lesz büntetőjogi feljelentés?
Ez attól függ (Tényi István már tett feljelentést a Központi Nyomozó Főügyészségen – a szerk.). Egy elemzőtől hallottam azt, hogy ez a politikai életnek a normál része, hogy ha valakinek ígérgetnek valamit, például azt, hogy “ha visszalépsz, akkor államtitkár leszel”. Nyilván, amikor azt mondják, hogy “ha nem lépsz vissza, akkor megölik a macskádat”, ez lehet, hogy ez már nem fér bele. De nyilván azt gondolom, hogy van olyan típusú zsarolás – és a polgármesterek elsősorban ezzel állnak szemben –, hogy ha nem áll ki adott esetben Dobrev Klára mellett az illető, akkor mondjuk a DK-s képviselők le fogják szavazni a közgyűlésben. Meg kell nézni, hogy azok a polgármesterek, akik Dobrev Klára mellett kiálltak, azok többnyire – vagy lehet, hogy kizárólag – olyan önkormányzatok élén vannak, ahol a DK-nak perdöntő jelentősége, “mérleg nyelve” szerepe van.
Tehát politikai jellegű fenyegetéseket kaptak inkább a képviselők?
Igen, ezt akartam mondani, ez nem bűncselekmény szerintem, de arra, hogy amikor megfenyegették egy kedves barátomat, és azt mondták neki, hogy a közgyűlésében lévő DK-s képviselők mindent le fognak szavazni, és nem hagyják működni az önkormányzatot, ha nem a DK képviselőit támogatja, nos, arra én azt mondom, hogy ez valószínűleg nem jogszabálysértő, de hogy nem tisztességes, az biztos.
Az elszámoltatás kulcskérdés volt elhangzott az itteni beszédében, illetve a tegnapi vitában is. Mi a helyzet akkor, ha a jelenlegi összefogás tagjairól derül ki valamilyen olyan ügy az elmúlt 30 évből, ami összeférhetetlenségre ad okot, vagy esetleg büntetőügyi következményeket von maga után? Ők is el lesznek számoltatva?
Természetesen ez a cél. Azt gondolom, hogy Hadházy Ákos eddig is bebizonyította, hogy ő nemcsak azt a hihetetlen mennyiségű fideszes korrupciót tárta föl, amely erről híressé vált, hanem ő ellenzéki korrupciót is föltárt és mindig fellépett. Sőt, én meg azt is szoktam mondani, hogy ő még ott is korrupciót sejt, ahol esetleg valójában talán nincs is. Olyan vezetőre van szükség egy ilyen szervezet élén, aki a legelkötelezettebben küzd minden korrupció ellen. És igen, hogyha minden gyanút kivizsgál – az lenne a feladata Polt Péternek is, megjegyzem, tehát az, hogy Polt Péter még az ellenzéki korrupciót sem tárja föl. Ez számomra érthetetlen és fölháborító.
Dobrev Klárának volt egy olyan állítása a tegnapi vita során, hogy Önt nem tartja alkalmasnak miniszterelnöknek. Tart esetleg attól, hogy mégsem állt be az ön esetleges győzelme esetén a rendes választásokon?
Volt egy olyan állítása is, hogy be fog állni. Nekem a válaszom pedig az volt, hogy én viszont őt alkalmasnak tartom, csak arra nem, hogy Orbán Viktornak legyen a kihívója. Tehát nem gondolom, hogy akár a 2010 előtti kormányzási eredmények miatt, akár az elmúlt tizenéves, ellenük irányuló lejárató kampány miatt neki valódi esélye lenne legyőzni Orbán Viktort.
Mi lesz a sorsa azoknak – és most direkt nem használom a hazaáruló szót –, akik Karácsony Gergelyt elárulták az Ön megfogalmazása szerint?
Most már inkább úgy fogalmaznék, hogy cserbenhagyták. Tehát azt mondtam, vagy azt szerettem volna mondani, hogy az a két párbeszédes politikus, akik Dobrev Klára támogatását nyilvánították ki Karácsony Gergely kérése és útmutatása ellenére, ők nemcsak Karácsony Gergelyt hagyták cserben, hanem a hazájukat is, hiszen egy valódi változásra, a 2015-ös utáni korrupció felszámolására, egy teljes elszámoltatásra az egyetlen esély ez.
Mi lesz akkor azokkal, akik végül is nem álltak ki Karácsony Gergely mellett az ő kérésének ellenére sem?
Mi lenne velük?
Részesei lesznek az összefogásnak ’22-ben?
Én biztos vagyok benne, igen. Most ez egy ellenzéki előválasztás – tudom, hogy Önöknek még szokni kell ezt a koncepciót, mint minden magyarnak természetesen, tehát Önöknek, választópolgároknak. Az Egyesült Államokban és sok más országban teljesen szokásos, hogy egy-egy szövetség, pártszövetség, vagy politikai szövetségnek a közös jelöltjét előválasztáson választjuk ki, ahol nyilvánvaló, hogy a köztük lévő nézetkülönbségek és személyi különbségek alapján fognak a választók választani. Úgyhogy ezeket a különbségeket tárjuk most föl, azután egyesülve minden erő egyetlenegy közös jelölt mögött sorakozzon föl.
Volt az imént egy olyan válasza, hogy jön a garancia arra, hogy az elmúlt harminc évnek az elszámoltatása megtörténjen. Dobrev Klára nem garancia erre?
Hát nyilvánvalóan a legtöbb ember nem fogja elhinni Dobrev Klárának, hogy a 2010 előtti korrupciót is olyan lelkesen számolná föl. Őszintén szólva azt sem biztos, hogy elhiszik, hogy a 2010 utáni korrupciót ő föl akarná számolni. Azon egyszerű ok miatt, hogy Polt Pétert például Gyurcsány Ferenc tartotta hivatalban a hatalmában, 2005 novemberében, vagy éppenséggel nemcsak 2010 után nem számoltatott el a korrupcióban bárkivel együttműködő Fidesz 2010 előtti korrupciós eseteket, hanem a 2002-es kormányváltásnál is volt egy elszámoltatási ígéret, és ott sem számoltatták el a nyilvánvaló fideszes korrupciós ügyeket, akár a Gripen, akár az Ezüsthajó és a beléptetőrendszerek. Sorolhatnám azokat az énáltalam – akkor még Fidesz-szavazóként – is ismert korrupciós ügyeket, amik az első, egyébként szerintem az elmúlt időszaknak talán egyik – hogy mondjam, nem túl éles versenyben – legjobb kormányát, az első Orbán-kormányt jellemezték. Még ott is voltak korrupciós ügyek, és a szocialisták ahelyett, hogy elszámoltattak volna, azt a Keller Lászlót – aki most adminisztrál ebben a sátorban, itt számol szavazatokat Budaörsön – azért rúgták ki, mert el akarta számoltatni a bűnözőket, a fideszes és szocialista, vagy bármilyen párthoz tartozó bűnözőket.
Fotók: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS