Jeszy megmentette az oltáselleneseket és a szkeptikusokat: maszkot húzott a stúdióban, hogy azok, akik félnek a csiptől és felesleges, örök életet nem biztosító löttynek tartják a vakcinát, nyugodtan nézhessenek tévét. A többiek meg miattuk szívnak, most csak maszkot kell húzni, de később vajon jönnek a lezárások is?
Jean-Jacques Rousseau-t, a neves filozófust és gondolkodót el kell törölni, egyúttal mindent, ami a munkásságából következik. Azért, mert bűnös, alapból rasszista, de nőgyűlölő is. Tőle származik az a gondolat, hogy a nőknél a NEM IGENT jelent. Legalábbis ez lenne a haladás álláspontja, ha következetesek lennének. De természetesen nem azok: Rousseau maradhat, cserébe a Rolling Stones nem játszhatja többet a Brown Sugar című dalát.
A női foci eddig nem mozgatta meg széles tömegek fantáziáját, persze a brazil tangás-szappanos változaton kívül. De Németország megint megmutatta, hogy merre hány méter. Miután 7–0-ra legyőzték az izraeli csapatot, a Deutsche Welle falán fel kellett függeszteni a kommentelést. Mivel véletlenül a régebbi Németországhoz integrálták a mohamedán bevándorlókat, akik lelkesen nekiálltak zsidózni. Azt is írta az egyik kommentelő, az európai értékekkel összhangban, hogy noha a nőknek tilos focizni, ám ha legyőzik a zsidókat, akkor az kivétel (videónkon).
A szünet után Fehér Bertalan érkezett vissza a Hobbista vendégfotelébe. Vissza – ugyanis januárban már járt itt, és akkor a Közel-Keleten eltöltött éveiről mesélt. Most is – csak hogy azóta a Kuwait Energy gáz- és olajcég kommunikációs supervisorjeként dolgozik Irakban. A cég pedig, bár eredetileg kuvaiti, de ma már – nem fogjátok kitalálni, milyen tulajdonban van – kínai. Vagy 30 országból dolgoznak a cégnél, köztük feketék, ázsiaiak is, de a rasszizmus fogalma ismeretlen. Ugyanis ahol nem az történik, hogy mindenféle muciológusok kikutatják a rasszizmus jelenlétét, majd pedig a sajtó ezt jól felfújja… ott nincs is rasszizmus. Viszont a cégnél dolgozó kanadai olajmérnökök, az is egy érdekes sztori: Kanada ugyanis masszív olajkitermelő és exportőr ország… volt, illetve lenne is, ha nem egy kommunista liberális poszterfiú ülne a miniszterelnöki székben. További sok-sok érdekesség a Közel-Keletről, menekültekről és a benzinárról a műsorban, amely itt nézhető vissza.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS