Százhárom évvel ezelőtt, 1918. december elsején tartották a gyulafehérvári román nagygyűlést, ahol a megjelentek kimondták Erdély és a regáti Románia egyesülését. Habár a határozat nem bírt jogi érvénnyel, az 1920. június 4-én aláírt trianoni békediktátum ugyancsak Románia részeként határozta meg a Magyar Királyság történelmi tartományát. A témában Csarnai Márk történészt kérdeztük.
Az interjút Horváth Tamás készítette
A marxista történészek állításaival szemben Nagy-Magyarország területének jelentős részét, így Erdélyt is meg lehetett volna tartani az első világháborút követően, a Károlyi Mihály-féle vezetés azonban mindent megtett azért, hogy ez ne így legyen.
A gyulafehérvári román nagygyűlésen kimondták Erdély és a regáti Románia egyesülését. Mi volt ennek az előzménye és mennyire volt legitim ez a határozat?
A románok 1916-ban egy titkos egyezményt követően léptek be a világháborúba, amelyben az antant Romániának ígérte Erdélyt. A románok ugyan még abban az évben betörtek Erdélybe, de a Monarchia hadserege és a német csapatok kiszorították onnét őket, és az év végére Bukarest is megszállás alá került. A vereségek sorát elszenvedő románok 1917-ben fegyverszünetre, 1918-ban pedig különbékére kényszerültek. Csak 1918 novemberében, a német kapituláció előtt egy nappal léptek be újra a háborúba az antant oldalán. Románia így fejezte be a világháborút a győztes oldalon. A Román Nemzeti Tanács november 9-én írásban követelte Kelet-Magyarország átadását. Ekkor már elhangzott Linder Béla elhíresült mondata, hogy nem akar többé katonát látni, s megkezdődött a honvédség leszerelése. A kormány a határok védelme helyett inkább tárgyalásokba kezdett. Jászi Oszkár ekkor állt elő a „keleti Svájc” tervezetével, amelyben Erdélyt svájci mintára létrehozandó kantonokra osztották volna, azonban az aradi tárgyalások nem hoztak eredményt. A Román Nemzeti Tanács egy „nemzetgyűlés” összehívása mellett döntött, melyet november 20-án ki is hirdettek. Helyszínnek Gyulafehérvárt jelölték meg, ahol 1918. december 1-jén kimondták Erdély egyesülését a regáti Romániával. A küldöttek fele a huszonhat történelmi vármegye küldötte volt, a másik fele pedig a Regátot és a román katonaságot képviselte. A MÁV a Károlyi-kormány utasítására ingyenesen különvonatokat indított Gyulafehérvárra a küldöttek részére, s mindezek mellett nem tett ellenlépéseket Erdély elvesztésekor. Románia december 1-jét a nagy egyesülés napjaként ünnepli, ám ez hazugság. Az erdélyi románok ugyanis nem feltétlenül akartak egyesülni Romániával, ők teljesen más közegben, a Magyar Királyságban szocializálódtak. Az erdélyi román értelmiség a Magyar Királyságban szerzett diplomát, s nem a regáti Romániában. 1914-ben a magyarországi román lakosokból minden 1016 lélekre jutott egy tisztán román nyelvű iskola. Ez Romániában ugyanabban az évben úgy nézett ki, hogy csak minden 1418 lakosra jutott egy elemi iskola. Ebből is következik, hogy hazugság az az állítás, hogy a magyarok elnyomták volna a nemzetiségeket Trianon előtt.
A gyulafehérvári román gyűlésre válaszul az erdélyi magyarság Kolozsvár főterén tartott ellengyűlést. Fotó: Fortepan
A gyulafehérvári határozat teljes nemzeti szabadságot, szabad anyanyelv használatot ígért Erdély népeinek, amelyek csak hiteltelen ígéretek maradtak. Ez egy egyoldalú, nemzetközi jogérvénnyel nem rendelkező határozat volt, amelyet a magyarok és székelyek megkérdezése nélkül fogadtak el. Ez nem volt több, mint az antant fegyverek által végrehajtott puccs. Erdély magyar anyanyelvű lakói ugyan kinyilvánították, hogy nem akarnak Romániához tartozni, ezt azonban a trianoni diktátum nem vette figyelembe, és a sokat hangoztatott etnikai elv mellőzésével húzta meg a határokat.
Terheli felelősség a Károlyi Mihály-féle vezetést Erdély elvesztéséért?
A történelmi Magyarország széthullásában elévülhetetlen felelőssége volt Károlyi Mihálynak és a baloldalnak. 1918-ban másfél millió katonát szereltek le, akiknek több mint fele magyar volt. Ezzel szemben a csehek és a románok is négy-négyezer katonával kezdték el megszállni a Felvidéket és Erdélyt, a szerb hadsereg pedig az állományának csaknem háromnegyedét elveszítette a háborúban. Az őszirózás forradalommal hatalomra kerülő politikai garnitúra mindezt a béke, szabadság és a humanizmus hamis jelszavával valósította meg. Károlyi vakon bízott az antant békeszólamaiban, az igazságos rendezésben, s a pacifizmust világprogramként képzelte el, ám ezt az álláspontját nem osztották a történelmi Magyarországra áhítozó szerbek, románok és csehek.
Erdélyt a Székely Hadosztály próbálta védeni, azonban a hátország nem támogatta a harcukat. Pogány József, a bolsevik mintára alakult Budapesti Katonatanács vezetője ellenségesen viszonyult a hadosztályhoz. Fotó: Fortepan
Az őszirózsás forradalom kirobbanásakor még egyetlen idegen katona sem tartózkodott a Magyar Királyság területén. Három héttel korábban Wekerle Sándor miniszterelnök jelentést kapott arról, hogy a hadsereg harcképes állapotban az ellenség földjén áll. Még a Károlyi-féle államcsíny napján is Szerbia megszállt fővárosában állomásozott a Monarchia balkáni hadsereg-parancsnoksága. Az antant és a Monarchia között már zajlottak a padovai fegyverszüneti tárgyalások, amikor 1918. november elején a kormány utasítására Linder Béla hadügyminiszter elrendelte a frontról hazaérkező alakulatok lefegyverzését. A Padovában megkötött fegyverszünetet a kormány önmagára nézve nem tekintette kötelező érvényűnek, mondván, hogy azt a már csak nevében létező Monarchia kötötte, így amikor a fegyvernyugvást megszegő franciák segédletével a szerb csapatok Magyarország felé haladtak, Károlyi – a padovai fegyverszünetben kijelölt határok megvédése helyett – Belgrádba utazott, hogy tárgyaljon az antanttal. Azáltal, hogy érvénytelennek tekintette az Osztrák-Magyar Monarchia és Olaszország között megkötött szerződést, lemondott az abban demarkációs vonalként kijelölt történelmi határokról. A Belgrádban november 13-án megkötött egyezménnyel gyakorlatilag beleegyezett abba, hogy a román csapatok előrenyomulhatnak a Maros folyóig, a szerbek pedig a Pécs–Baja–Szabadka vonalig.
Vizy Zsigmond százados a kormány tiltása ellenére szervezte meg a civilekkel Balassagyarmat felszabadítását. Fotó: Fortepan
A belgrádi konvenció előírta, hogy Magyarország a Padovában engedélyezett húsz helyett már csak nyolc hadosztálynyi hadsereget tarthat fenn, ám a kormányzat még az előírtakhoz képest is átfogóbb leszerelést hajtott végre, Károlyiék ugyanis az engedélyezett nyolc hadosztályt sem töltötték fel rendesen, így a román csapatok szinte ellenállás nélkül lépték át a demarkációs vonalat. A Felvidék átadását ugyan nem írta elő a fegyverszüneti egyezmény, a kormány azonban még az északi országrészt is kiürítette, teret engedve a cseh megszállásnak. Mindezek mellett a kormányzat szégyenletes asszisztálásával került sort 1918. december 1-jén a gyulafehérvári román népgyűlésre, miközben gátolta annak a Székely Hadosztálynak az ellátását és szervezését, amely a fegyveres védelem mellett határozta el magát. Ki kell mondani, hogy Károlyi Mihály és kormánya hazaárulását követett el azzal, hogy 1918-ban leszerelte a honvédséget, és nem szervezte meg a határok védelmét. Az őszirózsás forradalomtól egyenes út vezetett Trianonhoz.
Hogy fogadta ezt az ország közvéleménye, és a megszállt területeken élő magyarság?
A magyar közvélemény többsége határozottan elítélte a kormány erélytelen magatartását és naiv pacifizmusát. Az Új Nemzedék 1918. november 9-ei száma már az alábbi sorokat írta: „Esengve kérjük a kormányt, védje meg az ország ezeréves határait, mentse meg Magyarország területi integritását.” A magyar lakosság számos helyen ellenállt, tüntetett a megszállás ellen. Ennek következtében több száz magyar veszítette életét, többek között akkor, amikor a csehszlovák katonák sortüzet adtak le Pozsonyban, vagy amikor a románok halomra lőtték a civileket Köröstárkányban. Balassagyarmat lakói a segítségükre érkező honvédekkel sikeresen űzték ki a városból a cseh megszállókat. Mindebből jól látszik, hogy a lakosság nem törődött bele az ország elvesztésébe. Harminc év után ideje végre szakítani a „minden veszve volt”-féle hamis szemlélettel.
Az őszirózsás forradalom győzelmét ünneplik a Deák téren. A résztvevők többsége sem volt tisztában vele, hogy éppen a saját országuk szétverését, feldarabolását készítik elő. Fotó: wikipedia.org
Tehát lett volna esély a határok megvédésére?
A történelmi Magyarország területének jelentős részét, így Erdélyt is meg lehetett volna menteni. Az ország területére lépő csapatok nem ritkán gyatrán voltak felszerelve, s fegyverzetük nem kis hányadát a lefoglalt magyar muníciók adták. A szerb hadsereg például a háborúban elveszítette állományának a háromnegyedét. Az, hogy a cseh, délszláv és román alakulatok benyomulhattak az ország területére, az a honvédség leszerelése miatt történhetett meg. Ahol azonban a megszálló csapatok ellenállásba ütköztek, onnét kénytelenek voltak kivonulni. Muraszombatnál például 1919. január elején egy magyar zászlóalj ütött rajta a délszláv fegyvereseken, akik egészen a Mura folyóig kényszerültek visszavonulni. A Balassagyarmatnál – Vizy Zsigmond százados Magyarnándorban állomásozó honvédeinek támogatásával – kivívott győzelem pedig nem csupán egy város sorsát döntötte el, hanem ennek volt köszönhető, hogy a csehek nem tudtak egészen Vácig masírozni, és a borsodi szénmedence sem került csehszlovák kézre. Azt is érdemes górcső alá venni, hogy milyen helyzetben voltak a győztes hatalmak. Franciaország és Nagy-Britannia komoly árat fizettek a győzelemért. A gazdaság siralmas állapotban volt, a gyarmati rendszer fenntartása nehézkessé vált, a gyarmatokon felerősödtek a szeparatista hangok, az ír kérdés az 1916-os húsvéti felkelés óta megoldatlan volt, ami 1919-ben függetlenségi háborúhoz vezetett. Mindezeken túl az antant le volt kötve az oroszországi polgárháborúban és a török függetlenségi háborúban. Érdemes elgondolkozni azon, hogy ilyen körülmények között mennyire tartották volna fontosnak, hogy segítséget nyújtsanak a cseh, román, szerb haderőnek egy átfogó magyar ellenállás esetén. Egyébként pedig mind az ír, mind pedig a török függetlenségi háború egy jó példa volt arra, hogy szervezett ellenállással kedvezőbb egyezményt lehet kieszközölni: létrejöhetett az Ír Szabadállam, Törökország pedig jóval kevesebb területet vesztett, mint amennyit el akartak venni tőle a sèvres-i békével. Erre Magyarországon is volt pozitív példa: a szomoróci és a nyugat-magyarországi felkelés.
Mely erőknek állt érdekében az első világháború alatt a magyar hátország destabilizálása, a magyar katonák demoralizálása?
A történelmi Magyarország önfeladásában, identitástudatának megzavarásában óriási szerepet játszott a baloldali sajtó. Kéri Pál például Az Est hasábjain ünnepelte a cseheket, akik a felvidéki területek elszakítására készültek: „A cseh tartományokban, a cseh népnek lángjait már napok óta látjuk világítani. A cseh lángolásból, mint az erős vas, úgy jön ki most a cseh állam függetlensége.” Bíró Lajos a Világban arról publikált, hogy a magyarság elnyomta és üldözte a nemzetiségeket, és szintén a cseh forradalmat ünnepelte a Népszava is.
A parlament a Tanácsköztársaság idején. A kép bal felső sarkában jól kivehető a szabadkőművesség szimbóluma, a körző és háromszögű vonalzó. Fotó: Fortepan
A baloldal bomlasztó tevékenysége azonban már 1918 előtt megkezdődött. A Népszava már 1914-ben nem a haza megvédésére buzdított, hanem a harcoló hátország destabilizálására. Nemzetiségi egyenjogúságot, az önrendelkezési jog biztosítását és általános választójogot követeltek, miközben a magyar honvédek a Kárpátok szorosait védték. 1918 elején pedig „Egy embert, egy fillért se a hadseregnek” feliratú röplapok jelentek meg. A háttérben a Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesületének főiskolai fiókjaként alakult Galilei Kör állt. A Galilei Körből kommunista népbiztosok, népbiztos-helyettesek és funkcionáriusok sora került ki. Ennek a körnek volt tagja többek között a „vörös inkvizítor”, Korvin Ottó és „Sztálin legjobb tanítványa”, Rákosi Mátyás is.
Ezek szerint a szabadkőművesek is szerepet játszottak az 1918-as összeomlásban?
Igen. A radikális baloldali Martinovics-páholy elnöke 1911-ben az a Jászi Oszkár lett, aki Károlyi körének tagjaként benne volt a Nemzeti Tanácsban, amely szervezet 1918-ben mintegy ellenkormányként állt fel a hatalom megszerzése érdekében, destabilizálva ezzel a harcoló hátországot. A Martinovics-páholy tagja volt még Kunfi Zsigmond szociáldemokrata politikus is, aki nemcsak Károlyi kormányában, de a Tanácsköztársaság alatt is magas hivatalt viselt. Míg a magyar honvédek a Kárpátokban küzdöttek az orosz túlerő ellen, védték Erdélyt a román betöréstől, és derekasan helytálltak az olaszokkal szemben az Isonzónál, amikor az ország egy emberként állt a harcoló honvédség mellé, addig Jásziék általános, titkos választójogot, valamint nemzetiségi jogokat követeltek, s támadták a történelmi keresztény egyházakat. Jászinak egyébként is szerepe volt annak a Galilei Körnek létrehozásában és működésében, amely Tisza István ellen merényletet tervezett és kísérelt meg. A kör ezer szállal kötődött a radikális baloldali szabadkőművesekhez. A szellemi támogatás Jászi szociológiai folyóiratától, a Huszadik Század körétől, az anyagi pedig a Martinovics-páholytól érkezett. Emellett Jászi Oszkár, Kunfi Zsigmond, Rónai Zoltán, Szende Pál és Varga Jenő a Galilei Kör legfőbb előadói közé tartoztak. Gyakorlatilag ők voltak a galileisták mesterei. Ateista és materialista világképet hirdettek, s nem titkolt céljuk a Monarchia felszámolása volt. Ezt a gondolatot már 1917-ben megfogalmazta André Lebey, a Grand Oriens nagypáholy mestere a Párizsban megtartott szabadkőműves kongresszuson.
Budapest, 1918. november 7. A Károlyi-kormány tagjainak tablóképe: (b-j) Jászi Oszkár nemzetiségi, Kunfi Zsigmond munkaügyi és népjóléti, Garami Ernő kereskedelmi, Lovászy Márton vallás- és közoktatásügyi miniszter, Gróf Károlyi Mihály miniszterelnök, Gróf Batthyány Tivadar belügyminiszter, Buza Barna földművelésügyi miniszter, Linder Béla hadügyminiszter, Nagy Ferenc közélelmezési miniszter és Szende Pál pénzügyminisztériumi államtitkár. Fotó: MTI
Kik voltak felelősek Tisza István meggyilkolásáért?
Tisza István meggyilkolásának terve a Galilei Körhöz köthető. A merénylet „szellemi atyja” Szabó Ervin, a kör tagja volt, de a Galileihez tartozott Duczyńska Ilona, aki Tisza lemondása miatt végül elállt a merénylettől, illetve Lékai János is, aki 1918. október 16-án próbálta lelőni a volt miniszterelnököt. Nincs mit szépíteni, a Gallilei Kör egy terrorszervezet volt. Tisza és Wekerle Sándor ellen nyíltan uszított gyilkosságra Miklós Andor lapja, Az Est: „Hogy ezek az emberek még élnek, hogy nevüket az újságok leírják, az az ország és a béke boldogulásának legnagyobb akadálya.” A Tisza elleni utolsó merényletre 1918. október 31-én került sor. A gyilkosok aznap a Károlyi Mihály vezette Magyar Nemzeti Tanács székhelyéről, az Astoria Szállóból indultak Tisza Hermina úti villájához. Árulkodó az is, hogy a villa őrsége telefonon kapott parancsot a helyszín elhagyására. A fentebb már megnevezett Kéri Pál, Az Est újságírója és Károlyi bizalmasa például 1921-ben vádlottként állt bíróság elé a Tisza-perben. A Károlyi-kormány alatt nyomozás indult a gyilkosság ügyében, amely nem vezetett eredményhez. Véleményem szerint ez egy látszatnyomozás volt. A Tisza-gyilkosság nyomozati aktái nem maradtak fenn. A helyszíni szemlét végző rendőr későbbi vallomása szerint az aktákat Korvin Ottó – aki a kommün alatt a Belügyi Népbiztosság Politikai Osztályát vezette – megsemmisítette. Tisza Istvánnal együtt sírba szállt a történelmi Magyarország is.
Vezető kép: MAFIRT/Rév Miklós
Facebook
Twitter
YouTube
RSS