Miközben orvosok és ápolók egy beteg életéért küzdenek a kórházi műtőasztalon, a Vérlovagok felszántják az országutat, hogy az életet jelentő vérkészítmények még időben célba érjenek. Az alig másfél éve létező önkéntescsoport mára nélkülözhetetlen fogaskerékké vált a magyar egészségügyi ellátórendszer bonyolult gépezetében. A mindennapi kihívásokról és megpróbáltatásokról Pribil Sándort, a Vérlovagok alapítóját és vezetőjét kérdeztük, aki elmondta, hogy minden nehézség és küzdelem ellenére a kezdeményezésük olyan jelentőségűvé vált, amelyre a résztvevőkön túl méltán lehet büszke az egész ország.
Mi az elmúlt másfél év mérlege a Vérlovagok számára?
Legutóbb, amikor statisztikai összesítést kellett készítenünk a munkánkról, egy kisebb könyvhöz elegendő adatmennyiséget gyűjtöttünk össze, ezért igyekszem csak a leglényegesebb pontokat megragadni. Eddig több mint 1000 riasztás során több mint 400 ezer kilométert tettünk meg motorjainkkal és autóinkkal. A Vérlovagok minden esetben megkülönböztető jelzés használatára jogosult, jogszabályban előírt egészségügyi és pályaalkalmassági követelményeknek megfelelő motor- és gépjárművezetők, akik az év minden napján, 24 órás ügyeleti rendszerben biztosítják saját diszpécserszolgálatunkkal a sürgősségi vérszállítást az ország egész területén. A központi, budapesti telephelyünk mellett pedig önálló csapatot szerveztünk – eleinte kísérleti jelleggel – a debreceni régióban, ahol hamar bebizonyosodott, hogy az ország mind az öt vérellátási régiójában komoly igény van a munkánkra. Meg kell jegyeznem, hogy a Vérlovagok tevékenysége minden szempontból hiánypótló, hiszen korábban a sürgősségi vérszállításnak ilyen szervezett formája nem létezett hazánkban. Az adatok és a tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy igény nagyon is van rá.
Kívülállókként hogyan ismerték fel, hogy Magyarországon szükség lenne a Vérlovagok munkájára?
A saját és a baráti társaságom életében is fontos helyet foglal el a motorozás. A magam részéről talán a sikeres földkerülő túrám volt az a pont, amikor ennek a szenvedélynek újabb és nemesebb megélése felé fordultam. Amikor először találkoztam a brit és ausztrál példákkal, ahol a vérmotorosoknak már komoly hagyománya és társadalmi beágyazottsága van, felmerült bennem a kérdés, hogy vajon Magyarországon szükség lehet-e egy ilyen önkéntes közösségre. A legelemibb érdeklődéstől és tenni akarástól vezérelten kerestem erre a kérdésre a választ, nem sokkal később pedig már ott jártunk, hogy együttműködési megállapodást kötöttünk az Országos Vérellátó Szolgálattal (OVSZ) a vérmotorosok meghonosításáról. 2020. augusztus 17-én pedig éles riasztás keretében kigördült az első vérlovag az OVSZ Karolina úti székházának udvaráról, hogy az életet jelentő vérkészítményeket leszállítsa.
Kásler Miklós miniszter Matusovits Andreával, az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) főigazgatójával fogadta az Emberi Erőforrások Minisztériumában Pribil Sándort a Vérlovagok első születésnapja alkalmából, 2021. augusztus 24-én. Fotó: Kásler Miklós Facebook-oldala
Milyen fogadtatásuk volt?
Ezt aligha lehet szavakkal leírni. Amikor a vérkiadó ügyeletén egyszer csörgött a telefon és a székesfehérvári kórházból sürgősségi szállítással kértek vérkészítményeket egy koraszülött csecsemő számára, akinek az élete rajtunk is múlott, a motorosunk pedig a budapesti központ kapujától a kórház kapujáig – megkülönböztető jelzést használva – mindössze 13 perc alatt jutott el, majd értesültünk, hogy sikerült megmenteni a kisded életét, az szinte felfoghatatlan, egyben mélyen megrendítő élmény volt mindannyiunk számára. Ezek az emberi történetetek adnak számunkra minden nap erőt, hogy a kihívásokkal szemben is tovább menjünk, mert tisztában vagyunk vele, hogy saját magunkon jóval túlmutat a szolgálatunk.
A Vérlovagok budapesti csapatának tagjai, akik vidéki önkéntestársaikkal együtt minden nap folyamatosan készenlétben állnak, hogy munkájukkal életeket mentsenek. Fotó: Sürgősségi Vérszállítás Magyarország Facebook-oldala
Mi a Vérlovagok életében a legnagyobb kihívás?
Szerencsére azt tudom mondani, hogy az önkénteseinket mindenhol szeretettel fogadják, számítanak rájuk és megbecsülik a jelenlétüket éppúgy, mint a szolgálatukat. Kihívásokról, úgy gondolom, sokkal inkább a szervezetet tekintve beszélhetünk. Tudni kell ugyanis, hogy bár a munkáját mindenki önkéntes alapon végzi el, vagyis szabadidejét áldozza egy nemes cél szolgálatára, ez egy rendkívül költséges tevékenység. Természetesen hatalmas terhet rónak ránk az üzemanyagköltségek, de nem elhanyagolható a járműveink karbantartásához, elhasználódásához kapcsolódó költségek sem. Azoknak, akik szintén motoroznak, nyilván nem kell említenem, hogy egy teljes motoros egyen-felszerelésnek milyen anyagi vonzata van, amelyet természetesen a szervezetünk vállal. Támogatók nélkül egy ilyen léptékű feladat ellátására nem nyílna lehetőség. A kezdetekkor egy állami támogatásnak köszönhetően nagy lendületet tudtunk venni, de a növekedési ütemünk és leginkább az ellátandó feladatok gyarapodása mára olyan anyagi terheket jelentenek, amelyek okán további, kiszámítható és fenntartható támogatói közösségre van szükségünk. Az elsődleges célunk, hogy a mindenkori egészségügyi kormányzattal egy hosszútávú támogatási konstrukciót hozzunk létre. Ebben a tekintetben bizakodó is vagyok, de a jövő kérdéseinek megnyugtató rendezése mellett a jelenben felmerülő kötelezettségeinkkel is helyt kell álljunk. Ez időnként kihívásokat jelent.
Vérlovagok az utakon. Fotó: Sürgősségi Vérszállítás Magyarország Facebook-oldala
Hogyan lehet valaki vérlovag?
Nagyon szigorú a kiválasztás folyamata. A pályaalkalmasság gyakorlatilag alapfeltétel, ennek ellenére azt kell mondjam, hogy egy önkéntes helyre alsó hangon hússzoros a túljelentkezés. Ez persze szintén fontos visszaigazolást jelent számunkra, ugyanakkor komoly felelősséget is ró ránk, hiszen a szolgálatteljesítés a legmagasabb szintű vezetői kvalitásokat és kiegyensúlyozottságot kívánja mindannyiunktól. A hibázás ezen a szinten nem megengedhető.
Hol látja a Vérlovagokat egy év múlva?
Bízom benne, hogy megnyugtatóan rendeződik a költségvetésünk helyzete, ami lehetővé teszi majd, hogy mind az öt magyarországi vérellátó régió központjában önálló csapataink alakulhassanak és működhessenek. Amikor ez bekövetkezik, úgy hiszem, hogy két keréken egyszer már megkerülve a világot, nem csupán az út végéhez, hanem célba érek majd.
Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS