Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke az utóbbi évtizedek legsúlyosabb, a nemzetközi igazságszolgáltatást érintő botrányának tekinti, hogy egy kutatás szerint az elmúlt évtizedben az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) mintegy száz bírája közül 22 érkezett a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványhoz tartozó szervezetektől. A Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke erről az M1 aktuális csatornán beszélt szerdán.
Lomnici Zoltán kifejtette: az EJEB legfőbb feladata, hogy felügyelje, az Európa Tanács 47 tagállamának bíróságai a tisztességes eljárás szabályainak megfelelően járnak-e el.
Ha valaki úgy érzi, megsértették az emberi jogait, ezen a fórumon indíthat pert egy tagállam ellen, így az EJEB határozatai “nagyon sok, a tagállamokban folyamatban lévő pert döntenek el”
– ismertette. Ezért sem mindegy – folytatta –, hogy független, a tisztességes eljárás követelményeit betartó bírák vannak-e az EJEB-en. Egy kutatás 88 olyan ügyet talált – mondta –, ahol a bíráknak a Nyílt Társadalom Alapítvány szervezeteihez kapcsolódása befolyásolhatta döntésüket. Lomnici Zoltán egy ugyanebben a témában hétfőn tartott sajtótájékoztatón jelezte: mások mellett Zsigmond Barna Pál, a Fidesz országgyűlési képviselőjének, az Európa Tanács Parlament Közgyűlése tagjának kezdeményezésére indított eljárás végén az Emberi Jogok Európai Bírósága módosította delegálási és összeférhetetlenségi szabályait, hogy megszüntesse a kezdeményezők által kifogásolt összefonódások megszüntetését.
Annak eredményeként az áprilisi választáson már nem kerültek a Soros-szervezetekhez kötődés miatt kifogásolható bírók a testületbe
– jelezte.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Mónus Márton
Facebook
Twitter
YouTube
RSS