emberi jogok európai bírósága
Az Akta – Méltósággal meghalni (első rész)
Halál, kegyes halál, élet végi szabad önrendelkezés, eutanázia – olyan nehéz és fájó kérdések, amelyekről nem szoktunk beszélni, pláne nem szélesebb perspektívában, kellő mélységben. Talán azért, mert ha nem érint éppen bennünket, szeretnénk minél távolabb tudni, ha pedig érint, akkor könnyebb sajnálkozva elfordulni, vagy a kegyes hazugság reményével továbblépni. Életvégi döntés: elindult Karsai Dániel pere a strasbourgi emberi jogi bíróságon az életvégi önrendelkezésről
Dr. Karsai Dániel alkotmányjogász pont két hónapja jelentette be a nagy nyilvánosság előtt, hogy halálos beteg: ALS-ben, azaz amiotrófiás laterálszklerózisban szenved. Ez azt jelenti, hogy meglátása szerint emberhez méltatlan lesz élete befejezése, ebben a helyzetben pedig véleménye szerint joggal igényelhető az életvégi önrendelkezés lehetőségének biztosítása. Mivel Magyarországon erre nincs lehetőség, Karsai Dániel a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordult. Sürgősségi beadványában – amelyhez azóta három sorstársa és egy egészséges ember is csatlakozott – azt kéri az Emberi Jogok Bíróságától, állapítsák meg, hogy hazánkban az életvégi döntések meghozatalának hiánya alapvető emberi jogokat sért: az emberi méltóságból fakadó önrendelkezési jogot, az embertelen, megalázó bánásmód tilalmát és a világnézeti meggyőződés szabad megválasztásához való jogot. A tárgyalás a hétfői napon kezdődött Strasbourgban, majd a keddi napon folytatódik. A második napon, november 28-án kerül sor a kérelem befogadására és az ügy tényleges elbírálására. Ajánljuk még
Ha egy zenész buta, akkor nagyon buta, avagy Azahriah és a politika
Kedves Fegyir, várjuk azt a bocsánatkérést
Sándor Fegyir most kijelentette, hogy bocsánatkérésre lenne szükség, hogy rendezzük a magyar-ukrán viszonyt. Hát tessék, itt az alkalom, várjuk Kijev bocsánatkérését. Karácsony Gergely egy román politikusnak "hálás", hogy végül maradhat a székely zászló a Városházán
Budapest "tarka" főpolgármesterének egy gondolat, illetve egy mondat erejéig úgy tűnt, hogy mégis csak fontos a határon túli magyar kisebbség ügye, de a valóságban az ideológiai változás mégsem érte utol Karácsony Gergelyt. Kedves liberális embertársam! Az oktatás nem egyenlő a pride-dal, ahogy az egészségügy sem a zsírleszívással!