emberi jogok európai bírósága
Lomnici: minden ötödik EJEB-bíró Soros-féle szervezetektől érkezett
Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke az utóbbi évtizedek legsúlyosabb, a nemzetközi igazságszolgáltatást érintő botrányának tekinti, hogy egy kutatás szerint az elmúlt évtizedben az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) mintegy száz bírája közül 22 érkezett a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványhoz tartozó szervezetektől. A Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke erről az M1 aktuális csatornán beszélt szerdán.A Soros-hálózatot kiszolgáló Európa Tanács megtámadta a nemzetállamok és a család intézményét
Soros György szervezetei foglyul ejtették az Európa Tanácsot és annak szerveit. Ki kell szabadítani a Soros-féle szervezetek ölelő karjaiból az európai emberi jogvédelmet – hangsúlyozta hétfőn Budapesten tett sajtónyilatkozatában Zsigmond Barna Pál, a Fidesz országgyűlési képviselője, az Európa Tanács Parlament Közgyűlésének tagja.Elmarasztalta Oroszországot az Emberi Jogok Európai Bírósága
Elmarasztalta Oroszországot kedden az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB), amiért nem folytattak hatékony vizsgálatot Natalja Jesztyemirova neves orosz emberi jogi aktivista elrablása és meggyilkolása ügyében. Az orosz illetékesek egyelőre nem reagáltak a döntésre.Bepanaszolta Oroszország Ukrajnát a strasbourgi bíróságon
Oroszország jogsértések sorozata miatt bepanaszolta Ukrajnát az Emberi Jogok Európai Bíróságán (EJEB): a többi között békés lakosok halála, törvénytelen fogva tartás, a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozása, a másként gondolkodók üldözése, az orosz ajkú lakosság hátrányos megkülönböztetése és a krími vízszolgáltatás blokádja miatt nyújtott be ellene úgynevezett „államközi panaszt” – közölték orosz hírügynökségek.UEFA, Brüsszel, Strasbourg: egyazon elmebeteg három feje
Afféle lincselés ez. Falkában támadnak a hiénák. Brüsszel, UEFA, Strasbourg. Még állunk, nem térdelünk, de minden irányból jönnek az ütések, rúgások. Várják, hogy megrogyjunk, földre kerüljünk. De nem fogunk. Gyakorló elmebetegekkel állunk szemben.Megbüntetik Romániát, amiért nem akadályoztak meg egy tüntetést egy LMBT-filmvetítésen
Kártérítés megfizetésére kötelezte Romániát az Emberi Jogok Európai Bírósága június 1-jén, amiért 2013-ban a rendőrség nem védett meg egy LMBT-filmvetítést a szélsőjobboldali tüntetőktől – írja a Humen Online. Az ítélet szerint Románia nem szerzett érvényt a diszkrimináció tilalmának, illetve nem tartotta tiszteletben a magánélet védelméhez, valamint a gyülekezési szabadsághoz való alapjogot.Győzött az igazságtalanság – Strasbourg szerint sem jár a nyomravezetői díj a móri mészárlás megoldóemberének
Elfogadhatatlannak minősítette, és nem foglalkozott érdemben az Európai Emberi Jogok Bírósága azzal a kérelemmel, amelynek beterjesztője szerint ő is jogosult a tizenkilenc évvel ezelőtti, nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás vizsgálatában kitűzött nyomravezetői díj egy részére – tudta meg a PestiSrácok.hu. Szebenyi István több mint tizenöt esztendeje kezdődött kálváriájának ezzel vége, mint portálunknak elmondta, feladta a küzdelmet, elengedte az ügyet, nem küzd tovább az igazáért. A móri mészárlás története ezzel végleg a magyar igazságszolgáltatás állatorvosi lovává vált a nyomozáskor, a vádemeléskor, majd az ítélkezéskor egymásra halmozott hibákkal, ártatlan emberek meghurcolásával, és a részben kisemmizett megoldóemberrel.A strasbourgi bíróság Navalnij szabadon bocsátására szólította fel Oroszországot
Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) ideiglenes intézkedésként arra szólította fel szerdán Oroszországot, hogy azonnali hatállyal bocsássa szabadon Alekszej Navalnij bebörtönzött ellenzéki politikust. A tájékoztatás szerint Navalnij január 20-án fordult a fogva tartásával kapcsolatos panaszaival a strasbourgi székhelyű Európa Tanács égisze alatt működő bírósághoz, amely most a szabadon bocsátását kérte.Emberi Jogok Európai Bírósága: befogadhatóak Ukrajna Oroszország ellen benyújtott, a Krímben elkövetett jogsértésekre vonatkozó panaszai
Befogadhatók Ukrajna Oroszország ellen benyújtott, a Krímben elkövetett orosz emberi jogsértésekre vonatkozó panaszai – közölte az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) csütörtökön.Ajánljuk még

















