Pesti Srácok

Emberi Jogok Európai Bírósága: befogadhatóak Ukrajna Oroszország ellen benyújtott, a Krímben elkövetett jogsértésekre vonatkozó panaszai

Emberi Jogok Európai Bírósága: befogadhatóak Ukrajna Oroszország ellen benyújtott, a Krímben elkövetett jogsértésekre vonatkozó panaszai

Befogadhatók Ukrajna Oroszország ellen benyújtott, a Krímben elkövetett orosz emberi jogsértésekre vonatkozó panaszai – közölte az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) csütörtökön.

Az ukrán kormány beadványa szerint Oroszország 2014. február 27. óta tartó krími katonai jelenléte, illetve a helyi önkormányzat támogatása révén hatékony ellenőrzést gyakorol az Ukrajna szerves részét képező Krími Autonóm Köztársaság és Szevasztopol felett. Állítása szerint az Oroszország területén kívül gyakorolt joghatóság az emberi jogok megsértésének adminisztratív gyakorlatát eredményezte egészen 2015. augusztus 26-ig.

Az ukrán kormány kérelmének célja annak megállapítása, hogy Oroszország 2014. február 27. és 2015. augusztus 26. között a Krímben szisztematikus jogsértést követetett el, megsértve azzal az Emberi Jogok Európai Egyezményét. A strasbourgi székhelyű Európa Tanács felügyelete alatt működő bíróság megállapította, hogy az ukrán kormány által kifogásolt, a Krímben elkövetett állítólagos jogsértések Oroszországra vonatkoznak, ugyanis a kérdéses időpontban Moszkva joghatóságot gyakorolt a terület felett. A bíróság szerint az ukrán állításokat alátámasztja, hogy a Krímben 2014 januárjától márciusig megnövekedett az orosz katonai jelenlét, az ott állomásozó orosz csapatok fenyegetést jelentettek, és aktívan részt vettek az állítólagos eseményekben. Az ukrán kérelem befogadhatóságáról szóló döntést követően ítélet egy későbbi időpontban születik – közölték.

Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/EPA/Jurij Kocsetkov

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.