Pesti Srácok

Büntetést kapott Németország az Emberi Jogok Európai Bíróságától, sok ezer euróval kell kiengesztelniük egy kitoloncolt migránst

Büntetést kapott Németország az Emberi Jogok Európai Bíróságától, sok ezer euróval kell kiengesztelniük egy kitoloncolt migránst

Ítéletet hozott az Emberi Jogok Európai Bírósága: Németország 8000 eurós kártértéssel köteles kiengesztelni egy szírt, akit 2018-ban repülőre ültettek és visszaküldtek Görögországba - írja a Mandiner.

A lap azt írja: az illetőt rögtön érkezésekor, az osztrák határ közelében kapcsolták le egy buszon, ahol egy 2000 euróért vásárolt bolgár útlevelet mutatott fel, majd előkerült cókmókjából egy szír személyi igazolvány, a görög hatóságok által odaérkezésekor kiállított papír, valamint egy kézzel írt cetli különböző német migránssegítő szervezetekről – így aztán kihallgatását követően a német hatóságok (a németországi eljárás iránti vágyára fittyet hányva)a hatályos egyezményeknek megfelelően még aznap feltették egy athéni járatra. Görögországba érve az előzményekre tekintettel azonnal idegenrendészeti őrizetbe került, ami ellen panaszt emelt; a vizsgálatok során egy pszichiáter szorongásos és depressziós zavart állapított meg nála, majd egy uniós szakértő különleges bánásmódot igénylő személynek nyilvánította – ezért hamarosan szabadon is engedték, majd a görög hatóságok menekültstátuszban részesítették.

A strasbourgi bíróság szerint Németország eljárása megalázó és embertelen volt, ugyanakkor Görögország sem biztosított megfelelő körülményeket, így a görög állam is köteles további 6500 euróval kárpótolni a szír férfit. Így az illető nagyjából 5,8 millió forintnyi összeggel vigasztalódhat, cserébe a mintegy másfél hónapos dodekanészoszi kényszertartózkodásáért.

PestiSracok facebook image

A bajor belügyminiszter abszurdnak nevezte a döntést, amely alapján minden egyes tagállamnak minden egyes migráns esetében külön meg kellene vizsgálnia, hogy visszaküldés esetén pontosan milyen szállást fognak számára felkínálni egy másik uniós tagállam hatóságai.

(Mandiner / Kiemelt kép: MTI/EPA/EFE/Alberto Valdés)

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.