Ezt a publicisztikát ketten írtuk: én és Gyurcsány Ferenc. Egyrészt ő monologizál egy 1994-es Magyar Nemzet (!) -cikkben, másrészt én egészítettem ki az egészet. Sok-sok olyan eseménnyel és körülménnyel, amelynek jelentős része már köztudott. Az eredmény ijesztő. Csak az biztos, hogy Gyurcsány végig, következetesen hazudik.
A legjobb cikkeket már régen megírták. Megjelent a Magyar Nemzet 1994. október 17-i számában egy remek írás a fiatal, akkoriban újra – már milliárdosként – feltűnt Gyurcsány Ferencről.
Az újság ekkor még messze nem konzervatív, tele volt egészen vállalhatatlan, hálózati újságírókkal (mint a néhai munkásőr Avar János vagy a moszkvai tudósító Martin József), a Népszabadsághoz képest persze jobboldali, de tulajdonképpen ugyanabba a nagyobb csoportba, az átmentett sajtóbirodalomba tartozik. Csak – ahogyan régen – azért kicsit más.
Az érintett szám számunkra fontos oldalának tetején ennyi: „Polgár”. Alatta terjedelmes szöveg Benda Gyula történésztől („Ki lesz a polgár?”), alatta egy írás, amely a fiatalok és a polgári eszme kapcsolatát vizsgálja, balra meg egy harmadik: vélhetjük, egy újabb polgárról. És valóban, Fletó a monológ kései szakaszában polgárnak nevezi magát. Amúgy nem én mondom most, hogy Fletó, hanem a szerző, azaz „Élő” – gondolom, az akkor már ott dolgozó Élő Anita.
Fletó, a polgár
De vágjunk is bele! Én csak jegyzeteket fűzök hozzá. [Így.]
„Először az egyetemi gólyatáborban találkoztunk – kezdte Élő. – A moziteremben ültem a földön, ő volt Fletó, a KISZ-titkár. Azóta kilenc év telt el, Gyurcsány Ferenc, az Altus Befektetési és Vagyonkezelő Rt. elnök igazgatója most kezet csókol nekem. Zsolnay készletből teázom, mesélés közben ő híg kávét iszik.
Az indulás
– Két-három tényező játszott szerepet abban, hogy kiszes lettem. Az első a családi háttér. A papa deklasszálódó dzsentricsalád gyermeke, aki nem tud megbirkózni saját sorsával, gyilkolja maga körül az embereket. Összességében tehetséges ember, akitől intellektuális képességeimet örököltem.
[Idősebb Gyurcsány Ferenc megrögzött alkoholista és kisstílű bűnöző volt. Többször letartóztatták, sokszor börtönbe került – fia kései vallomása szerint ötször. Volt, hogy ittas vezetésért, máskor lopás miatt.
Bár Gyurcsány nem említette, de súlyosan traumatizált lehet az apai ágról: nagyapja, Gyurcsány Géza pénzügyőrként főbe lőtte magát, előtte – egy cikk szerint – felfüggesztetett kapott, mert két finánctársával megvertek egy embert.]
A mama hat és fél osztályt végzett fonónő, akibe lehet kapaszkodni, aki borzasztóan szeret bennünket. Neki köszönhető, hogy Pápa város elit iskolájába járhattam. Számomra az anyai példa volt követendő. S láttam azt az ellentétet, ami kettőjük között volt, hogy apám a felszabadulást megszállásként éli meg, az ellenforradalmat forradalomként, de sehova nem vezet ez az ő rebelliója, csak az alkoholizmusba.”
[Érdekes Gyurcsány szóhasználata: amit mi forradalomnak nevezünk, ő azt még 1994-ben is ellenforradalomnak hívta. Ahogyan az anyja is. De ennél még fontosabb az a megjegyzése, hogy apja állítólagos lázadása csak az alkoholizmusba vezetett. Furcsa logika. Ahogyan az is, hogy a rebellió kifejezést mire használja. Mai tudásunk szerint édesapja egy fontos káder sofőrje volt. A lopást, ittas vezetést nevezi rebelliónak.]
„Nyitott személyiségű vagyok, aki ott szerepel, ahol egyáltalán lehet, és ennek nincsenek túl szűk határai. Már 13 évesen én voltam az úttörő-tanácstitkár az iskolában, nem díszproletárként, vagy mert főorvos az apám, hanem mert az egyéniségemből ez következett.”
[Ez is érdekes. Nyitott személyiségével magyarázza, hogy már 13 évesen a fenéknyalók közé számított és folyamatosan törtetett előre. Nem díszproletárként – anyja fonónő, apja hírhedt lumpen, szóval miért is nem?]
A szülők. Forrás: Facebook
Fletó és a KISZ
„Politika
(Előbb kari KISZ-bizottsági tag, majd kari titkár, Pécs városi egyetemi titkár, országos egyetemi-főiskolai tanácselnök, KISZ KB egyetemi titkár, végül Demisz alelnök.)
– A szakmai érvényesülés lehetősége bennem fel sem merült. Nem éreztem a tudomány kihívását, talán, mert nem voltak olyan minták, amelyek húzhattak volna, hiszen a családban én vagyok az egyetlen diplomás. A politika világáról sem volt közvetlen tapasztalásom, de a tömegkommunikációból ezt megszerezhettem. Abban az időben a rendszer legradikálisabbjai is egy fokozatosan átépülő társadalomban gondolkoztak, és a maguk rendszerátépítő szerepét pozitívnak érezték.
Egy-két begyöpösödött párttitkárral vitatkozni, ez olyan frenetikus élmény volt, amit nagy tömegben a kiszeseken kívül talán csak a fideszesek éltek meg. Úgy éreztük, hogy tiszták vagyunk, és jót cselekszünk, amikor Berecz Jánosnak, vagy egy pb-tagnak nyílt vitában keményen nekimentünk.”
[Gyurcsány Ferenc a nyolcvanas évek végjátékában már nagyon fontos embere volt a KISZ-nek. Sokat szerepelt a sajtóban, politikai tényező volt. Belső ember. Mégis az ellenzéki fideszesekkel hasonlítja össze magát – régi, még a bolsevikok által tökélyre fejlesztett trükk: mindent összemosni. A törtetést „jó cselekedetként” feltüntetni, hiszen Fletó érzése szerint nekimentek keményen Berecz Jánosnak.]
„Ezek az értékek egy pillanat alatt elvesztek. 1988-ban egy jól ápolt, intelligens nő megállított az utcán: »Maga a Gyurcsány Ferenc? Nem szégyelli magát? Mernek még bármilyen pozitív dolgot mondani ezért a rendszerért. Nem gondolja, hogy most már el kellene takarodniuk a francba?« Ez döbbenetes volt számomra. A váltás döntő motívuma az volt, hogy ami az én számomra pozitívum, az senki más számára nem fogadható el.”
[Tehát élvezte a vitatkozást, a politikai előrelépdelést, aztán 1988-ban mintha a jövőből elébe toppanna egy jól ápolt, „polgári körös” hölgy. „Maga a Gyurcsány Ferenc? Nem szégyelli magát? Nem gondolja, hogy most már el kellene takarodniuk a francba?” Gyurcsány monológja szerint ekkor dönt a váltás mellett, hiszen ez döbbenetes volt. Ennek ellenére továbbra is politizál, 1989-ben a KISZ-ben, majd a Demisz-ben is ő az egyik vezető, majd jönne az Új Nemzedék-féle kaland, amikor valamiért mégis vált. Ha a hölgy volt rá ilyen hatással, akkor eléggé sokáig érlelte a gondolatot.]
A győzelem és a vereség pillanata: Nagy Imre, a DEMISZ elnöke, mellette a frissen legyőzött, durcás Gyurcsány. Fotó: MTI
„A váltás
– Két hónapja voltam a Demisz alelnöke, amikor egy politikai konfliktus miatt felálltam Nagy Imre mellől. Egyik hónapban még kaptam a fizetést a KISZ-től, a másik hónapban már nem, és volt egy gyerekem, meg egy feleségem. Ötödéves voltam a közgázon, mert úgy véltem, ha politikus akarok lenni, értenem kell, mi zajlik a makrogazdaságban. Egy pécsi egyetemi tanáromon keresztül juttottam álláshoz. A pénzügyi tanácsadó cégnek, ahová elhelyezkedhettem, én voltam az utolsó embere, a titkárnő többet tudott nálam az üzletről.”
[Felállt Nagy Imre mellől. Valójában utóbbi legyőzte őt, így ő lett a KISZ-vagyon szétlopásának a főszereplője. Gyurcsány egy erősebb kutyával találkozott. Talán egy pillanatra el is bizonytalanodott. Majd elérkeztünk a hírhedt Creditumhoz. A többiek már ott vannak: például Komlós János – az ifjabb –, Bajnai György – Gordon apja –, Küllői Péter vagy éppen az a Kerékgyártó István, aki odahívta Gyurcsányt. Ő tanította Pécsett. „Ő volt az utolsó ember a cégnél” – tódította Fletó, a KISZ KB egykori titkára, de a valósághoz közelebb áll a Heti Válasz cikke: „Ma Gyurcsány szerényen azt mondja: a kifutófiú után következő posztot kapta – a valóságban azonban úgy megszaladt neki, hogy két éven belül az Állami Vagyonügynökség képviselője lett vagy fél tucat részvénytársaságban.” Ezt persze nem a hálózatnak köszönhette. Nagyon nem. Hanem minek is? Mert ő mondja el, hogy nem értett semmihez.]
„Nagy szerencsém, hogy ez egy nagyon szűk jogterület, könnyen el lehetett sajátítani. Ez a kiszes garnitúra megtanult valamit, amiről a politika és az üzlet szól. Itt is, ott is érdekek konfrontálódnak.
Először is meg kell értenem, mi a másiknak az érdeke, meddig tud elmenni, nekem meddig kell ezt figyelembe vennem, hol az a pont, amíg pókerarccal hazudhatok neki, és látni azt, hogy igazat mond, vagy sem. Mi ezt megtanultuk, kiismertük magunkat. Ez a lényeg és nem a szakmai tudás.
Nem volt semmilyen kapcsolatunk a gazdaságban. A kiszes lobbykról nagyon sok félreértés terjedt el. Az üzlet bizalmon alapul, s nyilván azt keressük, akit ismerünk, tehát egymás üzleti partnerei vagyunk. Ez politikai tartalmat sejtet, pedig elsősorban bizalmi ügy.”
[Mit tudunk meg? A Kerékgyártó által büszkén emlegetett „vidéki keresztény” és „budapesti zsidó” kapcsolatrendszerre – lásd korábbi cikkemet – Gyurcsány szerint nem volt szükség. És a KISZ-es lobbyra sem, hiszen ekkor mondta el Gyurcsány, hogy az nem létezett. És tudás sem kellett, akkor végül is mire volt szükség? A kérdés költői. A lényeg, hogy hamar belejött, mert pókerarccal hazudhatott. És vitték, vitték az állami tulajdonokat.]
„A türelem évei
Az adóügyek és a tulajdonátadás során nagy pénzek forognak, nekem azt kell tudnom, hogyan lehet egy üzlettel legálisan megspórolni 15 vagy 30 milliót. Itt a tíz százalék is viszonylag nagy pénz.
Az első három év számomra a türelem és a tanulás időszaka volt. Megtanultam angolul, egy kicsit Londonban dolgoztam az előző cégem számlájára. Három év után úgy éreztem, készen vagyok. 1992 novemberében alapítottuk meg az Altust. Ma 80 millió forint a jegyzett tőke. A cég többségi tulajdonosa én vagyok.
[Szóval: három évig türelmes volt és tanult. Londonban dolgozott a Creditum számlájára. Közben azért – a türelem jutalma – csak bekerült vagy „fél tucat” részvénytársaságba. Három év kellett neki, 1992 novemberében megalapította az Altust – a többi történelem. S bár Gyurcsány szerint a KISZ-es kapcsolatokra nem volt szükség, azért az Altust – papíron – egy KISZ-es ismerősével hozta létre. „Ő maga hatvan-, Molnár Attila pedig negyvenszázalékos tulajdonos volt. Gyurcsány az Altushoz a kezdőtőkét akkori feleségének hozományából, egy Pécs környéki családi ház árából biztosította” – írta a Magyar Nemzet. És persze ott volt benne két egykori Taurus-os vezető káder: Tatai Ilona (a szocializmus végjátékában MSZMP PB-tag, amúgy ő is creditumos) és a nála talán hírhedtebb Jagiellowicz Györgyné. Belőlük, gondolom, polgárnő lett, Gyurcsányból meg polgár. Ő mondta. Innen érthetjük, mit keresett ezen az oldalon.]
Tatai Ilona, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Taurus Gumigyár vezérigazgatója előadást tart gazdaságpolitikánk időszerű kérdéseiről (1989). Fotó: MTI
„A polgár
– Nem tudok arról beszélni, hogy polgárnak érzik-e magukat azok, akikkel egykor a KISZ-bői együtt indultunk, nem hozott velük össze az élet. De azt gondolom, polgárnak lenni nem elsősorban pénzkérdés, sokkal inkább életfelfogás. Számomra a legfontosabb a hosszútávú egzisztencia.
Ez egy érték- és nem érzelmi alapú politikai választást tesz lehetővé. Vagyis érzelmi töltet nélkül ítélhetem meg a kormányokat aszerint, beavatkozik-e az állam az én viszonyaimba, vagy sem.
A polgári lét lehetővé teszi, hogy behozzam azt a hátrányt, ami a kulturális hátteremből hiányzik. Iványi-Grünwald képeket nézegethetek a szobámban, és nem posztereket. Megengedhetem magamnak, hogy izgasson, milyen az Új Színházban a Csongor és Tünde. A polgári lét autonómiát biztosít a számomra, hogy ki tudjak vonulni, ha valami nem tetszik, és be tudjak menni egy ajtón, ha be akarok menni.”
[Ez már Gyurcsány, „Fletót” lenyelte. Kerüli a politikát, felkínálja magát, számára csak az a lényeg, hogy hagyják-e üzletelni szabadon. Privatizálni. Átlépni másokon. Közben polgár „lett”. Festményeket néz. Talán még nem a hírhedt villában. De lehet, hogy már ott: 1995-ben veszi el a külkeres-hálózati lányt, Dobrev Klárát. Színházba jár, bemegy az ajtón, amelyiken be akar – nem érdekli, hogy hívták-e. Hiszen polgár. Vagyis dehogy az. Csak egy nihilista milliárdos.]
„Én, aki 18 éves koromig külföldön sem voltam, ma úgy mozgok London, Párizs és Luxemburg között, mint gyerekkoromban Pápa és Veszprém között. Azt gondolom, mindebből kiderül, nagyon büszke vagyok arra, amit elértem, mert ezt a semmiből teremtettem meg, miközben megértettem, nem kell mindenkit utolérnem, és el kell fogadnom, hogy nem tudok minden hátrányt behozni.
Azt gondolom, nem kell túl briliánsnak lenni ahhoz, hogy lebiggyesztett ajakkal azt mondják: ezek a kiszesfiúk megcsinálták a saját karrierjüket. A társadalmi összefüggések ennél sokkal mélyebbek.
Szerencsénk volt, mert ez az átstrukturálódó társadalom teret adott nekünk. Londonban mi, a kitörők, ezt nem tudtuk volna elérni, mert ott erősen rétegződött a társadalom, és sokkal nehezebb feljebb kerülni.”
[Gyurcsány self-made manként tüntette fel magát, mindent a semmiből teremtett meg, ami egy bődületes hazugság – még magához képest is. Mintha egész felfutását nem a KISZ-es seggnyalásnak és kapcsolatainak köszönhetné, majd az azt követő sötét ügyleteknek. Ezt újra és újra kikéri magának a Nemzetben simán leközölt „monológjában”. Nyilván ezért hívta Kerékgyártó a csapatba, mert tudta, hogy morális gátjai nincsenek, nagyon komoly KISZ-es kapcsolatai vannak, törtető, sikerre vágyó, nyilván sérült személyiség, aki éppen jól jön egy ilyen csoportba, amely minden áron ki fogja halászni azokat a halakat. És így történt. Csak közben megszületett egy máig levakarhatatlan politikai bűnöző. Akinek azért ekkor talán a minden eddigieknél jobban beleláthattunk az elméjébe.
Mit mondjak. Ijesztő.]
Vezető kép: Nagy Imre és Gyurcsány Ferenc 1988-ban. Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS