Közös hadgyakorlatot tartott az orosz és a fehérorosz hadsereg a breszti katonai gyakorlótéren. A két ország hadereje az ellentámadási műveletek és megelőző csapások végrehajtását gyakorolta. Az akciót Moszkva részéről Szergej Sojgu, fehérorosz oldalról pedig Viktor Krenin védelmi miniszter tekintette meg. A hadgyakorlat során tüzérségi, légi és különleges egységeket is bevetettek.
Az két ország katonai és gazdasági uniójának egyfajta előszobáját jelentette a csütörtökön kezdődő Allied Resolve 2022 hadgyakorlat. A két turnusban megrendezésre kerülő akció első sorozatában légi és tüzérségi egységek csapásmérő erejét tesztelték, valamint az úgynevezett “tankkörhinta” (танковая карусель) manővert. Az eljárás lényege az, hogy egy tankhadosztály alegységei egymást fedezve, rejtett állásaikból fokozatosan fedik fel magukat, miközben zárótűz alatt tartanak ellenséges menetoszlopokat, míg a már láthatóvá vált egységek folyamatosan mozgásban maradnak. A Sputniknews.ru értesülései szerint a gyakorlat első fázisában a harci helikopterek csapásmérő erejét vizsgálták, azáltal, hogy a fehérorosz Mi–24 VS helikopterek egy csoportja megtámadta a gyakorlócélpontokat, anélkül, hogy a légvédelem hatósugarába kerültek volna. Ezalatt az Orosz Fegyveres Erők Keleti Katonai Körzetének alakulatai megsemmisítették a védelmi állásokat, miközben az orosz tüzérség fedező tüzet biztosított számukra. Később pilóta nélküli támadóegységeket is teszteltek a haderők. A hadgyakorlat válaszlépés volt arra, hogy a napokban amerikai csapatok érkeztek Lengyelországba. Korábban a Kreml több tisztviselője is kijelentette, hogy megerősítik a fehérorosz hadsereget, amennyiben a NATO további egységeket küld Oroszország közelébe. A folyamat várhatóan tovább folytatódik: a hadgyakorlat második fázisát február 10–15. között rendezik majd meg. Az orosz védelmi minisztérium tájékoztatása szerint a következő gyakorlaton az orosz ejtőernyős egységek mozgósítását és a városi hadviselést is gyakorolják majd.
Forrás: Sputnik.ru, redstar.ru; Fotó: mil.by
Fordítás: PestiSrácok.hu/Kertész Dávid
Facebook
Twitter
YouTube
RSS