Példátlan összefogással segítik a magyarok az ukrán–orosz konfliktus elől menekülőket. A Pesti Riporter stábja Tiszabecsen járt, ahova buszokkal hozzák az embereket a határról és meleg étellel, italokkal, egészségügyi felszereléssel, tisztálkodószerekkel segítik őket. Sok családdal találkoztunk; vannak, aki egészen kicsi gyerekkel menekülnek. Az egyik fiatal édesanya arról számolt be nekünk, hogy kisfiát elviszi a Szlovákiában élő családhoz, majd visszamegy Kárpátaljára, mert ő harcolni akar, nem akarja, hogy az oroszok elvegyék az otthonát – bár a háború egyelőre a magyarok lakta településeket nem érinti. Egy idős hölgy pedig elmondta, hogy most sokan menekülnek, de a legtöbben nem tervezik, hogy más országban települjenek le; ha a háború véget ér, vissza akarnak menni. Tiszabecsen az egyik iskolában gyűjtik az adományokat, ahova a Fidesz–KDNP debreceni szervezete is elhozta felajánlását. Kósa Lajos, kormánypárti országgyűlési képviselő elmondta: fontos, hogy az adakozás szervezett keretek között történjen, ne csak úgy meginduljanak a határ felé az adományokkal az emberek, mert az káoszt teremthet. Tilki Attila, a körzet kormánypárti országgyűlési képviselője arról számolt be, hogy hatalmas összefogás volt az egész környéken; már az első menekültek érkezése óta szinte megállás nélkül szervezkednek. A nem sokkal távolabb lévő Beregsurányban pedig a Magyar Máltai Szeretetszolgálat várja az érkezőket, melegedőt, ételt-italt biztosítva nekik.
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS