Putyin megtévesztette a világot, de érdemes felidézni a pekingi látogatását a téli olimpia idején, ahol elég világosan fogalmazott a tekintetben, hogy új világrendet akar. Ebből az következik, hogy a fennálló rend mind politikailag, mind jogi értelemben nem megfelelő számára, és ezen változtatni akar – fogalmazott portálunknak adott elemző interjújában Tóth Norbert nemzetközi jogász. A szekértő hozzátette: a Nyugat, de különösen az USA stratégiai hibája, hogy Oroszország Kína felé “sodródott”, amely feltörekvő nagyhatalomként szintén a világrend átformálását tűzte ki célul. Tóth Norbert szólt arról is: nem tudhatjuk, hogy milyen lesz Ukrajna, ha lesz egyáltalán a háborút követően, de a kárpátaljai magyarság érdekeit eddig is nagyon nehéz volt képviselni, az orosz támadás után azonban az ukránok feltehetően még kevésbé akarnak majd hallani kisebbségi jogokról, amelyeket az orosz közösséghez kapcsolnak. Megjegyezte: nem attól kell tartani, hogy a NATO reagál, hanem hogy egyes tagállamokat vissza kell fogni, ha az oroszok túl mélyen behatolnak Ukrajnába. Utalt arra is, hogy a posztszovjet országok nem közeledhetnek a NATO-hoz vagy az EU-hoz anélkül, hogy abból konfliktus ne legyen, különösen azért, mert a Nyugat befolyási övezete Oroszország felé növekszik, terjed, és ez előbb-utóbb Oroszországot komoly kihívás elé állítja társadalmi, politikai és gazdasági szerkezetét tekintve. A szakértő szerint Oroszország egésze azokkal a társadalomszervezési elvekkel, módszerekkel, ahogy a nyugati országok zöme működik, jó eséllyel működésképtelenné válna, szétesne. Az oroszok tehát azt gondolják, hogy egy Európai Unió-típusú demokratikus berendezkedéssel nem tudnák egyben tartani az országot, amit potenciális veszélyként élnek meg.
Tóth Norbert nemzetközi jogász, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kara nemzetközi jogi tanszékének docense többször adott már elemző interjút portálunknak nemzetközi jogi, kisebbségpolitikai kérdésekben. Ezúttal arra kértük, az orosz–ukrán háború kapcsán a nagyhatalmi viszonyoktól az energiaellátás kérdésén keresztül a kisebbségekig bezárólag értelmezze a kialakult helyzetet.
Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Talán az egyik legégetőbb kérdés, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök becsapta-e a világot, és egyáltalán hogyan maradhat hiteles politikai szereplő a nemzetközi közösség szemében?
Persze, megtévesztette, viszont a jelentősebb politikai szereplők sosem gondolják úgy, hogy hazudnának a társadalomnak. Nem kis cinizmussal szokták emlegetni, hogy a politikának más erkölcse van; nem biztos, hogy az egyes vezetők feltétlenül olyan fénytörésbe állítják a dolgokat, ahogyan ezt az emberek többsége gondolja. A hitelesség kérdését tekintve érdemes felidézni Vlagyimir Putyin pekingi látogatását a téli olimpia idején, ahol elég világosan fogalmazott a tekintetben, hogy új világrendet akar. Ebből az következik, hogy a fennálló rend mind politikailag, mind jogi értelemben nem megfelelő számára, és ezen változtatni akar.
Létezik olyan putyini narratíva, amely őt igazolja?
Putyin komolyan hiszi, hogy a tőle nyugatra fekvő országok, amelyek egykor a Szovjetunióhoz tartoztak, fenyegetést jelenthetnek Oroszországra, ha a nyugati szövetségi rendszerekhez tartoznak, amelyet nem engedhet. Ráadásul annak ellenére, hogy a hadviselés rengeteget változott az elmúlt 50–60 évben, mégis van annak jelentősége, hogy nyugatról alföld határolja Oroszországot, és ettől védtelennek érzi magát. A Nyugat és a Kelet között láthatóan kibékíthetetlen ellentétek feszülnek, és ebben a tekintetben nem lehet igazságot tenni, az ugyanakkor mégsem mindegy, ki milyen eszközökkel érvényesíti az akaratát. Azt sem nehéz felismerni, hogy a Nyugat befolyási övezete Oroszország felé növekszik, terjed; ez előbb-utóbb Oroszországot komoly kihívás elé állítja társadalmi, politikai, gazdasági szerkezetét tekintve. Oroszország egésze azokkal a társadalomszervezési elvekkel, módszerekkel, ahogy a nyugati országok zöme működik, jó eséllyel működésképtelenné válna, szétesne. Az oroszok tehát azt gondolják, hogy egy Európai Unió-típusú demokratikus berendezkedéssel nem tudnák egyben tartani az országot, amit potenciális veszélyként élnek meg. Azt is látni kell: az idő nem az oroszoknak dolgozott vagy dolgozik, akár a demográfiai, akár a gazdasági folyamatokat nézve nem igazán áll Oroszországnak a zászló, tehát úgy gondolhatták, hogy eljött az idő, most kell lépniük, vagy soha. És akkor már egy drasztikus, ugyanakkor igazolhatatlan lépésre szánták el magukat.
Felbátoríthatta-e Oroszországot, az elmúlt idők haditechnikai fejlesztései? Rendelkezik csodafegyverrel Putyin?
Kétségtelenül vannak jelentős haditechnikai ugrásai az oroszoknak, ezeket valószínűleg ki is fogják próbálni élesben. Azt akár az Egyesült Államok vagy Kína példáján is láthatjuk, hogy ha egy nagyhatalom konkrét hadműveleteket indít, ezt arra is felhasználja, hogy az éppen legmodernebb technikáját is felvonultassa a világ szeme előtt, hogy ebből gazdasági hasznot húzhasson később. Jelen helyzetet követően persze nehéz lesz bárkinek az oroszokkal haditechnikával kereskedni. Azt is látni kell, hogy könnyen lehet bátor egy nagyhatalom, ha nukleáris fegyverekkel rendelkezik. Putyin célzott is arra egyébként, hogy amennyiben valaki kívülről beavatkozik a háborújába, olyan dolgokat láthat a világ, amelyeket nem is akar látni. Ezzel egyértelműen az orosz nukleáris arzenálra gondolt, amelyet komolyan kell venni. Azt sem lehet kizárni, hogy ha a NATO egésze nem is, egyes tagállamai elveszíthetik a türelmüket, és ebben az esetben az oroszok keményen odacsapnának, mert ezt NATO-fenyegetésként érzékelnék.
Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
A Biden-adminisztráció mutatott-e olyan gyengeséget, amely lökést adhatott az orosz támadási szándéknak?
Az amerikai elnök nyilván fontos politikai szereplő, de mögötte komoly apparátus áll, továbbá rengeteg olyan politikai, gazdasági szereplő, aki befolyásolni tudja a döntéshozatalt. A korábbi adminisztrációhoz képest jelenleg sokkal több olyan ember van az amerikai vezetésben, vagy annak holdudvarában, aki az ukrán–orosz konfliktusban nagyon határozottan állást foglalt Ukrajna mellett. Vannak, akik még családilag is kötődnek Ukrajnához. Meghatározó körülmény, hogy az amerikaiak (nemcsak a politikusok) az oroszokban sosem láttak potenciális barátot; bármilyen velük kapcsolatos feszültség nyomán hidegháborús hangulat lesz úrrá az amerikaiakon. Megjegyzendő, hogy a Trump-adminisztráció viszonya nem volt ennyire konfliktusos az oroszokkal. Bár nem lehet már az idő kerekét visszaforgatni, de az évtizedes visszafogott és a geopolitikai realitásokat szem előtt tartó reagálás talán megmenthette volna Ukrajnát, ha a nagyhatalmak a tárgyalóasztal mellett felajánlottak volna az ukránoknak egy állandó semleges státuszt, amely kellő távolságban tartotta volna az országot az egymással ellenséges viszonyban álló nagyhatalmaktól.
A háború rávilágított arra is, mennyire kiszolgáltatott Európa energetikailag Oroszországnak. Ha nem lesz orosz gáz, fel kell készülnünk a hideg telekre?
Az európai uniós tagállamok jelentős része függ az orosz gáztól, ez hatványozottan igaz az energiaszegény Magyarországra is. Magyarország számára alternatíva lehetne a fekete-tengeri Neptun Deep-ben lévő földgázkészlet, amelynek kitermelését Románia egy amerikai-osztrák cég koncessziójába adta. A cég azonban nem kezdte meg a kitermelést, így az Egyesült Államok például segíthetne Kelet-Európa energiaéhségén, ha piaci szereplőjét rávenné a kitermelés beindítására, vagy arra, hogy részesedését adja el a román államnak. Utóbbi esetben a kitermelés – jelenlegi tudásunk alapján legalábbis – legkorábban 2026-ban indulhat meg, addig még hosszú évek vannak hátra, a cseppfolyós földgáz – annak drágasága miatt – pedig hosszú távon nem megfelelő alternatíva. Európa bár most megússza a telet, de a gázellátás a későbbiekben problémaként fog jelentkezni, amelyet ilyen rövid idő alatt lehetetlenséggel határos megoldani. Felelőtlenség egyébként azt nem észrevenni, milyen óriási különbségek vannak az energiafüggőséget illetően Közép- és Kelet-Európa, valamint Nyugat-Európa között.
Tehát Magyarország is kerülhet olyan helyzetbe, hogy fel kell mondania az oroszokkal kötött előnyös gázszerződését…
Ha ilyen elvárásai lesznek a nyugati szövetségeseknek, akkor mondják meg, hogyan tudnánk megoldani ezt a helyzetet, hogyan tudnánk pótolni a kieső gázmennyiséget úgy, hogy ez ne jelentsen drasztikus áremelkedést a lakosság és az ipari fogyasztók számára, valamint ne jelentsen kiesést a villamosenergia-termelésben. De a gázellátáson kívül a Paks 2 beruházás is veszélybe kerülhet, a mostani paksi blokkok életciklusa véget fog érni. Magyarországnak tehát szüksége lesz atomenergiára, mivel energiaszegény ország, megújuló forrásokból képtelen energiaigényét pótolni.
A nemzetközi közösség összefogása és súlyos szankciói miatt szembe kell nézni azzal is, hogy Oroszország Kína felé fog tolódni, így megerősödhet az eurázsiai régió koncepciója a Nyugattal szemben…
A nyugati országok, főleg az Amerikai Egyesült Államok stratégiai hibája, hogy ezt a problémát már évekkel ezelőtt nem ismerték fel, vagy egyszerűen nem vették eléggé komolyan. Mindent el kellett volna követniük, hogy Oroszország és Kína ne találhasson egymásra; ehhez képest a nyugati politikának köszönhetően a két ország, amelyek között egyébként vannak természetes potenciális konfliktusok, mára egymás közelségében találják meg a megoldást, és egyetértenek abban is, hogy új világrendre van szükség. Fontos megjegyezni, hogy Kína gazdaságilag, politikailag és katonailag is őrségváltásra készülő nagyhatalom, felemelkedése felszámolta az amerikaiak egypólusú rendszerét. Oroszország pedig egy régi, erős katonai hatalom. Ugyanakkor az amerikaiak mellett szólhat, amit puha hatalomként is szoktak emlegetni, azaz, hogy vannak vonzó jellemzői. Ugyanis nemcsak katonai erejének köszönheti, hogy egy vele együtt 30 országból álló közösséget tudhat maga mögött. Az amerikai politikai berendezkedés, a demokratikus politikai kultúra és az erős gazdaság vonzó jegyei mellett az angol nyelv is fontos tényező, hiszen könnyebb elsajátítani, mint például a kínait, ezekkel az előnyökkel nehéz versenyezni. De emellett nem lehet nem észrevenni, hogy egy kínai–orosz összefogás mellé esetleg más országok, mondjuk a világrenddel egyébként szintén elégedetlen országok – mint amilyen Irán vagy akár Venezuela – is felzárkózhatnak, amely komoly kockázatot jelenthet a nyugati világra.
Az orosz támadás fényében előállt új nemzetközi helyzettől eltekintve azért adódik a kérdés, hogy a korábbi Ukrajnának volt-e reális esélye az EU-, vagy a NATO-csatlakozásra?
Azt gondolom, hogy valójában nem. Az ukránok a ’90-es években sem álltak erre készen, és most sem, bár tény, hogy a hadseregüket az elmúlt nyolc évben megerősítették. Általánosan igaz, hogy a posztszovjet térségnek, amilyen Ukrajna – de amilyen például Moldova is –, nincs reális esélye arra, hogy a nyugati szövetségi rendszerekhez komoly katonai konfliktus nélkül csatlakozzon. A NATO-hoz meghívásos alapon lehet csatlakozni, ezt Ukrajna számára valójában érdemben nem kínálták fel, és ugyan az ukránok az Európai Unióval társulási szerződést kötöttek, ez még messze van a tagságtól, és könnyen lehet, hogy ez újabb konfliktusok kirobbanásához vezetne.
Milyen hatással lesz a konfliktus a kisebbségi magyarság számára, amelynek elemi érdeke lenne, hogy az ukrán politikumban és közbeszédben eluralkodó nacionalista szólamokat ellensúlyozzák akár nemzetközi, államközi szerződések – amelyeket Ukrajna 2017 óta látványosan nem tart be –, vagy éppen egy EU-s tagság?
Alapvetően pesszimista vagyok a kárpátaljai magyarság jövőjét illetően. A papíron 150 ezres magyar közösség munkaképes fiataljai elvándorolnak, demográfiailag nagyon rossz helyzetben lévő, elöregedő közösségről beszélünk, amely napi szintű jogfosztásokkal néz szembe. Erre a helyzetre most egy, a kárpátaljai magyarságot tömegesen érintő menekülthullám is rakódik. Nem tudhatjuk, hogy milyen lesz Ukrajna, ha lesz egyáltalán a háborút követően, de a kárpátaljai magyarság érdekeit eddig is nagyon nehéz volt képviselni, az orosz támadás után azonban az ukránok feltehetően még kevésbé akarnak majd hallani kisebbségi jogokról, amelyeket az orosz közösséghez kapcsolnak. Talán nem volna korai Magyarország részéről olyan stratégiát kidolgozni (a délszláv háború tapasztalataiból kiindulva), amelyet majd, ha eljön az ideje, képviselni lehet az Ukrajnával való kapcsolatainkban, és az volna a fő célja, hogy az elmenekült magyarok a háború után visszatérhessenek majd otthonaikba és ne veszítsék el ingatlanaikat.
Az ukrajnai orosz kisebbség viszonyában is érdekes kérdés: hol akar Putyin megállni?
Ukrajnát technikailag és nyelvileg is lényegében a Dnyeper vonala osztja ketté; a folyó bal partján sokkal több orosz anyanyelvű, orosz nemzetiségű ember él. A nemzetiségi és nyelvi hovatartozást egyfajta hármasság jellemzi, hasonlóan a posztszovjet országok többségéhez. Nyugaton, vidéken az ukrán falvakat ukrán anyanyelvű, ukrán nemzettudatú emberek lakják többségében, ugyanakkor vannak orosz ajkú, de magukat ukrán nemzetiségűnek valló emberek is, akik zömében városlakók. És vannak orosz ajkú orosz nemzetiségű emberek, akik zömmel Kelet-Ukrajna és a Krím lakói. Nagy kérdőjelet jelent az ukrán főváros, Kijev, amely hagyományosan nem barátságos az oroszokkal, jóllehet sok az orosz ajkú lakosa. Az ukrán tudatú lakosságot különben is nehéz lesz megnyugtatni, megtartani; kétséges, hogy van-e ennek egyáltalán értelme orosz részről, különösen az anyagi, társadalmi vonzatok tükrében. A nyelvi-etnikai határok mellett ugyanakkor Oroszországnak stratégiai érdeke a Fekete-tenger északi partvidékének elfoglalása; ez a cári időktől fogva fontos a mindenkori katonai vezetésnek.
Az ugyanakkor nem lehet Oroszország érdeke, hogy NATO-szövetséges országokkal legyen szomszédságban…
Már önmagában az is komoly problémát jelentene, hogyha Nyugat-Ukrajnában orosz katonák jelennének meg, ez a terület ugyanis a lengyeleket, a lengyel néplelket is komolyan megérintené. Nehéz lesz a lengyeleket meggyőzni egy ilyen helyzetben, hogy ne reagáljanak akár katonai eszközökkel is. Hasonló lenne a helyzet egy észak-bukovinai vagy moldovai orosz katonai jelenléttel, amely a románok számára okozna frusztrációt. Ugyanaz igaz volna a mi esetünkben is, ha Kárpátalja is hadműveleti területté válna. Tehát nem attól kell tartani, hogy a NATO reagál, hanem hogy egyes tagállamokat vissza kell fogni, ha az oroszok túl mélyen behatolnak Ukrajnába.
Vezetőkép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS