Az Országgyűlés Novák Katalint választotta meg Magyarország új köztársasági elnökének, aki május 10-től kezdi majd meg államfői ciklusát, amely öt évre szól: 2027 tavaszáig tölti majd be a legfőbb közjogi méltóságot. Aligha vitatható, hogy Magyarország első női köztársasági elnöke egy rendkívüli történelmi időszakban áll majd hazánk, nemzetünk élén.
Amint arról portálunkon élő híradásunkban is beszámoltunk, a mai parlamenti szavazáson a 188 érvényes szavazatból 137 Novák Katalin elnökké választását támogatta; ezzel már az első fordulóban eldőlt, hogy a korábbi családügyi miniszter lesz Magyarország új köztársasági elnöke.
Már ma, a megválasztása napján kijelenthető, hogy Novák Katalin elnökké választása nemcsak azért különleges, mert ő az első női elnökünk, és egyben ő minden idők legfiatalabb magyar köztársasági elnöke is. A köztársasági elnök asszony ötéves időszaka egy rendkívül rázós, veszélyes terepszakaszon vezet majd keresztül. Ennek tudatában kell majd a bakra ülnie és kezébe vennie a képzeletbeli gyeplőt, elkötelezetten képviselve a világban egy ősi nemzetet.
A szemünk előtt formálódik az új világrend, kerülnek veszélybe évezredes értékek és zajlik a közvetlen szomszédban egy pusztító háború. Nem éppen ideálisnak tűnő alaphelyzet. Éppen ezért volt fontos, hogy Novák Katalin nyerjen. Személyében egy több nyelven beszélő, diplomáciai tapasztalattal is felvértezett, határozott, egyenes, de mégis érző ember, egy feleség és háromgyermekes családanya tölti majd be Magyarország legfőbb közjogi méltóságát. Olyan ember, akinek békére törekvő, de mégis markáns személyisége révén rövid időn belül hitele lesz a nemzetközi politikai színtéren is.
Mi, magyarok már tapasztalhattuk, hogy Novák Katalin értékrendje sziklaszilárd, s amint a szavazás előtt elmondott negyedórás beszédében külön is kiemelte, számára a haza és a keresztyén értékek mindenek felett állnak, mert értékrendje az otthonról hozott fundamentumokon nyugszik, és – hasonlóan korosztálya tagjaihoz – magyar földről, magyar szemmel nézi a világot.
Abban a világban, amely előttünk áll, s amelynek – ne legyenek kétségeink – lehetnek még a mostaninál sokkal mélyebb, szörnyűbb, de legalábbis kérdőjelekkel telibb időszakai is, rendkívüli fontosságú, hogy egy, a világot égi zsinórmértékkel mérő, hazaszerető, családközpontú ember álljon a nemzet élén.
Novák Katalin ilyen.
Minden jó érzésű, és a világot hozzá hasonlóan magyar szemmel néző honfitársunk nevében kívánjuk Novák Katalin számára Isten áldását májusban kezdődő elnöki munkájához!
Vezető kép: MTI/Máthé Zoltán
Facebook
Twitter
YouTube
RSS