Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője szerint Magyarországnak egy olyan jobboldali kormányra van szüksége a következő négy évben is, ami erős országot és gazdaságot hoz létre, valamint vitán felül, és minden áron kiáll a nemzeti érdekek mellett.
Kocsis Máté a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Mátészalkán hétfőn tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, a magyar választók április 3-án egyszerű választási lehetőség előtt állnak, választhatják az Orbán Viktor által vezetett kormányt, amely adókat csökkent, béreket emel, megvédi a gyermekeket, illetve kibővíti a családtámogatási rendszert. De választhatják a Gyurcsány Ferenc vezette baloldalt is, amely – amikor módjában állt és tehette – elvette a 13. havi nyugdíjat, elvette a 13. havi bért, megvonta az otthonteremtési támogatásokat, kiürítette a családtámogatás rendszerét és háromszorosára emelte a rezsit – emlékeztetett a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője. Kifejtette, teljesen nyilvánvaló, hogy a koronavírus-járvánnyal, a háborúval és az energiaválsággal sújtott veszélyek korában, amiben élünk, valamint a jövő európai gazdaságának nagy kihívásaira való válaszként Magyarországnak egy olyan jobboldali kormányra van szüksége a következő négy évben is, amely erős országot és gazdaságot hoz létre, valamint vitán felül és minden áron kiáll a nemzeti érdekek mellett. Kocsis Máté az orosz-ukrán háborúra kitérve azt mondta, a határhoz közeli térségekben élők nagyon jól tudják, mekkora jelentősége van annak, ha a baloldal politikusai felelőtlenségeket mondanak, meggondolatlanul és összevissza beszélnek a háború kapcsán.
A Kárpátalját elhagyni kényszerülő magyarok sorsa, valamint a menekülők családtagjainak és vagyonának elvesztése tükrében világossá válhat mindenki számára, hogy miért nem szabad és miért óriási politikai felelőtlenség zagyvaságokat mondani a baloldal politikusainak – mondta Fidesz frakcióvezetője. Az áprilisi országgyűlési választásra kitérve, a fideszes politikus arra kérte a helyieket, hogy Kovács Sándor jelenlegi fideszes képviselőt, a Fidesz-KDNP jelöltjét válasszák újra.
Vele előre megyünk, nem hátra, ő a letéteményese annak, hogy Mátészalka és térségének jövője rendezett és biztató legyen
– fogalmazott Kocsis Máté.
Forrás: MTI ; Fotó: PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS