Pesti Srácok

A Meta mégis tiltja a Putyin halálára vonatkozó felhívásokat

A Meta mégis tiltja a Putyin halálára vonatkozó felhívásokat

A múlt héten a Meta ideiglenesen engedélyezte Vlagyimir Putyin orosz elnök vagy Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnök halálát követelő egyes bejegyzéseket a Facebookon és az Instagramon. Most azonban a Meta visszavonta az engedélyt, tiltja az államfők halálára vonatkozó felhívásokat.

A Meta közölte, hogy a csak Ukrajnára vonatkozó tartalmi politika ideiglenes módosítására azért volt szükség, hogy a felhasználók hangot adhassanak az orosz támadással szembeni ellenállásnak, viszont most megint változtattak, szűkítették az Ukrajnára vonatkozó tartalommoderálási irányelveket.

– írta Nick Clegg, a Meta globális ügyekért felelős elnöke a cég belső platformján vasárnap közzétett bejegyzésében.

PestiSracok facebook image

– idézi a jelentést a Reuters. Ezek nehéz döntések. Az ukrajnai körülmények gyorsan változnak. Igyekszünk átgondolni minden következményt, és folyamatosan felülvizsgáljuk az iránymutatásainkat, mert a kontextus mindig változik – tette hozzá Clegg.

– emelte ki. Clegg azt írta, hogy a Meta azt tervezi, hogy a tartalommoderátoroknak nyújtott útmutatásainak kiigazítási módját a független felügyelőbizottság elé terjeszti, amelyet azért hoztak létre, hogy segítsen a platformnak megválaszolni a véleménynyilvánítás szabadságával kapcsolatos legnehezebb kérdéseket.

Forrás: Mandiner ; Fotó: MTI/EPA/Pool/Szputnyik/Andrej Gorskov

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.