Túléltem, mások belehaltak – Stefka István emlékei a médiaháborúról címmel mutatták be kedden a Pesti TV programigazgató-helyettesének legújabb könyvét, amelyben a szerző saját tapasztalatai alapján írja le, hogyan is működött az utóbbi harminckét évben a magyar sajtó. Beszélgetőpartnerei Alexa Károly irodalomtörténész, az MTI volt vezérigazgatója és Betlen János televíziós szakember, több korábbi aktuálpolitikai televíziós műsor főszerkesztője és szerzője voltak, a moderátor pedig Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője. Stefka István többek között elmondta, hogy most van igazán aktualitása a kötetknek, hiszen információs háború zajlik jelenleg is, a médiának pedig hatalmas szerepe van a választások kimenetelében. Betlen János a beszélgetés során elmesélte, hogy annak idején azért kellett távoznia a köztévéből, mert hitt abban, hogy minden politikai erőnek teret kell engedni, ami az akkori vezetésnek nem tetszett. Alexa Károly egyebek mellett azt a hangulatot festette le, ami a Magyar Távirati Irodánál uralkodott, amikor őt Antall József a szervezet élére tette, miközben a személyzeti vezető ott Kádár János korábbi titkárnője volt.
A sok belső titkot és árulást feltáró, személyes hangvételű kötet megvásárolható a KAIROSZ Kiadó könyvesboltjában és weboldalán!
Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS