Itt az ideje, hogy az ukrán vezetők befejezzék Magyarország sértegetését és tudomásul vegyék a magyar nép akaratát − hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán, azt is jelezve: reggelre a minisztériumba kérették Ukrajna budapesti nagykövetét.
Mi a kezdetektől fogva világosan beszélünk a szomszédban zajló háború kapcsán: a katonai agressziót elítéljük, kiállunk Ukrajna szuverenitása mellett, az életükért futó menekültek százezreit beengedjük, hazánk történetének legnagyobb humanitárius akciója keretében pedig több száz tonna élelmiszert és egyéb adományt szállítunk
− hangsúlyozta bejegyzésében Szijjártó Péter, hozzátéve: a magyar kormány számára mindennél fontosabb Magyarország és a magyar emberek biztonsága.
Ez nem a mi háborúnk, ezért abból ki akarunk és ki is fogunk maradni
− írta, majd kiemelte: a kormány nem hajlandó kockára tenni a magyar emberek békéjét és biztonságát, ezért nem szállítunk fegyvereket és nem szavazzuk meg az energiaszankciókat. A magyar diplomácia vezetője szerint mindezekről a kérdésekről a magyar emberek vasárnap világos véleményt mondtak és világos döntést hoztak.
Azt gondolom, elég világosat és jól érthetőt
− jegyezte meg.
Értjük, hogy az ukránoknak más lett volna az érdekük, nem is vitatkozunk velük: nekik az ukrán, nekünk pedig a magyar emberek érdeke az első
− fogalmazott Szijjártó Péter, aki szerint
egy dolgot viszont nem tudunk szó nélkül hagyni: a magyar emberek demokratikus döntésének minősítgetését senki nem engedheti meg magának!
Mint leszögezte, a totalitárius rendszerek kialakításáról, a háborúban való cinkosságról és a magyar emberek akaratának sajnálatosságáról szóló nyilatkozatok elfogadhatatlanok.
Itt az ideje, hogy az ukrán vezetők befejezzék Magyarország sértegetését és tudomásul vegyék a magyar nép akaratát. Mindezek világossá és érthetővé tétele érdekében ma reggelre a Külgazdasági és Külügyminisztériumba kérettük Ukrajna budapesti nagykövetét
− zárta szavait Szijjártó Péter.
Forrás: Szijjártó Péter Facebook-oldala; Fotó: karpathir.com
Facebook
Twitter
YouTube
RSS