Bese Gergő atyát 2021 ben nevezték ki Tass, Dunavecse és Szalkszentmárton plébánosának, jánoshalmai káplánkodása után. Bese Gergő atya azon papok közé tartozik, akik nagyon jól használják a közösségi média modern eszközeit Jézus üzenetének terjesztésére. A PestiTv több műsorában is beszélgettünk már vele (itt és itt).
Gyermekként találkozunk először a húsvéttal, gyermeki lélekkel talán nem is érthető szimbólumaival, misztériumaival. Önnek milyen személyes emlékei vannak erről?
Katolikus családban nőttem fel, melyben a keresztény ünnepek megtartásának origója a Máriabesnyői templom és annak közössége volt. Abban nőttem fel, hogy nem lehet elválasztani egymástól azt, ami összetartozik: Karácsonyból – Jézus születését, Húsvétból Jézus szenvedését és feltámadását, Pünkösdből, pedig a Szentlélek eljövetelét. Ezért érzem szerencsésnek magam, hogy a családomban rendben voltak a dolgok, mindent a helyén kezeltünk. El sem tudnám képzelni az életemet, hogy ne az egyházi év ünnepköre szerint rendezzem azt be. Persze papként ezt nem is lehet másképp, de amíg civil emberként dolgoztam is így tettem.
Papként miként látja, ünnepel-e a ma embere egyáltalán? Miért fontosak az ünnepek?
Sajnos a társadalom nagy részének kiüresedett az ünnep. Már abban nőtt fel, hogy a „főszereplőt” kidobták a történetből és silány pótlékokkal helyettesítették. Gondoljunk a karácsonyt körülvevő fogyasztói szokásokra, elvárásokra. A fények és a vásárlás napjai lettek a decemberi adventi várakozás nyugalmából, csendjéből. A húsvét nehezebb dió, mert mozgó ünnep, nehéz rá sablonokat ráhúzni, felépíteni a Jézus nélküli brandet, ezért inkább nem foglalkoznak vele. A tömegember közömbös húsvéttal kapcsolatban. Inkább a tavaszvárásra, a kikapcsolódásra, wellnessre gondol és nem az utolsó vacsora csodájára, nagypéntek szenvedésére és vasárnap hajnalának örömére. Az ünnepeknek viszont fenn kell maradnia, mert szükségünk van igazodási pontokhoz az életünkben. Tartsd meg az ünnepet, és az ünnep megtart téged! Ez a legfontosabb, hogy megmaradjunk annak, amik vagyunk, krisztusi embereknek.
Mit üzen a húsvét a ma emberének, annak, aki átélni és érteni is akarja a feltámadás misztériumát?
Az üzenet mindig ugyanaz: a kereszthalál után következik a feltámadás! Nem lehet úgy az üres sírboltra tekinteni, hogy ne legyünk ott a Golgotán. Mondhatom azt is, hogy a Krisztus sírjához vezető út a Golgotán át visz. Az emberi életünkben sem ússzuk meg a szenvedést, a kereszt hordozását. Mindenkit idővel utolérnek a nehézségek, csak kérdés, hogy ezekre milyen válaszokat adunk. A kétségbeesést vagy a bajokból való kiút megtalálását? Húsvét üzenete az, hogy a sötétséget legyőzi a világosság, a rosszat a jó, a szomorúságot az öröm. Minden embernek el kell döntenie, melyik utat választja. Nincs köztes langyos víz. Vagy Krisztus vagy a Gonosz!
Nehéz időket élünk, járvány, háború, általános békétlenség rombolja a világot, hogyan gondolkodjunk erről? Mi ilyenkor egy keresztény, egy katolikus dolga a világban?
A világ tovább süllyed abban a mocsokban, amit magának alkotott. Egy olyan Földet álmodott meg magának, melynek középpontjában az EGO áll, mindent kidobott, ami a transzcendens felé emelte az emberiség tekintetét, és az önző én váltotta fel az Isten szerepét. Pótlékok, bálványok, hamis istenségek forgatagában élünk. Ne csodálkozzunk, ha felborul a rend és mindenki, mindenkinek farkasává válik. Ébredésre van szükség! A lelkek ébredésére, hogy visszataláljunk a gyökereinkhez! Visszataláljunk az üres sírbolthoz és a Feltámadottal folytassuk életünket, aki mellénk szegődik, mint az Emmausz felé tartó apostolokhoz. Amennyiben továbbra is eltoljuk magunktól az egyedüli megoldást a világ jobbá tételéhez, újabb járványok és háborúk következnek majd be. Szabad akaratunk van, döntsünk jól, húsvét világosságának erejével!
Facebook
Twitter
YouTube
RSS