A PestiSrácok stábja a Katolikus Karitász orvosmisszióját kísérte el ismételten, április 20. és 22. között Kárpátaljára. A segélyszervezet missziója 2017 óta támogatja a kárpátaljai magyarokat, akiknek a háború előtt egészségügyi szűréseket szerveztek, orvosi ellátáshoz, gyógykezeléshez és gyógyszerekhez juttatták őket azokon a településeken, ahol az egészségügyi ellátás hiányos volt, vagy éppen teljesen hiányzott. Az orosz–ukrán háború kitörése óta a Katolikus Karitász hetente szállít élelmiszert, tisztálkodási szereket, ruházatot, babaápolási szereket és gyógyászati segédeszközöket a korábban kialakult klienskörnek és a háború elől menekülőknek. Utunk során Munkácsra, Nagyszőlősre, Viskre, Aknaszlatinára, Rahóra és Karácsonfalvára szállítottunk adományokat, ahol a helyben élőkkel és az elszállásolt menekültekkel is volt alkalmunk beszélgetni. Az ott készült videóriport a jövő héten fog megjelenni a portálon.
Szerdán korán reggel három mikrobuszból álló konvojjal indultunk el Budapestről a magyar–ukrán határ felé, amelyet Kecskés László, az Orvosmisszió vezetője koordinált. Első állomásunk Barabás község volt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahol további két mikrobusszal kiegészülve, a Karitász igazgatója, Écsy Gábor atya kíséretében indultunk a határra.
Könnyű átkelésre nem számítottunk, hiszen a márciusi kiutazás során már a PestiSrácok stábja is megtapasztalhatta, hogy milyen körülményes az átengedés abban az esetben is, amikor segélyszervezet szeretne adományt eljuttatni a háború sújtotta Ukrajnába. Annak ellenére, hogy a Karitász igazgatója is jelen volt, ráadásul a magyar katolikus egyház hivatalos segélyszervezetének igazgatójaként diplomata útlevéllel is rendelkezik, az ukrán oldalon mind az öt mikrobuszt tüzetesen átvizsgálták.
Adminisztráció, adminisztráció, adminisztráció
Adminisztráció papíron és számítógépen, a szállítmány fotózása, majd újabb űrlapok és adminisztratív körök követték egymást, míg két óra elteltével beengedtek minket egy olyan országba, ahonnan már több mint ötmillió ember elmenekült.
Munkács felé haladva ismét megcsodálhattuk az ukrán úthálózat állapotát. Kátyú kátyút ér kilométereken át, mire eljutunk az új aszfaltútra. A környezetet szemlélve azon már meg sem lepődünk, hogy a házak és közterek cicomázására használt legnépszerűbb színkombináció a kék-sárga, a legkelendőbb szövetanyag pedig az ukrán zászló. Az út mentén néhol felbukkant egy-egy háborús plakát, amelyek variációi változatosan terjednek az ukrán katonák éltetésétől az Ukrajnát Isten kegyelmében láttató kiírásokon át a Putyin felakasztását vizionáló ábrázolásokig. Az út mentén egy-egy katonai ellenőrzőpont is felbukkant, amely Visktől keletre haladva egyre gyakoribbá vált. Egyre keletebre haladva a települések belvárosában is nagyobb számban láttunk katonákat, a civilek pedig továbbra is idegesek a fényképezőgép vagy kamera láttán.
Barikád a munkácsi városháza körül
Munkács belvárosában haladva megtekinthettük a helyi véderők munkáját, a városháza védelmét, amely abban merült ki, hogy homokzsákokkal elbarikádozták az épület bejáratát. Hogy egy valós helyzetben meddig tartana áttörni az akadályt, inkább nem gondoltunk bele.
Az adományok munkácsi részének kipakolását követően Beregszász felé indultunk, ahol egy helyi magyar vendéglőbe tértünk be. A személyzet magyarul beszélt, így megkérdeztük, hogy mit tapasztalnak helyi szinten, a háború milyen hatással van az ukrán–magyar és más nemzeti kisebbségek együttélésére. A pincér elmondta, hogy vannak feszültségek, mivel az ukránok támogatják a háborút, a sajtóban pedig folyamatosan ostorozzák Magyarországot és Orbán Viktor miniszterelnököt, amiért nem szállítunk fegyvereket Ukrajnának. Ahogy megtudtuk, sokakat az sem zavarna, ha Kárpátalja is hadszíntérré válna, ami a “dögöljön meg a szomszéd tehene is” felfogás tipikus esete. Később több helyszínén is tapasztalhattuk a kérdés körüli megosztottságot.
Propagandavideó az ukrán tévében
A viski szálláson belepillantottunk az ukrán híradóba is, ahol általánosságban katonák jelentkeztek be az adott helyszínekről, a műsorok között pedig olyan propagandafilmet vetítettek, amely szerint az ukrán állam már a helyreállítási munkálatokat végzi. A népszerűsítő videón mosolygó szakemberek kapcsolták vissza az áramot a településeken és az elsötétült lakásokban újra kigyulladt a fény.
Ezzel szemben a valóság azonban teljesen más. Egy harkivi menekült elmondta, hogy a városban már több mint ezerötszáz épületet bombáztak le, azt pedig nem tudja, hogy maradt-e bármi az otthonából. A férje polgári szolgálatot teljesít a városban, vele még napi kapcsolatban van telefonon, azonban az édesanyjáról már egy hónapja nem hallott, aki egy olyan kistelepülésen él Harkiv mellett, amelyet komolyan sújtottak a harcok. Ezek a körülmények jellemzőek Kijev környékére is, amelyet egy Irpinyből menekült családtól tudtunk meg.
Mariupol kulcskérdés
A menekültekkel folytatott beszélgetések során feltettük a kérdést, hogy mire számítanak? Néhányan azt mondták, hogy már májusban szeretnének hazatérni, mert azt remélik, hogy addigra véget érnek a harcok. Ezzel szemben viszont ők is úgy értesültek a híradásokból, hogy Zelenszkij elnök határozott álláspontja, hogy amennyiben Mariupol elesik, nem lesz hajlandó a béketárgyalásra – péntek óta viszont mindannyian tudjuk, hogy Mariupol elestét már az ukrán vezetés is elismerte.
Azt is megkérdeztük, hogy az ukrán emberek miért nem gondolkodnak olyan vélemény megformálásában az ország vezetőségével szemben, hogy szeretnék, ha békés úton rendeznék a konfliktust? Erre általánosságban az volt a reakció, hogy Vlagyimir Putyin csapatai nem állnának meg. Felidézték, hogy több alkalommal is szó volt tűzszüneti megállapodásról, azonban az orosz fél nem tartotta be. Ők legalábbis így tudják és erről vannak meggyőződve, mint azonban tudjuk, a háborús propagandagépezet mindkét fél országában dübörög. A béke fejében Oroszország területi követeléseinek elfogadását, mint lehetőséget az emberek eleve kizárták, mert az ország érdeke szerintük, illetve az ukrán propaganda szerint mást diktál.
Hírek és álhírek, gyalázkodó kommentek
Arról is szó esett, hogy általánosságban honnan tájékozódnak az emberek. A fiatalabb generáció már az interneten böngészi a híreket és igyekszik több forrást megismerni, mégis azoknál az embereknél, akiknek kettős identitásuk van, az ukrán álláspont felé billen a mérleg nyelve. Akinek valamely felmenője ukrán vagy a házastársa ukrán származású, egyértelműen oroszellenes álláspontot fogad el. Az internetes közösségi oldalak a hallottak alapján tovább szítják a feszültséget a háborús felek között. Akik a Telegramról, a Facebookról vagy a Twitterről tájékozódnak, mind azt mondták, hogy látják az orosz embereket, hogy mennyire gyűlölik az ukránokat, mivel “olvassák a kommenteket”. Való igaz, hogy gyalázatos megnyilvánulásokat és véleményeket idéztek fel egy-egy háborús tragédia kapcsán, illetve úgy látják, hogy az orosz emberek körében egyre nagyobb a támogatottsága a háborúnak. Nem tudják elképzelni, de legalábbis a tragédiák hatására nem tudják elfogadni, hogy az online térben gyűlölködő és hangoskodó vélemények nem reprezentálják az egész társadalmat.
A magyarországi választások példáját tudtam felhozni, mivel Magyarországon is van egy rendkívül hangos és gyűlölködő kisebbség a baloldali politikai térben, valamint annak szimpatizánsai körében, akik azonban a parlamenti választások eredményét látva csupán a társadalom egyharmadát jelentik.
Vádak Magyarország ellen
Ahogy láttuk és hallottuk, a Magyarországgal szemben megfogalmazott vádak, minszerint nem adunk nekik fegyvereket, a legtöbb helyen elültették annak a gondolatnak a magját, miszerint Magyarország nem segíti Ukrajnát. Ezeknél a beszélgetéseknél rendre felvetettük, hogy mi humanitárius segítséget nyújtunk, és mivel a beszélgetések zömmel a Karitász fenntartásában vagy éppen támogatásával működő helyszíneken történtek, valóban elgondolkodtak az álláspontunkon. Voltak ugyanakkor olyan emberek is szép számmal, akik nem foglaltak állást a háborúról, viszont többször határozottan elmondták, hogy hálásak a magyarok segítségéért. Egy Irpinyből menekült családból többen is úgy fogalmaztak, hogy itt jó emberek között vannak.
Az egyik harkivi asszony az interjú után kamerán kívül megkérdezte, hogy mi hogyan látjuk a háborút, “mi az igazság?” Vele majd fél órát beszélgettünk tolmács segítségével arról, hogy a látható geopolitikai eseményeket visszafejtve milyen lépések vezettek ehhez a tragédiához. Meghallgatta a mi álláspontunkat és ugyan nem volt ellenséges, de minden szavában érződött, hogy nem fogja másképp látni a háború kérdését, tehát nem hisz a béketárgyalásos megoldásban, hiszen porig rombolták az otthonát, a szeretteinek egy része talán már halott, az ő tapasztalata pedig nem egyedi eset, hanem tömegeket érint.
Akummulátortöltés biciklivel
Egy másik asszony a szintén harkivi ismerőseivel tartja a kapcsolatot, akik jelenleg egy óvóhelyen húzták meg magukat. A víz és élelem fogytán van, az utcára kimenni pedig életveszélyes, mert bárkit bármikor eltalálhat egy lövedék vagy robbanás. Áramot úgy tudnak termelni, hogy egy autóból kivett akkumulátort töltenek egy biciklivel a dinamó segítségével – legalábbis így írták le az esetet. Harkiv környékéről pedig úgy hírlik, hogy civilként azért is életveszélyes arrafelé közlekedni, mert rengeteg taposóaknát telepítettek oda.
A harcokról és a besorozásról eltérő információk keringenek az egyes településeken. Annyi azonban biztos, hogy már a magyar útlevéllel rendelkező kettős állampolgárságú férfiakat sem engedik ki az országból. Különböző településeken számoltak be ugyanarról a tapasztalatról a hadköteles korú férfiak, miszerint már a hivatásos sofőröket sem engedik át, vagy például Romániába szállításkor úgy, hogy a határon a határőrök elveszik az illető útlevelét és csak akkor kapja vissza, amikor visszatér.
Vadászat sorkötelesekre
Van olyan település Kárpátalja keleti részén, ahol a katonaság hetente több alkalommal is “razziát” tart. Katonai szállítóval járják a várost és bemennek a házakba, ahol pedig sorköteles férfit találnak, azonnal viszik. Egyes városokban olyan információk keringenek, miszerint jövő hét kedden (április 26-án) általános mozgósítást fognak bevezetni Ukrajnában, azaz minden hadköteles korú férfi kézhez kapja a behívót. Egyelőre a férfiak egy része eddig úgy tudta megúszni a besorozást, hogy nem vette át az értesítőt, nem tartózkodott otthon. Ennek kiküszöbölésére az ukrán vezetés már a közúti igazoltatások során is kézbesíti azt az ellenőrzött autók utasainak.
Az is feltűnt, hogy márciushoz képest eltűntek vagy ritkultak a kijevi és belső-ukrajnai rendszámú autók, amelyek pedig mégis onnan érkeztek, azokat többségében nők vezetik. A háborús területekről menekült hadköteles korú férfiak inkább a szálláshelyeken maradnak és meghúzzák magukat, azonban ha valóban igaz, hogy április 26-án általános mozgósítást vezetnek be Ukrajnában, már ők sem úszhatják meg a behívást, ami pedig újabb és újabb tragédiákat vetít előre, hiszen akik már így is elvesztették mindenüket, hamarosan az életükkel fizethetnek egy olyan háborúért, amelyben nem akartak részt venni.
Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Facebook
Twitter
YouTube
RSS