Elképesztő sivalkodásba kezdett a New York Times, és persze megint hazánk szúrja a szemüket; nem sokkal azután ugyanis, hogy felmerült Finnország és Svédország NATO-csatlakozása, egyből attól kezdtek rettegni, hogy azt a “Putyin-barát” Magyarország majd jól megvétózza. Tekintve, hogy Svédország NATO-tagságát korábban a horvátok kötötték volna feltételekhez, felmerül a gyanú, hogy nem a két ország jelentkezésének elutasítását készítik-e elő Washingtonban, gondosan megalapozva Magyarországot, mint bűnbakot?
A The New York Times szerzője, David E. Sanger megírta, hogy az Egyesült Államok üdvözölte Finnország közeledését a NATO-hoz. Megjegyezte továbbá, hogy az amerikai tisztviselők következő feladata az, hogy biztosítsák: Oroszország ne fenyegethesse Finnországot és Svédországot, mielőtt azok hivatalosan is a NATO tagjai lehetnének. Ezek után kifejtette, hogy mindez természetesen csak akkor releváns cél, ha a szövetség olyan jelenlegi tagjai, mint a Putyin felé hajló Orbán Viktor és Magyarországa, nem vétózzák meg az említett államok csatlakozását. Az Egyesült Királyság mindeközben már kétoldalú külön biztonsági egyezséget kötött mindkét országgal – idézte a cikket a Mandiner.
Forrás: Mandiner; Fotó: New York Times
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS