Pesti Srácok

Biden volt tanácsadója szerint az elnöknek nem kellene indulni a következő választáson

Biden volt tanácsadója szerint az elnöknek nem kellene indulni a következő választáson

David Gergen, korábbi elnöki tanácsadó a CNN amerikai hírtelevízióban bírálta az amerikai elnököt és kijelentette, hogy Joe Bidennek nem lenne szabad indulnia a következő választáson. Gergen szerint Biden túl öreg és aktív politikai karrierje véget ért.

2024-ben választások lesznek, amikor nagyon is elképzelhető, hogy Donald Trump és Joe Biden mérkőzik meg egymással. Ha közülük valaki elnyeri az elnöki posztot, akkor ő a 80. életévét betöltve fogja irányítani az országot – idézte Gergen CNN-nek adott interjúját a Neokohn.

– tette hozzá a szakértő, aki Richard Nixon, Gerald Ford, Ronald Reagan és Bill Clinton amerikai elnökök idején is a Fehér Ház tanácsadója volt. Az elemző – aki maga is most töltötte be 80. életévét – kifejtette, hogy ebben az életkorban már az „emberek ítélőképessége nem olyan tiszta, mint korábban volt, és nem tudjuk, hová fajulhatnak a dolgok, ha valakit ilyen sebezhetőségekkel ültetnek be abba az irodába, és négy évet adnak neki”. Biden jelenleg 79, Trump pedig 75 éves, utóbbi azonban láthatóan jóval dinamikusabb. Néhány nappal ezelőtt a volt politikai tanácsadó a CBS News amerikai televíziónak adott nyilatkozatában Biden esetleges 2024-es indulásával kapcsolatban azt mondta:

PestiSracok facebook image

A múlt hónapban két meg nem nevezett forrás is azt nyilatkozta a The Hill című amerikai internetes portálnak: Biden egy négyszemközti megbeszélésen azt mondta Barack Obama volt elnöknek, hogy a következő elnökválasztási ciklusban is újra akar indulni. Biden mentális és fizikai alkalmasságát politikai ellenfelei többször is megkérdőjelezték az utóbbi időszakban. Legutóbb Rick Scott, Florida állam republikánus szenátora nevezte „mentálisan alkalmatlannak”. Scott kijelentette, hogy az elnöknek távoznia kellene a posztjából.

– fogalmazott. Ronny Jackson, Texas állam republikánus kongresszusi képviselője, aki az Obama- és a Trump-kormány idején is a Fehér Ház orvosa volt, hétfői Twitter-bejegyzésében azt írta:

Jackson korábban többször jelezte, hogy szerinte Biden mentálisan alkalmatlan az elnöki poszt betöltésére. Április közepén Marjorie Taylor Greene, Georgia állam republikánus képviselője „zavarba ejtőnek” nevezte, hogy Joe Biden vezeti az Egyesült Államokat. Az amerikai elnök ugyanis, miután befejezte az egyik észak-karolinai egyetemen tartott beszédét, oldalra fordult a pulpitustól, és kezét nyújtotta valakinek, de rajta kívül senki nem állt a pódiumon. Biden néhány másodpercig egy helyben állt, majd levonult a színpadról.

– fogalmazott akkor Greene.

Forrás: Neokohn; Fotó: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo

Ajánljuk még

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.